Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-13

84 '5' «r*zágos ölén vélekedésben volt, hogy a választói jogot csak annak lehet megadni, a ki az 1848-iki törvény szigorú értelmezése szerint tényleg gyakorolta, másnak nem, tehát az utó-nemzedéknek nem. Arra is emlékszem, hogy az akkori központi választmány, mely másforma volt, mint a mostani, e nézethez hajlott; de arra is emlékszem, hogy az akkori Deák-párti kormány ezt a nézetet nem fogadta el és a központi választmány határozatát megsemmisítette*; pedig Veszprém vármegyében a régi nemmesség akkor az ellenzékhez tartozott s igy ez az ellenzék érdekében történt. S az akkori kormány mégis megváltoztatta a központi választmány határozatát. Ezt tudom és hozzáteszem, hogy hasonló vádat ellenem már hallottam. A többi közt Móricz Pál t. képviselő úrhoz is érkeztek Veszprémből vádak. Hanem a főispán, vagy más besúgó, ki azokat a vádakat tette, alaposan tévedett és a ministerelnök urat ez alkalommal is félrevezette. Azonban bocsánat e kitérésért. Egy más kérdésről akarok nyilatkozni, arról, a melyet részint a t. ministerelnök ur, részint gróf Apponyi Albert t. képviselő ur itt majdnem egyetértőleg felemlítettek. Mindkettő azt mondta, hogy egészséges parlamentarismus csak úgy következhetik be, ha maga az alap, melyen a parlament két pártja áll, ugyanaz, nem pedig egymással homlokegyenest ellenkező. Lehet, hogy ugy van és azt hiszem, erről a thémáról könyvet is lehetne irni; de hogy a mi parlamenti életünk és munkásságunk adna érvet ezen állításra, azt én nem látom be. De e felett nem vitatkozom, megvárom majd azon időt, mikor az igen t. ministerelnök ur 12 esztendei kormányzatának bíínbánataképen a kellő javaslatokat elő fogja terjeszteni s tettekkel bizonyítja be azt, hogy valamely igéretét mégis megvalósítani akarja. Ha pedig ez nem következik be, a minthogy, fájdalom, az én prognosticonom szerint nem fog bekövetkezni, akkor elfogja hagyni azt a széket még mielőtt — adja a gondviselés, hogy még igen hosszú idő múlva, igen későn — halála bekövetkeznék. Majd akkor beszéljünk a felől, hogy a parlamentarismus feletti elméleti vitához találunk-e gyakorlati érvet" vagy nem. Hanem Apponyi t. képviselőtársam még egyebet is mondott, melyre lehetetlen, hogy én vagy bárki, aki szóhoz jut e párt tagjai közül, a maga elutasító megjegyzését meg ne tegye. Azt mondta ugyanis a t. képviselő ur, hogy ő némi bajnak látja azt, hogy a 48-as párthoz állani sokan az összes létező viszonyok felforgatásának veszélye miatt nem merészelnek. És tovább ment: azt is mondta, hogy én mikor ragaszkodásomat fejeztem ki ahhoz a politikai állásponthoz, a melyen állok, a múlt századok hagyámányainak .homályába tévedtem és összetévesztettem azt az ©itober 19. 1SS7időt, midőn a nemzetnek erőszakkal és eselszövénynyel megtámadott alkotmánya és állami önállósága érdekében, élet- halál harczot kellett folytatnia a mostanival, a mikor koronás magyar király viszi az uralkodást. Tovább ment. Még azt is mondta, hogy a múltnak hagyományai ma már sok tekintetben előítéletté kövesültek, melyekkel szakítanunk kell. Én, t. ház, azt hiszem, hogy koronás királyunk személyének itt a vitába vonása nem parlamentaris. (Mozgás a baloldalon.) Kérem én azt hiszem. Tessék ezen csudálkozni. (Felkiáltások balfelöl: Csudálkoztink is!) Én azt hiszem. Hanem általában koronás királyokról akár mint történeti, akár mint'politikai kérdések tárgyairól e parlamentben ' is lehet beszélni. Mert ha nem lehetne, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam sem állította volna fel ezt argumentatióképen. De megjegyzem azt, hogy a múlt, melynek hagyományait kövesedéit előítéletként emlegeti a t. képviselő ur, mindig koronás királyokat ismert és az erőszakos és eselszövényes megtámadások alkotmánvos életünk ellen többnyire koronás királyok alatt és azok nevében nyomorult koronatanácsosok által tétettek. (TJgy van ! a szélső lalolclalon.) És hogy mindez igen sokszor megtörtént a múltban, fájdalom, ma és ezentúl is megtörténhetik akár koronás, akár nem koronás a király, ezt tagadni nem lehet. Egyébiránt, hogy a t. képviselő ur a mi programmunk íő pontjaira értette volna a kövesült jelzőt, azt nem teszem fel, nem hiszem; de ha volnának, a kik az ő beszéde nyomán itt a parlamentben, vagy ezen kivül az országban azt hinnék, hogy talán azokra értette, megjegyzem, hogy a mi pártállásunk cardinalis alapelveinek egyike az, hogy a hadsereg megfelelő része legyen magyar és nemzeti és hogy e tekintetben közöttünk — legalább a végczélra nézve — és azon nézet közt, melyet tegnap Beőthy Ákos t. képviselő ur csak mellékesen említett, nagyon kevés különbség van. Ő is azt kivánja, hogy a hadsereg magyar része legyen tisztán nemzeti és a magyar nemzet szellemében éljen és működjék. Ha ezt elérjük, maiakkor mi a magunk ezéljának küszöbére értünk. Ezt tartja talán megkövesült előítéletnek. Nem gondolnám. Meggyőződésünk másik cardinalis része az, hogy a nemzet gazdasági önállóságát vívja vissza. Nem teszem fel, hogy ezt tartotta volna megkövesült előítéletnek, de beszédje nyomán sokan azt hihetnék a parlament falain kivül. De ha jól értettem, nem egy nyilatkozatát gr. Apponyi Albert képviselőtársamnak, akkor e czél elérésétől s az arra szükséges hatékony eszközök megragadásától alkalomadtán ő sem fog vonakodni. A mi azután erre következik, t. i. hogy mi Austriával a legjobb, a leghűségesebb szövetségben, de csakis a személyes unió alapján álljunk és hogy legyen magyar