Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-12

12. országos ülés október 18. 1887. 59 ban elkészülni, ez által előtérbe helyezve azt a fényes rögtönzési képességet, a melylyel ő bir és melylyel én, fájdalom, nem rendelkezem. Az igaz, t. ház, hogy én nem vagyok oly hatalmas improvisator, mint a ministerelnök s ha a házban felszólalok, kétszer is meggondolom, kétszer is megrágom a szót. — De ennek azután meg vau az az előnye, hogy nem jövök azon fatális helyzetbe, előbbi felszólalásaimat és egész előbbi politikai eljárásomat később megtagadni és megczáfolni. (Helyeslés j balfeUl.) Constatálnom kell, t. ház, hogy ha ennek a vitának substratumát csakis a ministerelnök urnak tegnapi enuntiatiója tenné, akkor igazán nem kellett volna elkészülnöm, sőt nem is kellett volna felszólalnom; mert ez a felszólalás csakugyan nem tartalmazott semmi olyat, a mire a magam álláspontjából válaszolni vagy a mit czáfolni kellene, De, t. ház, a ház asztalára le vannak téve különböző felirati javaslatok, a melyek az ország általános helyzetét a választások után akarják constatálni. És én ezt oly fontos kérdésnek tartom, hogy igazán — mint a hogy tegnap mondtam — a képviselőháznak reputatiója megkívánja, hogy mi az ország helyzetét komolyan és behatóan meggondoljuk és vitatkozás tárgyává tegyük. Hiszen, t. ház, ismeretes dolog, hogy a választások arra valók, hogy a nemzet akaratát kifejezzék, még pedig kifejezzék azon bizalom által, melylyel a politikai pártokat és irányzatukat megajándékozzák. És mi itt a képviselőházban vagyunk hivatva arra, hogy a nemzet akaratát leolvassuk és interpretáljuk. A választások eredménye, t. ház, ismeretes; óriási többség a kormány számára és egy nem nagyon jelentékeny kisebbség az ellenzék számára, a mely azon kivül több részre van oszolva. Ha tehát már most, t. ház, ezt a helyzetet az általános és elfogadott felfogás szerint interpretáljuk, akkor a nemzetnek az volna az akarata, hogy a kormány túlhatalommal birjon s hogy evvel szemben az ellenzék semmi komoly számbavehető befolyást gyakorolni képes ne legyen. Ez volna tehát, t. ház, az ország akarata, mint a hogy az a választások eredményében nyilatkozik. Igaz, hogy létezik nem egy jelenség és nem egy tünet, a mely arra vall, hogy ezen bámulatos eredmény előidézésében része, még pedig jelentékeny része van a kormánynak, illetve pressiójának is. Ha tán, tisztelt ház, ez irányban a jelenségek nem számosabbak, annak indoka bizonyára abban rejlik, hogy ezen egész apparátus már olyannyira tökéletesbítve van és oly virtuozitással működik, hogy annak működését mindenütt constatálni nem lehet. És más oldalról, tisztelt ház, az, hogy a kormányzat ily módon funetionál, választási szokásaink és erkölcseinkben már olyannyira beleélte magát, hogy az emberek ezen meg se ütköznek, nem registrálják, nem ellenőrzik. Mindamellett, tisztelt ház, midőn én a választások consequentiáját levonni kívánom, ezen egy körülménytől el fogok tekinteni. Először azért, mert tényleg nem áll oly statistikai matériáié rendelkezésemre, mint a melyre szükség van, hogy ha ezt itt fel akarnók hozni. De továbbá, tisztelt ház, nekem az a meggyőződésem, hogy e mostani rendszer eredményeiben az országra nézve oly végzetes, hogy azon körülmény, hogy az az ország közvéleményének sanctióját nyerte, sem e rendszer jogczímét vagy legitimatióját képezni nem fogja, sem pedig annak kártékony következményeit megszüntetni de még enyhíteni sem lesz képes. Nincs abban, a mit én mondok, semmi túlzás. Jogosult feltevés, hogy az eddigi rendszernek folytatását fogjuk látni. Hogy, tisztelt ház, ennek mi lesz a következménye az ország belkormányzatára és az ország pénzügyeire: annak vitatását ha szükségesnek mutatkozik, fentartom akkorra, a mikor a költségvetést tárgyaljuk. A jelen alkalommal, tisztelt ház, egyedül arra fogok kiterjeszkedni, hogy a mostani helyzetnek mi lesz a befolyása ugy a parlamentáris rendszerre, mint magára az 1867-iki kiegyezésre és egész államiságunkra? Es én nem habozon kimondani, hogy e mostani rendszer meg fogja hamisítani mind a kettőt. Hát tisztelt ház, nem-e abnormis, beteges dolog az, a mit itt e házban tegnap és ma tapasztaltunk ? Itt vagyunk az országgyűlés kezdetén, megindul a válaszfelirati vita és létezik oly közöny, oly apathia, oly marasmus, melynek folytán el lehet mondani, hogy mi nálunk a parlamentarismus üres formaisággá sülyed, melyből a tartalom, az élet, a közügyek iránti érdeklődés egészen kiveszett. Azt mondják, tisztelt ház, nem szavakat, de tényeket vár a nemzet. Hát én azt hiszem, hogy ezt joga van a nemzetnek mindig követelni. De ez nem ment fel bennünket attól a kötelezettségtől, hogy a tényleges helyzetet megbeszéljük, ez a mostani alkalom olyan, hogy ettől kevésbbé vagyunk felmetve, mint bármikor. Hát nem abnormis helyzet-e, hát nem beteges helyzet- e az, mikor nincsen olyan számbavehető ellenzék, mely befolyását érvényesíti,mely feladatát teljesíti ? (Helyeslés és deruliséq a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Én, t. ház, egy erős . . . (Zaj a jobboldalon.) Hiszen méltóztassanak, megczáfolni, a mit mondandó vagyok; nagyon fogok rajta örülni, ha valaki felszólal. (Halljuk a baloldalon.) Én, t. ház, egy erős és befolyásos ellenzék létezését még egy tökéletes kormánynyal szemben is, ha ugyan ilyen létezik, szükségesnek tartom, annyival inkább,