Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-12

IS. maáfM 9lét tktélfí IS, ISI?, §9 csoportosulnak, a következtetést ki nem vonják, addig én szabatosan felismerhető különbséget a túloldal és a mérsékelt ellenzék között nem látok. És én egész tisztelettel nyilatkozom, ismerem ezen férfiak nagy részét, meg vagyok győződve teljes jóhiszeműségükről, politikai működésük szeplőtlen tisztaságáról, de meg vagyok győződve, hogy a kibontakozást Magyarország mai bajaiból — teljes tisztelettel e párt iránt — a mérsékelt ellenzék nem fogja elősegíteni és én terveik sikerében és működésük üdvösségében ezen az úton legkevésbé sem bizom. (ügy van! a szélső baloldalon.) Én nem látom azt a nagy választó vonalat — és feltettem magamban, hogy mihelyt a parlamentben legelőször szóhoz juthatok, ez aggodalmaimat őszintén és loyalitással hangsúlyozni fogom a mérsékelt ellenzékkel szemben, (Halljuk 1) mely a mérsékelt ellenzék és kormánypárt között van. Én nem félek attól, hogy ismétlődjék a 75-iki jelenet, mikor egy égése nagy ellenzéki párt, sippal dobbal, trombitával, zászlóit összegöngyölgetve átment az ellenkező párt konyhájára. (Zajos derültség a bál- és szélső baloldalon.) Én ettől nem félek, mert egy században, egy generatio életében ily dolog kétszer nem ismétlődik. De nemcsak ezért nem félek, de azért sem, mert magát a politikai közszellemet a mérsékelt ellenzék férfiai között meglehetős egészségesnek tartom. De daczára, hogy a dolog igy áll, miután a választó vonal nem eléggé határozott, mely a többséget e párttól elválasztja, nem az elvekben van a különbség, a kormányzat nagy elveiben, nem is a politikai czélokban, de az elvek alkalmazásában, a czélokra szolgáló eszközök megválogatásában van a két párt között a különbség: azért gyakori jelenség, hogy egyesek elmennek e párttól és mennek a többség soraiba. (Egy hang balfelöl : Ministernehl) Ministernek és egyébnek. (Derültség a szélső baloldalon.) Ha ez gyakrabban történik és még egy párszor ismétlődik az, hogy az általános választásoknál a kormány híveinek nagy nyomása következtében tizzel-hászszal. fogyni fog e párt száma: akkor megtörténhetik, hogy a t. mérsékelt ellenzék azon úton, melyen halad, ismét elfogja érni itt most hiányzó t. barátomat, Szilágyi Dezsőt, (Derültség a szélső baloldalon) vagy megtörténhetik vele az az érdekes szerencsétlenség, hogy egyszer magát a ministerelnök urat is sorai között fogja találni. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Én azonban elismerem — a mit Beőthy Ákos t. barátom itt komoly veszélynek jelzett — hogy nincs eléggé erélyes ellenzéke ma a magyar parlamentnek; elismerem, hogy ebben neki igaza van. De hogy miért nincs eléggé erélyes ellenzék, erre a kérdésre adandó felelet is nálam kissé más, mint nála. Én azt tapasztalom, hogy a nemzetben igenis nagyon erős ellenzéki hajlamok nyilatkoztak a legközelebbi választásoknál is. Azon hajlamok egy része érvényesült abban, hogy e férfiak itt ülnek, más része érvényesült abban, hogy ama férfiak ott a mérsékelt ellenzék padjain ülnek; de legnagyobb része nem érvényesülhetett olyan okok miatt, melyekre később ki akarok terjeszkedni. De hogy az ellenzéki törekvés még jobban nem érvényesült, annak okát abban is látom, t. ház, hogy a nemzet nagy része némileg meg van tévedve az iránt, hogy vájjon már most a két ellenzék közül, melyik az igazi ? (ügy van! Igaz! a szélső baloldalon.) Én azt látom e nemzet 1848. előtti történetebői, hogy itt voltaképen csak két párt létezett századokon keresztül: létezett az Austriához szító és az udvar kegyeiből élősködő úgynevezett aulikus és kormánypárt (ügy van! a szélső baloldalon) és létezett a nagy nemzeti oppositio. Már most ha akadnak férfiak, jellemben kitűnők, értelem, műveltség és hazafiság tekintetében elismerésre méltók, de a politikai judicium tekintetében tévedők; ha akadnak férfiak, kik nemzetünk ez újabbkori történetének e jellemvonását megakarják változtatni és azt mondják : mi a nemzet igazi aspiratiói és az aulikusok közé odaállunk közbülső ellenzéknek: én azt látom, hogy ez tévedés, hogy ennek az ideje még nem érkezett el, vagy soha elérkezni nem fog; én azt látom, hogy a nemzet nagy részében létező igazi komoly ellenzéki törekvés némileg mégis hamis mederben foly akkor, midőn a mérsékelt ellenzék itt áll mellettünk. De tovább megyek. A mérsékelt ellenzék működéséből eredő szerencsétlenséget én nemcsak ebben látom, hanem megmondom, főleg miben látom. A t. többség úgy ül ott és úgy fog ülni öt esztendőn keresztül, mint egy gép, melyet a ministerelnök úr szemöldöke fog majd mozgatni, fel és le, igenre és nemre. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Kihalt belőle, vagy sohase is volt benne részint a függetlenség, részint a bátorság. De hova lett hát? Átjött ide a mérsékelt ellenzékre. Annak a kezdeményezési szellemnek, annak a függetlenségnek a kormány ellenében is, a parlamenti hazafi kötelesség igaz teljesítése érzetének, melynek meg kellene lenni a többség tagjai közt, annak ott alig találjuk nyomát, az azt képviselő férfiak itt vannak a mérsékelt ellenzéken. Okét azért a dolog politikai természete is arra utalná, hogy ők ne váljanak külön, ne állítsanak maguk és a kormánypárt közé egy nagy falat, mely az ő jótékony hatásukat megsemmisítse, hanem menjenek Tisza Kálmán ministerelnök úr háta mögé — nem a konyhájára — (Derültség balfelöl) és a valóságos ellenőrzés komoly munkáját ott teljesítsék, hogy ne csak oly férfiak legyenek ott igen nagy számmal, kikéí a, ministerelnök úr kegye szólít be a kerületekből,