Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-32
32. országos ülés deezemtoer 13. 1SS7. 363 Mudrony Soma: T. ház! Azt hiszem, hogy e módosítvány, azon indokoknál fogva, melyeket részben a t. államtitkár ur, részben ÍÍZ előttem szólt t. barátom előadtak, teljesen fölösleges, minthogy a 14. §. jelenlegi szövegezésében is teljesen megfelel a kifejezett intentióhnak. A módosítvány csak összezavarná a dolgot. A szakasz utolsó kikezdése ugyanis így szól : „A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister a vágóhidak helyének megválasztása, a vágatási biztosok képesítése és a vágási szemlénél követendő eljárás iránt a belügyi ministerrel egyetértőleg rendeletileg fog intézkedni. u Ebben már bent van, hogy a földinivelésügyi ministerium, a belügyministeriummal egyetértőleg megállapítja azon helyeket, illetőleg a községeket, a hol vágóhíd szükséges. De tovább is megy, mert az is benfoglaltatik, hogy a két ministerium minden egyes községben is megállapítja a vágóhíd felállításának helyét. A módosítvány a ministerium e jogát csak csorbítaná. Ott ugyanis az van mondva, hogy a földmivelésügyi ministerium csak a közigazgatási bizottság felterjesztésére határozhat ez ügyben. Ha tehát a közigazgatási bizottság nem találja ezél zeninek egyik vagy másik helyen a vágóhíd felállítását és ennélfogva nem fog fölterjesztést tenni, a ministemek nem lesz joga intézkedni. Mi pedig azt óhajtjuk, hogy a minister ott, a hol szükséges, tekintet nélkül arra, hogy a közigazgatási bizottság kívánj a-e, esetleg a bizottság ellenére is, elrendelhesse a vágóhíd felállítását. Mind ez okoknál fogva kérem, méltóztassék a módosítványt mellőzni. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Azt hiszem, itt kétféle dologról van szó. Az egyiket a szöveg meghatározza positive. Megmondja, hogyan ég ki fog intézkedni az iránt, hogy a község melyik helyén állíttassék fel a vágóhíd, hogyan képesittessenek a vágatási biztosok, miként kell eljárni a vágási szemlénél. De a szakasz eleje csak azt az elvet mondja ki • „Oly községekben, hol a húsfogyasztás jelentékeny, szarvasmarha csak közvágóhídon vágható." Azt tehát nem mondja meg, mely községekben kell kötelességszerű]eg vágóhidat felállítani. Ezen akar segíteni a módosítvány még pedig ugy, hogy figyelembe akarja venni a helyi hatóságot, azt mondván, hogy a közigazgatási bizottság javaslatára határozza meg a minister. Én tehát ezt nem tartom sem feleslegesnek, sem ártalmasnak; sőt azt hiszem, hogy épen kiegészíti ezen szakasznak dispositióját. Kérném tehát a szöveget Hagara képviselő ur módosításával elfogadni. (Helyeslés j obi felől.) Törs Kálmán jegyző: Helfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! Én azt hiszem, hogy az talán még sem járja, hogy a ministeriumot bízzuk meg az oly csekélységgel, hogy állapítsa meg, hogy Magyarország melyik községében legyen vágóhíd, vagy nem. Bocsánatot kérek, de ne confundáljuk anynyira a hatásköröket az által, hogy ily missiókat is magára a kormányra bízzunk. Én azt hiszem, hogy mikor — a mint előttem szólott t. barátaim mondották — fentartjuk — a mint óhajtjuk is fentartani — a kormány azon jogát, hogy ha netalán igazságtalanság történnék valamely községben, hogy akkor véglegesen , utolsó fórumban a ministerium döntsön, az elegendő ugy az ő ellenőrzési jogának, mint a községek jogának megvédelmezésére. Én tehát azt mondanám— nem stylisáltam a dolgot, hanem méltóztassék elfogadni — hogy első instantiában a törvényhatóság állapítsa meg, hogy hol állítandó fel közvágóhíd s a mennyiben panasz lenne ez ellen, akkor állapítsa csak meg a ministerium; (Helyeslés bal- és szélső halfelöl) hanem, hogy terheljük a ministeriumot azzal, hogy Ő állapítsa meg azt, hogy hol legyen Magyarországon közvágóhíd, hol nem, az igazán — kimondom — nem fér össze szerintem a kormány decorumával, (Helyeslés szélső bal felől.) Elnök: T. ház! Időközben Szederkényi Nándor képviselő ur is adott be módosítványt a 14ik szakasz utolsó bekezdéséhez, mely következőleg hangzik: „ mely községben legyen közvágókid felállítandó, azt első sorban a megye törvényhatósága állapítja meg. A T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A szakasz maga sem támadtatott meg, azért azt hiszem kijelenthetem, hogy az elfogadtatik. Azonban az utolsó bekezdés végére két módosítvány terjesztetett be. Az egyiket Hagara Viktor képviselő ur adta be s ez igy szól; „Mely községben legyen közvágóhíd felállítva, azt a közigazgatási bizottság felterjesztése folytán a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg állapítja meg." Ezzel szemben áll Szederkényi képviselő ur módosítványa, mely szerint azt, hogy mely községben legyen közvágóhíd felállítva, első sorban a megye törvényhatósága állapítja meg. Kérdeni fogom a t. házat, méltóztatik-e az először beadott módosítványt elfogadni és ha ez elfogadtatik, Szederkényi képviselő ur módosítványa elesik, ha ntm, ez utóbbit fogom kérdésül fel" tenni.