Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-21

4t> 21. országos ülés aävember 28. iSSf. esik. Ennek megvan a maga tiszta kézzelfogható oka, a mely semmi egyéb, mint az, hogy a monopólium megszüntetvén a dohánytermelés szabadságát, a kisebb termelők leszoríttattak a térről és megszűnt az a nemes verseny, mely Magyarországban a dohánytermelést magasabb fokra emelhette volna, (ügy van! a szélső baloldalon.) A ki ismeri a dohánynak, mint terménynek természetét, a ki annak termesztési módját figyelemmel kiséri, annak be kell látnia, hogy a dohány minőségén nem fog az segíteni, ha annak termesztését latifundiumokra viszszük át; ha meghatározzuk, hogy mily területre, mily időpontban kell a dohányt ültetni. Ez nem fináncz tudomány, ez a gazdának, a termelőnek tudománya, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezt nem lehet egy kaptafára husni, mert a íöld minősége, az időjárás, a czél, melyet a termelő magának kitűz, határozza meg, hogy mily távolságra, mikor, mily módon ültessen a gazda. Az az eljárás, melyről itt szó ran, csak a dohánytermelő zaklatására való. Nincs semmi növény, mely a föld változatosaágának annyira alá volna vetve, mint a dohány. Búzát, kukoriczát, gyöknövényt, kalászos növényt vethetünk jobb-rosszabb földbe, teremni fog többkevesebb, de az íze, a formája ugyanaz. Nem igy van a dohánynál. A dohány sokszor egyes községi határokon keresztülvonuló érben, szabálytalan foltokban terem meg, a melyek más terményre nem értékesíthetők. Ha azt a földet nem ültetjük be dohánynyal, másra nem használhatjuk. A törvény pedig azt mondja, hogy szabálytalan földbe, kis területre dohányt nem szabad ültetni. Hiszen egyes községi határban átvonuló érből egyes polgárnak illetékébe nem jut több, mint 50—60 — 100—200 O-öl s ezt a darab területet, melyet az isteni gondviselés dohánytermelésre teremtett, kizárjuk rendeltetéséből. Ebben van a dohánytermelés visszaesésének oka. Mert a monopólium által meg van szorítva a verseny és ezáltal a minőség emelése meg van szorítva. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Az ilyen áthúzódó ér egy községi határnak alig képezi 20 ad vagy 50-ed részét, de a kutató eszíí termesztő, kinek ez a kenyere és mestersége, meg tudja határozni, hogy eddig terem jó dohány, a többi földbe vet burgonyát, kukoriczát; de hogy szabályszerűen kikerekítse ezt a darab földet, arra nem gondol, hanem a mint a telep minősége kívánja, oly terménynyel veti be s a szerint veszi földjének hasznát, de hogy az ilyen nagyobb fokú, nagyobb táblán való termesztésnek termé szetellenes kifolyása van, szabad legyen még egy másik tényezőre kiterjeszkedni. Tudjuk, hogy minden község, hol dohány termesztetik, rendesen vagy habos fekvésű vagy változó természetű földdel bír. Ebben rejlik a dohánytermesztés titka. Már most a tagosítás alkalmával először is az egész határt fel fogják 3 részre: ugarra, tavaszi és őszire osztani, de még az egyes calcatorokban is az egyenlő feloszthatás végett az egyes tulaj donosnak nem egyes tagba adják ki a földet, de két vagy három tagban kell kiadni, hogy minden polgárnak jusson a jó és rossz részből. Hivatkozom a praxisra, ki figyelemmel kisérte, tudja, hogy az országnak, különösen dunántúli területeiben egyetlen egy 7* telkes polgárnak egy tagban nagyobb területű földje nincsen, mint egy classificalt vagy kis hold, de egy katasztrális holddal nem bir. Ha mi kimondjuk, hogy csak egy katastralis holdban termelhet dohányt, akkor kimondtuk, hogy Magyarországon egyetlen egy 7* telkes gazda dohányt nem termelhet. Hová vezet ez bennünket? Oda

l — mert dohányt termeszteni fogunk — hogy a termelés átmegy a nagybirtokosok kezébe s ennek eredménye az lesz, hogy az a nagybirtokos oda adja a legjobb búzatermő földjét, hogy fáradsága meg legyen térítve, azon a jó földön szép növény fog teremni, de ember legyen, ki azt elszíjja. Én egyáltalában nem értem ennek a törvénynek indokát, mely szerint a legkisebb rész egy katasztrális holdban legyen megállapítva. Erre azt az ellenvetést hallom, hogy hiába adjuk a termelést a kisebb birtokosnak, mert az csempészet útján eladja a dohány javát és a beváltásra csak az alja marad. Ezzel szemben három kérdésre kell a választ megkeresni. Az első kérdés az, igaz-e, hogy a csempészet annyira uralkodik? Második főkérdésazonban az, hogy mi okozza a csempészetet; és ha ezt eltaláljuk, el fogjuk találni az eszközt, melylyel a csempészetet meg lehet szüntetni és én hiszem, hogy talán képes leszek némileg rámutatni a bajra és az orvoslási módra is. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Hogy a csempészet létezik, az tagadhatatlan, még pedig hihetetlenül óriási mértékben. Nem az az igazi csempész, a ki a batyut hátára veszi és megy faluról falura, az csak eszköz, mert a termesztő maga vagy cselédjét küldi, vagy egy ilyen nyomorult elzüllött embert, kinek vagyona nincs. A tulajdonképi csempészek a legnagyobb gazdák. De ha másfelől kérdezzük, ki az oka a csempészetnek, hát kimondom, hogy egyenesen az állam, még pedig azért, mert nem adja meg a qualitásnak egyáltalában az értékét. Hiszen a monopólium előtt, midőn fiatal ember voltam s dohányoztam, emlékszem, hogy a dohányszüret alkalmával kocsin kerestük fel a jó dohányt termesztő helyeket s akkor fizettünk a jó dohány bécsi fontjáért 30—40 krt és kapva-kaptuk ezt a dohányt ugy, hogy meg kellett venni idejében, ki hozzá akart jutni, mert ki elkésett a vétellel, azután már hiába keresett, mert nem jutott hozzá. Még most is élnek emberek, kik ezt nagyon i jól tudják és ismerik annak a dohánynak a becsét*