Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-371
490 371. •rseágos ülés májns 21. 1887. Nem fog történni semmi, a mit mi nem aka- 1 runk ? Tehát akarták Bosnia és Herezegovina elfoglalását, akarták azt, daczára azon ellenszenvnek, azon felháborodásnak, a mely országszerte nyilatkozott, midőn ezen két tartomány megszállására indultak és a mely ellenszenvnek, mely felháborodásnak magának a kormánypártnak többsége az 1878-iki feliratban is kifejezést adott Ha tehát ezt akarták, akkor olyat akartak, a mi nemcsak a nemzet kívánságával, hanem Magyarország és az egész úgynevezett osztrák-magyar monarchia érdekével homlokegyenest ellenkezik. Vagy pedig nem akarták, hanem akaratuk ellenére történt meg: akkor kár volt oly fennen hirdetni, hogy semmi sem fog történni, a mit nem akarnak, (He lyeslés balfelöl) annál kevésbbé, mert ha nem birtak kellő önbizalommal, hogy vissza képesek tartani az oroszt a támadástól akkor, mikor még Törökország épségben egész hadserege, vitéz hadserege teljességében meg volt, miként remélhették azt, hogy képesek lesznek feltartóztatni a győzedelmes Oroszországot, mikor Törökország hadserege lábainál fog heverni ? T. képviselőház! Én nem vagyok képes a t. kormánynak azon állítását, a melyet ma hallottunk, miszerint tudniillik Bosniát és Hcrczegovinát illetőleg előleges megegyezés nem jött létre, megczáfoíni. A történelem, a mely a porlepte iratokat is fel szokta fedezni majd ítéletet fog mondani; de hogy ne látszassam, bár utólagosan is, helyeselni azt a politikát, mely Törökországnak romlását idézte elő, (Helyeslés a szélső baloldalon) mely a mi déli szövetségesünket, a mi déli védbástyánkat rommá törte, nem veszem tudomásrü a ministerelnök ur válaszát. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! Tekintettel az idő előrehaladott voltára is csak néhány igen rövid észrevételre szorítkozom. (Halljuk!) A t. képviselő ur arra hivatkozott, hogy a congressuson azért lett megszavazva — nem tudom jól értettem-e — Bosnia oceupatiójára a mandátum, mert Oroszország hozsájárult. Hiszen ez nem új felfedezés ; mindenki tudja, hogy a congressusi actákban nyíltan benne van, nem is lehet máskép, mert egy hatalomnak tiltakozása elég arra, hopy valamely végzésnek, mint congressusi végzésnek útját állja. És különben is ha a protocollumokat olvasta a t. képviselő ur, mint hiszem, hogy olvasta, arról is meggyőződhetett, hogy épen Bosnia és Herezegovina általunk való oceupatiójára nézve az ottan jelenlevő orosz meghatalmazott még élőszóval nyilatkozott is, támogatva az angol meghatalmazott által tett indítványt. Ez tehát nem valami titkos j elenség volt, de a berlini congressus actáiból mindenki által megismerhető. Nem szándékozom, t. képviselőház, a t. képviselő ur előadásának részleteivel foglalkozni, elmondtam válaszomban, a mit a mai időben elmondani lehet. Csakis azt mondhatom ismét: valamely politikának egyes phasisait akkor, midőn azon politika nehéz viszonyok közt éveken át húzódott; midőn be kellett várni az összes európai hatalmi viszonyoknak módosulását, valamely politikának egyes phasisait külön-külön mindezek ismerete nélkül megítélni nem lehet, (ügyvan! JJgy van! a jobboldalon.) De igenis meg lehet ítélni azon politikát az eredményéből. A t. képviselő ur azt mondja : vájjon előre láthatta-e a kormány, hogy mi fog történni Bulgáriával? Nem akarom mondani, t. képviselő ur, hogy előre láthatta, bár lehetne ebben az irányban is argumentálni, mert nem kellett valami nagy jóstehetség ahhoz, hogy az ember előre lássa, mi fog történni; de egyet tudhatott bizonyosan s ez az, hogyha a monarchia fegyveresen beavatkozik, akkor senki e világon el nem hitette volna Kelet Összes népeivel, hogy a monarchia nem ellensége az ottani keresztény népek szabadságának (Ügy van! ügy van! Helyeslés a jobboldalon) s ma az ottani összes keresztény népek bármi sorsuk lett volna különben, gyűlölettel tekintenének erre a monarchiára; mig most ennek ellenkezője áll. (ügy van! ügt van! Tetszés a jobboldalon.) Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, hogy Törökországot hagytuk elbukni. Vájjon nem tudná-e a t. képviselő ur, mi volt a san-stefanói békében ? És nem tudná, mi történt avval Berlinben ? Én azt hiszem, nagy ritka például lehet azt felhozni — ha ugyan van még egy másik a történelemben — hogy egy hatalom, győzelmes hadjárat után, acceptálja azt, a mit már Berlinben lehetett keresztülvinni, mert az összes hatalmak egyetértettek: hogy fegyveres ereje által megszállott területeket ott hagyjon, sőt azok kiürítésére rövid záros határidőt engedjen magának kitűzni. (Ügy van! Tetszés a jobboldalon.) Én azt gondolom, hogy a mennyiben a keresztény népek szabadsági érdekeivel összeegyeztethető volt, a török birodalom integritása iránt is teljesítettük kötelességünket. De azt mondja a képviselő ur, hogy Bosnia és Hercegovina elfoglalása az egész nemzet, sőt a monarchia összes népeinek ellenszenvével találkozott és érdekeit sértette. Hogy nagy volt az ellenszenv, az kétségtelen; de hogy mindig jeleztem ez occupatio lehetőségét, arra is merek hivatkozni. Mert midőn egy felszólamlásból, a mely nagy hatást tett volt a házban, azt olvasták ki, I hogy tehát Bosniába és Hercegovinába semmi
