Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-45

154 4ó. országos ilég január 21 éti, szombaton. IS8S. És megtörténhetik, t. képviselőház, maga az igen t. képviselő' ur is rövid idő alatt meg fog győződni arról, hogy inig itt az ő szavát meg­értettük és félre nem értettük, addig — óhajtom, vajha ne lenne ugy — otthon félre is magyaráz­zák, félre is értik esnem is értik. Oly sorsban fog részesülni ő is, a milyenben részesültek mind­azok, kik eddig ebben az irányban működtek, Nem a nép részéről, mert a nép azon a hangon beszél, melyen a t. képviselő ur szólott; hanem azok részéről, kik a nép nevében hordják fel azon sérelmeket, melyek csak az ő agyukban léteznek, de a melyeket a nép nem érez. (Ugy van! jobb­felöl.) Ezek után nem akarván a t. ház figyelmét tovább fárasztani, (Halljuk! Halljuk!) még csak egyet legyen szabad mondanom. (Halljuk! Hall­juk !) Természetesnek találom, t. ház, hogy az egy­mással szemben álló pártok azon kérdések fölött vitatkozva, melyek közöttük a válaszfalat meg­vonják, egymásnak keserű szemrehányásokat tesz­nek. Teljesen felfogom, átértem azt, hogy az egy­mással szemben bármily sima formában használt ellenmondásokat a másik fél nem complimentnm gyanánt fogadja. Az ellenmondásnak a legszelí­debb formában is meg van n maga éle, a maga hatása. Es én azért gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur ez irányú felszólalásának igazsá­gát egy bizonyos fokig itt is kénytelen vagyok tagadni; midőn az itt történő felszólalásokat mérlegelve, azt mondotta, hogy az a szemrehányó hang, a mely innen hallatszik, az nem jogos, az kihívó, tessék nekünk más hangon beszélni. Én ezzel szemben az igen t. képviselő urnak igazságérzetére hivatkozom. (Halljuk!) Ha azokat a szavakat, bármi súlyosak voltak is, melyek innen hangzottak, ha azon szemrehányásokat, voltak légyen bár igazságosak, vagy nem, melyek erről az oldalról tétettek, mérlegeli: egyúttal ha­sonlítsa össze azokkal, melyek a túloldalon mon­dattak. Legyen igazságos biró és mondja meg őszintén, hogy ha csak arra nem akar bennünket kárhoztatni, hogy minden, a mi ott mondatik, az czáfolást részünkről egyáltalában ne találjon, vájjon azon hang volt-e kihívó, a mely innen hang­zott fel és nem-e azon hang volt vádlóbb, súlyo­sabb, a mely onnan hangzott fel ? Mi nem pana­szoljuk, mi tűrjük e hangot. Kötelességünk el­tűrni, de parlamenti kötelesség az is, hogy mind­azt, a mit onnan kapunk, ha vissza tudjuk adni, adjuk vissza. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én meg vagyok győződve, t. ház, hogy azon szemé­lyes torzsalkodásból, a melyek itt egyesek között fenforognak, a közügy vajmi keveset nyert és arról is meg vagyok győződve, hogy legkönnyebb itt a képviselőházban a szabadszólás réve alatt oly dolgokat elmondani, a melyeket másutt igen nehéz volna elmondani. Ezt a bátorságot senkitől nem irigylem, nem irigyeltem a múltban, nem fogom irigyelni a jövő­ben sem. Nem ugyan itt a házban, hanem a házon kivül a választásokat megelőzőleg volt szeren­csém — és azt hiszem, ez által indiseretiót nem követek el, minthogy magamról van szó — gróf Apponyinak mondani, hogy én az ellenzéknek súlyát nem a számban találom, mely itt a parla­mentben helyet foglal, hanem egyfelől azon férfiak, értékében, a kik a pártot képezik és más­felől azon modorban és irányzatban, melyet kö­vetnek. A legnagyobb elismeréssel viseltetem — legalább a magam részéről — a t. képviselő urak iránt, akár az általuk kitűzött irányt, akár az egyesek súlyát tekintem; nem is numerálom őket s nem hiszem, hogy valaki igy kívánja a párt sú­lyát megítélni; egyáltalán, a ki a nemzet erejét mérlegeli, az nemcsak a többséget kell hogy számba vegye, hanem annak kötelessége számba venni a kisebbséget is, meri; csak igy nyer kellő tájékozottságot a nemzet valódi erejéről. A kisebb­ség erejének, hatalmának és súlyának fontossága sohasem a nemzet többségétől vonja el az erőt, hanem a nemzet valódi erejének egyik kidomboro­dását képezi. Ez lévén felfogásom, azt óhajtom, hogy ha bár egyes pártok egymásközti mérkőzése közben egyesek elhullanak is, egyesek ellen erős fegyve­rek használtatnak is, hogy midőn érezzük azt, hogy meggyengittettek az érvek itt és ott: azon vitáknak eredménye legyen az, hogy a közérdek, a nemzet érdeke megerősödve, megizmosodva kel­jen abból ki. Es, t. ház, ha nem osztozom is abban, hogy a felelősséget bizonyos tekintetben az ellenzékre kell hárítani, egy irányban az ellenzék a felelős­séget a többséggel közösen viseli. Közösen viseli a felelősséget azért, hogy a közügy, azon kérdé­sek, melyek a parlamenti megvitatás alákerülnek, megerősödve és nem meggyengülve kerüljenek ki a parlamenti vitákból, mert a parlamenti vitákból nyer tájékozást a nemzet, a parlamenti meg­vitatás alkalmával van alkalma minden egyes polgárnak tájékozni magát, hogy vájjon itt a pártok erejét mérik-e vagy az ország érdekét és erejét gyár api tják-e ? Én azt hiszem, hogy ez a helyes ut és akkor jutunk a legszebb eredményhez, ha a következő viták meg fogják tanítani azokat, a kik ezt értik, hogy itt a pártok mérkőzése mellett, nem a pártok kisebbednek, hanem az ország érdeke nő nagyra. Elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés a jobboldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents