Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-22
22. országos öles november 30. 1387, 165 És itt sem vagyok azon helyzetben, t. ház, hogy praecis számot mondjak, mert ily dolgokban praecis számokkal csak az állhat elő, a kinek kezében az administratio van. Én, t. ház, azt hiszem, hogy nem túlzok, midőn azt állítom, hogy azon költségmegtakarítás, mely annak folytán állna elő, hogy a csempészetet nem kell ellenőrizni, mert erre, kivéve a kész gyártmányokat, nincs alkalom, legalább évi másfél milliót tenne ki, mert a pénzügyőrség túlnyomó részét bátran el lehetne bocsátani. Ha azonban itt a számban tévednék, előre is kérem, hogy méltóztassanak ezt nékem megbocsátani, mert nem állanak rendelkezésemre azon adatok, melyekkel e tekintetben a tisztelt kormány rendelkezik. Azon ellenvetésekkel szemben pedig, a melyei: velem szemben felhőzi! ttak, csak azt constatálom, hogy én számokba nem ereszkedtem. Példakép felemlítettem ugyan egyik-másik számot, de jeleztem azt is, hogy indítványunk szerint mi azt óhajtjuk, hogy választassák külön a termelés a fogyasztástól és gyártástól ; hagyassék szabadon a termelés és a kereskedés, a többi pedig legyen az államé, A mi a termelés szabaddá tétele által a dohányjövedék jövedelméből elesik, azt pótolja a kormány, ha ezeknél jobbat nem tud, az általunk indicálí dohányfogyasztási adókkal. Ez képezi alapját indítványomnak, A dohányfogyasztási adóra nézve ugy a t. államtitkár ur, mint Hegedűs Sándor előadó ur azt a kérdést vetette fel, miként lehetne ez adót kivetni és beszedni ? Én ugyan már első beszédemben jeleztem, hogy miként, de minthogy kívánják, megmondom praeeisebben is. Ha helyesnek fogadom el — a mint hogy hiszem, hogy helyesnek el lehet fogadni — azt a probabilitási számítást, melyet a dohányzók számára nézve tettem, akkor a férfiak 2 /s-t vévén alapul, a dohányzók száma körülbelül 3.317,000-re rúgna. Ha ezt az ország összes lakosai számához viszonyítjuk: előáll az az arány, hogy az összes lakosság ugy viszonylik a dohányzókhoz, mint huszonkettőhöz, ha egy forintjával veszem; ha pedig másfél forintjával, akkor ugy mint száz a harminczháromhoz. Már most, szerintem, az eljárás nagyon egyszerű. A kormány kiveti az adót a megyékre és a törvényhatósági joggal felruházott városokra, ezek pedig a községekre még pedig minden száz lakos után 22 forintjával. A községeknek feladata, illetőleg joga lenne ezt elosztani az ott lakó dohányzókra. Nagyon valószínű, sőt előttem bizonyos, hogy ezt meg is cselekednék, mert miért fizetne a nem dohányzó a dohányzó helyett? A község nagyon jól tudja, ki a dohányzó, ki nem? és tessék elhinni, hogy Magyarországon még a kisbéres sem tagadná meg azt az egy forintot, hogy ne titokban legyen kénytelen dohányozni és ne mehessen ki pipázva vasárnapon vagy más alkalmakkor az utczára. A módozat tehát meg volna és ekként a dohány igen tekintélyes jövedelmi forrássá válhatnék. Elesik tehát, a mit a t. államtitkár ur oly nagy megdöbbenéssel mond, hogy ez nagy kegyetlenség, sőt erkölcstelenségéért mindenegyes pipázót ellenőrizni kellene. A mi az erkölcstelenséget illeti, kérem a t. államtitkár urat Jegyen inkábbakkor érzékeny, midőn a húsadó emeléséről van szó, mert a hiis igazán elsőrendű élelmi czikk. itt, t. ház, nem tapaszt;!lünk valami nagy sentimentalismust az államtitkár ur részéről, hanem midőn a dohányzásról van szó, igen, ámbátor én, noha magam is nagy dohányzó vagyok, megvallom, hogy valami szerfölötti pietássaí nem irtózom attól, hogy ha a mainál valamivel nagyobb adóval terheltetem is meg. Midőn a t. államtitkár ur a javaslat mezőgazdasági oldalára tért át, megvallom, itt sem találtam ezeknél mélyebbre ható és komolyabb érveket. Az első az volt — s erre már feleltem — hogy akkor derűre-borúra termelnének dohányt és hogy ne felejtsük, hogy egész Magyarország csak 40,000 hold termését képes elfogyasztani! Az államtitkár ur, midőn állításomat bírálta, egy meglepő nemzetgazdasági tant állított fel. Azt mondta ugyanis, hogy ha ma, midőn dohányunk épen ugy mint a búza, versenyt fut a transatlantieus termékekkel, a szabad termelés által akarja valaki a közgazdasági érdekeket megóvni, ezt nem értem. Annyira megbotránkozott ezen, hogy később kijelentette, hogy sajnálja, hogy ily idea a magyar parlamentben felhozatott. Megvallom, én nem ezen találok sajnálkozni valót, hanem azon, a mit az államtitkár ur mondott, mert a mióta én nemzetgazdászati dolgokat olvasok és a mióta azokról beszélni hallok, legelőször történik meg rajtam az, hogy azt az elméletet hallom, hogy a szabad verseny megrontja a termények minőségét és hogy abból, mert nagyon emelkedett a szabad verseny, mert transatlanticus versenynyel is állunk szemben, az következik, hogy ne tegyük azt szabaddá, ne terjeszsziik azt, hanem szorítsuk me-' mimd jobban. Ezen elméletnek a tapasztalat az egész világon az ellenkezőjét tanítja, mert a me'y mértékben emelkedik a verseny, azon mértékben keli emelkednem, fejlesztenem a termelést, hogy versenyképessé tegyem az államra nézve; mivel különben minél kevesebbet fogok termelni, annál inkább leszek megölve. A mit az államtitkár ur a közvetett és közvetlen adókról mondott és a mire részben az előadó ur is czélzott, erre nézve megvallom, hogy épen nem lehet azt állítani, hogy a tudomány már most olyan nagyon tisztában van azzal, hogy az
