Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-31

354 81. országos illés deezember 12. 1&87. van, magam is érzem ezt, ép ugy mint érzi mindenki, a ki mezőgazdasággal és speciálisan állattenyésztéssel foglalkozik. Azonban, t. ház, még az esetben is, hogy ha az állattenyésztésből a mezőgazdának nem volna direct nagy haszna, még akkor is forceirozandónak vélem ezen irányt, azért, mert azon az úton, melyet most előadtam, az fontosabb, mert nagyobb arányban termelt mezőgazdasági terményeknek, az életnemüeknek értékét emeljük. Ez olyan dolog, a minő elő szokott fordulni például Amerikában, mikor az amerikai termelők ringet csinálnak. Előfordult ez már nálunk is, például a malmok együttes eljárásában. Egy két év előtt, midőn ugyanis exportra már tulaj donképen nem lett volna lehetőség, akkor vállalkoztak, hogy külföldre szállított terményeiket szerfelett olcsó áron adták ell, ellenben a belföldön fogyasztott terményeiket megdrágítva bocsátották árúba. Megszabadulván igy a feleslegtől, a mit a külföldön elvesztettek, azt itthon kétszeresen megnyerték sa végeredmény a bilaneukban az volt, hogy meglehetős jó eredménynyel dolgoztak. Hogy ha kormányunk, közreműködésévé] sikerül oda jutnunk, hogy állattenyésztésünk kedvezőbb arányt tüntessen fel, mint eddig és hogy terményeink inkább hús, mint liszt és gabona alakjában vitessenek ki, ha ebből nem lesz is direct hasznunk, előáll annak lehetősége, hogy a tényleges érvényes vámok a valóságban gyakorlatilag is érvényesülni fognak és ezek által Magyarország mezőgazdasági terményeinek, illetőleg az életnemííeknek ára a monarchiában fentartassék; Ez az, t. ház, a mit e törvényjavaslat kapcsán előadni akartam. Még csak azt az egyet akarom megjegyezni, hogy én a törvényjavaslatot nemcsak szükségesnek, de szerencsés alapúnak is tartom, továbbá, hogy azon elvek, a melyek abban foglaltatnak, nagyrészt megfelelnek az ország érdekcinek és mezőgazdaságunk, illetőleg állattenyésztésünk kívánalmainak. Én tehát ezen szempontból is elfogadom a törvényjavaslatot s azt ugy a magam, mint elvtársaim nevében elfogadásra ajánlom. (Helyeslés szélső balfelöl.) Petrich Ferencz: Megvallom, t. ház, aggódva állok fel nézeteim fejtegetésére, de ámbár bámulom azon szép eszméket és theoreticus fejtegetéseket, a melyeket nemcsak itt, hanem mindenütt felhoznak a mezőgazdaság szempontjából: mégis miután a törvényjavaslatnak egy hiányát látom bármily csekélynek tartom is magam, szükségesnek tartom a t. házat practicus szempontokból is felvilágosítani. E törvényjavaslatban sok szép eszme van lefektetve. Van benne olyan is, mely a papíron fog maradni talán évtizedeken át. De ez nem baj, mert elfér a papíron s mert jó lesz a jövőben, mivel a törvényt nem egy évtizedre, hanem sokszor évszázadokra kell alkotni. Azonban hiányzik a törvényjavaslatból sok, a minek gyakorlati szempontokból benne kellene lennie. Arra akarok tehát rámutatni, hogy mi hiányzik tulaj donképen és hogy ezt tehessem, kénytelen vagyok élettapasztalataimban visszamenve, adatokat felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, mint gazda a marhavészre kívánok hivatkozni. Három marhavészt tapasztaltam. Az egyik a 30-as évek elején volt. Határozottan emlékszem, még fiatal serdülő gazda voltam, nagy mértékben dühöngött. Tolna megyében apám I gazdasága körül. Boldogult apám szeretett jót I tenni és igy szomszédainknak megengedte a birtokán levő kutuál itatni, mert a vizet Isten adja s nem tartotta lelkiismeretesnek ezt eltiltani. Megvallom azonban, hogy ha akkor a mostani észszel birtam volna, eltiltottam volna ezt, daczára, hogy boldogult atyám megengedte. A tagosítás is ekkor következett be a határban s miután a birtok még nem volt rendezve és atyámnak nem voltak vonós marhái, atyám a legnagyobb vész közepette a jobbágvokkal felébe munkáltatta a földet. Ezen felesek marhái összekeverve a mi svájezi teheneinkel legeltek. Élénken emlékszem rá, hogy a tanyán a kút körül húzták le az elesett marhák bőrét és hogy a mi svajezi teheneink a legnagyobb vészben levő marhák közt jártak, a nélkül, hogy csak egynek is baja esett volna. 1852-ben mint önálló gazda, a bölcskei határban béreltem. Szomszédom Kiss Zsigmond volt. gondolom most kormányzó gazdatiszt valamely állami birtokon. Felül rajtam Nagy Lajos most is élő birtokos gazdasága volt, mindkét helyen s általában a környék több helyén a keleti marhavész dühöngött Tapasztaltam, hogy a kutyák elhordták saját istállómba a döghúst és ott ették meg; kifüstöltem az istálómat eczettel meg tüzes vassal, tisztán tartottam jószágomat, minden héten kétszer kimostam a szájolt sósborszeszei, rendesen etettem, itattam és jó gondjukat viseltem, semmi mást nem tettem s egy darab marhámnak feje sem fájdult meg. Hivatkozom egy későbbi esetre. A 1880-as évek elején Gyürkény német községben Tolna megyében történt, egy kupeez ember megvett . Baján 4 tinót, hazahajtván, összepárosították és aztán négy különböző istállóba kerültek. Pár nap alatt az egyik megdöglött, megvizsgálták s keleti marhavészt constatáltak rajta; a szolgabíró szigorúan intézkedett, hogy az istállókból a marhát kiereszteni nem szabad. Meg is tartották, mert a nép józan és takarékos. A négy tinó mind elesett | és egy jászolból evett a többi marhával, azonban a többi községbeli marhának a feje sem fájdult meg.