Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-20

20. oitz&goj äljg uovember 28. 1SS7. ISI ismert tény az, hogy produetumunk rossz, még a benső minőségére nézve jobb fajta dohány is hiányos kezelés folytán elrontatik, az igényeknek nem megfelelő értéktelen árúczikket képez; elvesztette az hitelét a külföld előtt, a külkivitel nem talál vevőre, sőt maga a kincstár saját szükségletének íedezésére sem kap eleget a jobb minőségekből, elannyira, hogy nemcsak szivartakaró leveleket, de belső buroknak valót kénytelen volt a múlt évben — a miénknél béltartalom •és zamat tekintetében sokkal alantasabb minőségű — pfalzi dohányból 2,000 métermázsának 90 forintjávali vásárlását a költségvetésbe felvenni, csak azért, mert az jobb kezelés folytán a gyártásnál inkább használható. Legelső és legfontosabb feladat tehát jobb minőség előállítására törekedni. Ez legyen a fő-ezél, melyet a jelen törvényjavaslat által előmozdítani iparkodjunk. Legyenek abban szigorú intézkedések ez irányban, de óvakodjunk attól, nehogy túlszigorú rendszabályok által megbénítsuk a termelést és ügyeljünk arra, hogy a törvény ne esak elméletileg helyes, hanem a gyakorlatban is ^zélszerű és kivihető legyen. És ha aztán a törvényhozás elhárította az akadályokat, iparkodjék a kormány is saját hatáskörén belül minden rendelkezésére álló eszközökkel ugyanazon czélt előmozdítani. Ez fogja képezni a jövedelem biztos, fokozatos emelkedésének alapját. Csak másodrendű — noha beismerem, igen fontos — kérdés a csempészet korlátozása. A törvényjavaslat erre vonatkozólag fősúlyt látszik íektetni a saját használati dohány visszatartás és a saját használatra termelésnek megszüntetésére. Igaz, hogy ez a legegyszerűbb és leggyökeresebb mód, noha kissé drasticus. A mi a csempészet általi megkárosításra vonatkozólag az austriai összehasonlítást illeti, nem fogadhatom el az indokolás számítását, mert az többrendbeli tévedésen alapul. Nevezetesen maga a basis, melyre az egész számítás fektetve van, nem helyes; mert hogy az Austriábani tiszta jövedelem és lakosság számához viszonyítva kiszámítani lehessen, hogy mennyit kellene a monopóliumnak nálunk jövedelmezni — illetőleg mennyi a csempészet általi károsodás: — akkor mindenekelőtt is maga a főtétel rectificálandó. Azaz, ha Austriában 74 millió bruttó bevétel 48 millió tiszta jövedelmet eredményez, akkor minávunk ugyanazon arányban 44 millió bruttó belétel után 28-5 millió tiszta jövedelmünknek kellene lenni. És ezen számokat igenis lehetne az összehasonlítás alapjául felvenni, de nem a tényleges eredményeket; mert ott a költség a bruttó jövedelemnek 35%-jét, minálunk pedig 50%-jét teszi ki. De még ezen az alapon sem fogadhatnám el helyeseknek a számítás többi részét, mert ha a népesség számarányábani összehasonlításról van szó, nem lehet azt ugy felállítani, hogy Austriában elad a monopólium ennyit, minálunk elad ennyit, tehát ott a fogyasztás fejenkint 1430 gramm, nálunk pedig 920 gramm. — Minálunk törvényes fogyasztás tárgyátképezi a visszatartott 67,806 kilo és a saját használati 372 hold termése, ezek után az állam 240,458 forint jövedelmet húz — nem számítva 37,330 frt bélyegdíjat — s ezen jövedelem felvétetett a számításba, de a termény maga, a mi után ezen jövedelem befolyt, ki hagyatott abból. És részben ebből származik az, a mi összehasonlító számításból deducálható, azaz,ha Austriában 1,430 gramm után 3 frt 20 kr., nálunk pedig 920 gramm után 2 frt 13 kr. folyik be, akkor az elfogyasztott dohány kilójának ára nálunk 2 frt 31-5 kr., Austriában pedig 2 frt 23'8 kr. — Azaz, hogy minálunk finomabb, drágább minőséget fogyaszt a népesség, mint Austriában. Sokkal helyesebb és kevesebb tévedésre nyújt alkalmat azon számítás, mely tisztán csak a mi viszonyainkból meríti adatait. Ugyanis a Julius, augusztus hónapok fogyasztásához viszonyítva az egész év bevételét, 3 millió frt különbözet mutatkozik. Ezt tökéletesen elfogadom. Én is mindig ennyire számítottam a kincstárnak a csempészet általi direct megkárosítását. Azt hiszem — miután én a pénzügyi bizottság vérmes reményében nem osztozom — hogy szigorú rendszabályok által ennek fele lesz megmenthető, azaz IVa millió Ha azonban a saját használati dohány beszüntettetik, akkor igen természetesen elesik annak jövedelme ; a mostani 277,000 frt, illetőleg az a másfél millióból levonandó, marad tehát remélhető 1.200,000 forint. Hogy vájjon lehetett volna-e ezen eredményt más úton elérni? Én azt hiszem, hogy igen. Én részemről megvallom, hogy sem politikai, sem pénzügyi okokból nem mertem volna a kormánynak ezen módot ajánlani. Hogy pedig ezt az 1882-ben tartott enquéte ajánlotta volna, a pénzügyi bizottság jelentésében foglalt ezen állítással szemben kénytelen vagyok egész tisztelettel kijelenteni, hogy az a valóságnak meg nem felel. Jelen vannak itt a képviselőházban gr. Dessewffy Aurél, b. Wasmer Adolf és Domahidy István képviselő urak, valamint a tanácskozmány elnöke, gr. Szapáry Gyula, akkori pénzügyminister ur; tanúbizonyságul hivom fel őket arra, hogy ezt az enquéten egyikünk sem ajánlotta. Hanem igenis, én ajánlottam azt, hogy miután az utóbbi időben szokássá vált csak 2—3 kilót megváltani, állapíttassák meg a minimum í 0 vagy 12 kilóban és annak megváltása tétessék minden termelőre nézve kötelezővé. Hozzá tette ehhez gr. Dessewffy Aurél, hogy ugyanezen kedvezmény adassék meg a~ I gazdatiszteknek és gazdasági felügyelőknek is