Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-25
22g 25. országos ülés deezember 8. 1 £87. panaszoknak legalább 90°/.fát megszüntetni. (Helyeslés jobbfelöl.) Itt tehát legyen szabad csupán arra szorítkoznom, hogy megjelöljem azon határt, a melyen belül az államnak joga van igényeit érvényesíteni s ez az egyszerű alapilleték; azontúl a félnek feltétlenül és birtokon beiül meg kivánom adni a felebbezés jogát. Ez iránt leszek is bátor majd a részletes tárgyalásnál javaslatot is beterjeszteni. (Helyeslés jobbfelol.) Eötvös Károly: T. képviselőház! Mindenekelőtt sietek kijelenteni ugy magam, mint barátaim részéről, hogy én a törvényjavaslat elfogadásához nem járulok. Nem járulok pedig azért, mert annak a kormánynak, a mely most vezeti az ország ügyeit, oly pénzügyi helyzetben, a minőben most vagyunk, oly politikai rendszer alapján, a melyet ez a kormány követ s a mely ezt a kormányt tartja fenn, (Tetszés a szélső baloldalon) én teheremelési törvényjavaslatot eoha, semmiféle körülmények közt meg nem szavazok. (Helyeslés a szélső baloldalon,) Azt mondja Szivák Imre t. képviselőtársam épen elhangzott beszédében, hogy ő megszavazza ezt a törvényjavaslatot általában, mert ő azon az alapon áll és ahhoz a párthoz tartozik, mely az állam pénzügyi helyzetének successiv javítását tűzte ki ezélul. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Kincs okom kételkedni a t. képviselő' ur szavainak komolyságában; de minden okom van kételkedni abban, hogy vájjon ő helyesen fogja-e fel azokat a közfogalmakat, a melyek politikai életünkben ma fennállanak s a melyekkel helyzetünk jellemezhető. (Halljuk! Halljuk!) Hát, t. ház, az a párt és ez kormány-e az, a mely az állam pénzügyi helyzetének javítását tűzte ki ez óljául? (Derültség a szélső baloldalon.) Hát nem épen az ellenkező ezél az, a mit ez a kormány kitűzött és a melyet tényleg elért és folyton közelít 12 év óta. (Tetszés szélső balfelöl.) Szavakkal játszani, még pedig jóhiszemtíleg is lehet; de ha t. képviselőtársam végig gondol ezen szerencsétlen kormánynak és az általa vezetett szerencsétlen országnak 12 éves történetén, kénytelen lesz, még ha nem is lesz szabad kimondania, (Derültség a szélső baloldalon) belátni, hogy ezen kormány ilyen politika mellett minden más czélt kitűzhet, csak azt nem, hogy a pénzügyi helyzet successiv javíttassák és az államháztartás egyensíilyát megközelíthesse. (Helyeslés a szélső baloldalon-) A t. képviselőtársam igen helyes, hozzá teszem, igen nemes, sőt többet mondok, igen humánus czél által engedi magát vezéreltetni, midőn a kormány figyelmét arra hívja fel, hogy azon sok alaptalan zaklatásnak, melyíyel a bélyeg és illeték kezelése körül a közönség sujtátik, vége vettessék, mert a mi e téren történik, az csakugyan inhumánus dolog. (Egy hang a szélső baloldalon: Lopás!) Mondhatom, több a lopásnál, pedig nem akarok erős szavakat használni. (Elénk derültség.) Tudom, t. ház, hogy ez a t. túloldal derültségét fogja felidézni. (Fölkiáltások jobbfelol: Hiszen már elég derültséget idézett elő!) Egyébiránt önöknek a túloldalon egyebet ugy sem szabad már íenniök, mint nevetni és szavazni. (Derültség a szélső baloldalon.) Tehát tessék ezt gyakorolni is. (Tetszés szélső balfélől.) Mondom, nemes és humánus az a czél, a mely által Szivák t. képviselő ur magát vezettetni engedi, midőn azt mondja, hogy azon sok törvények, rendeletek, szabályok, instructiók, pénzügyi döntvények, melyek a bélyeg és illeték kezelése körül évenkint nagy tömegben megjelennek, legalább öt évenkint egyszer gyűjtessenek össze egy Conversations-lesiconba, (Derültség szélső balfélől) hogy azokból a nagy közönség tájékozást szerezzen magának. Azonban bocsásson meg a í. képviselő ur, de ha azt kívánja, akkor nem ismeri ezen döntvények, rendeletek, szabályok és instructiók nagy tömkelegét. Hiszen az ország egyik legnagyobb pénzügyi administratora, Madarassy Pál — nem tudom, ott van-e még a pénzügyministeriumban — (Fölkiáltások: A pénzügyi közigazgatási bíróság elnöke!) állított össze egy ilyen gyűjteményt, de vájjon azon a nagy közönség elmegy-e és eimenne-e akár öt év. akár öt hónaponkínt, megújittatnék; sőt többet mondok, a szakközönség sem megy el rajta. Hogy nem megy el rajta, arra nincs classicusabb tanú, mint maga, a kormány, a mely időről-időre szükségesnek tartja újabb rendeletek kiadását; ha elmenne rajta a kormány, akkor nem volna szükséges újabb rendeleteket kibocsátani. És hogy nem megy el rajta a nagy közönség, mutatja a pénzügyi bíróság döntvényeinek szaporodása és azoknak szükséges volta. És hozzá teszem — és e tekintetben sietek képviselőtársamat megnyugtatni, mielőtt a t. államtitkár ur megnyugtatná — hogy nem abban van a főhiba, hogy a rendeletek, szabályok, instructiók sokfélék, hanem a pénzügyi közegek eljárásában. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Lehet itt akár száz kötet rendelet, akár világos, akár nem világos, de inig a pénzügyi kormányzatnál azon alapelv fennáll, hogy ha a fennálló pénzügyi törvények körül a közönség részéről csonkítás követtetik el, addig a felektől beveszik azon összeget, akár egyszeresen, akár ötszörösen vagy tízszeresen, de ha a pénzügyi közeg akár mily áldatlan munkát végez is, akár istentelen munkát csinált is, azt a pénzügyi közeget soha se fenyítik meg azért, hanem megdicsérik és előmenetelben részesítik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A mig ez a rendszer fennáll, addig hiába lesz itt a rendeletek sokasága, világossága, a törvények reformja s a minden öt esztendőben újra meg újra kiadandó