Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-371

472 371. országos ölés május 21. 1887. fog, inig a magyar érzelmük ki nem hal a kebelükből és ajkukon magyar nyelv zeng. T. ház! Sokszor kifejtettem abbeli nézetemet, hogy nem foghatom fel azok gondolkozásmódját, kik azon meggyőződésben látszanak élni, hogy a közös hadsereg mai egyenlőségében német vezényszó és szolgálati nyelv mellett erősebb volna, mint ha a magyar korona országaiból alakított ezredekben a magyar nyelv volna a szolgálati nyelv. (Közbeszólások jobbfelöl: És a horvát nyelv!) Akkor az is, a honvédségnél az is van és nincs baj avval, hogy a Drávántúl a horvát a vezénynyelv. Azok a kuruez ezredek, a melyeket magyarul vezéreltek és melveket méa: Mária Terézia alatt is magyarul vezéreltek, megverték az ellenséget véres csatákban, de a németül vezérelt hadsereg legtöbbször bizony-bizony megfutamodott. Nem nyelvvel győzünk, hanem fegyverekkel, ügyességgel, karddal és a népek lelkesedésével. Márpedig tagadj a, bár még oly fényes nevű iró is, mint Jókai Mór, hogy lelkesítené a sereget az, hogy ha magyarul vezényelnék, bocsánatot kérek, de ő neki, kit különben nagyon tisztelek, ez állítást még sem tudnám elhinni soha. Az édes hazai nyelv zengése lelkesíteni fogja mindig a magyart és a magyar nemzeti zászló lobogása alatt a katona hazájáért és királyáért sokkal szivesebben, lelkesebben fogja vérét ontani, mintáz osztrák zászló és kétfejű sas alatt német kommandó mellett. Ezt nem másíthatják meg; a nemzet szellemét nem tagadhatja meg senki, az felbuzog mint az elfojtott forrás, mely újra felbugyog, akár miként igyekezzenek Önök azt elh;-ntolni. Az a baj, t. ház, a közös hadseregnél, a melybe mi csak fiainkat adjuk és melynek mi csak költségeihez járulunk, de melyre vajmi kevés jogunk van, hogy a legmagasabb helyeken — nem a koronát értem, hanem más magas helyeket — legújabban is a régi hagyománj-os szellem hangsúlyoztatik. Minden ünnepélyes katonai banketten és mindenütt — nem akarok részletezni — e hagyományos szellem zendül fel, ez pedig a hadseregnek a megölő betűje. Más hadseregek, melyek életrevalók és melyek a nemzeteknek és országoknak őrzői és megmentei, a haladást hangsúlyozzák és nem a régi hagyományos szellemet. A régi hagyományos szellem, a régi Zopf, a formalizmus, elfojtja a tehetségeket a hadseregben és üldön halálba, ha már nem fojthatja el mint Uchatiust. E szellem kifolyása az egyenlőség is, mely a közös hadsereg minden intézményeiben uralkodik. E szellem az, a mely ellen az ifjúság igaz érzékkel és buzgó hr.z: fisággal felszólalt. Nem rég volt alkalmam e házban mutatványokkal állni elő, a hazai tisztképző intézetekben érvényben levő tankönyvekből. Méltóztattak azokat meghallgatni és mondhatom, hogy még az ellenpártnak is nem egy tagja, mondhatnám többsége meg volt lépetve és csudálkozott azon gyönyörűséges költeményeken, a melyekkel a magyar nemzet hóhérai dicsőíttetnek és a hadügy min ister ar geographicus fogalmai, melyekkel az 1885. évben kiadott könyvekben az egységes Austriát ismerteti és Magyarországot Csehország után soroltatja elő Austriában. Nem czáfolt meg engem akkor senki és közölték állításaimat az önök lapjai is. A „Pester Lloyd* ezt mondotta: „Wirklich eine schöne Blumenleese". És hogy elfogultság és rossz akarat kívántatik ahhoz, 20 év múlva ily a közjogba ütköző és a hazafias érzületet sértő tanokat a magyar ifjúságnak hirdetni, azt maga a ministerelnök elismerte a fálaszában, a melyet nekem akkor adott, mondván, hogy elismeri szükségét annak, hogy a tankönyvek sürgősen revideáltassanak. Azért utalok erre az adatokkal illustrált jóformán csupa adatokból álló beszédemre, mert az mutatja hű képét a hadsereg szellemének, ama szellemnek, melyben az ifjúságot a hadseregben ma is nevelik és továbbra is nevelni óhajtják. Az látszik ki e felfogásból, hogy a közös hadsereg vezetői még ma is a Grillparzer álláspontján vannak ; valamint ez a Radeczki-seregben, ugy ők a mostani hadseregben látják Ausztriát. Mert ha nem ez volna felfogásuk, mire való volna a hadsereg kizárólagos németsége? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Sokszor megbeszélték azt, hogy az ezredek különböző nyelvűsége háborúban semmi zavart nem okoz. Ott van példának okáért a krimi háború, a hol törökül, angolul, olaszul és francziául vezényelt az egyik fél és e négy nyelvű vezénylettel is megverték az egy nyelvű orosz sereget. Jói tudjuk, hogy

T manapság kivált a csatatéren, többnyire signalokkal vezényelnek. Különben az ellen semmi kifogásom, ha a Generalstab nyelve a német lévén, az ezredes érteni tartozikenyelvet, Dehogy a magyar nyelv, mint az ezredek nyelve miért gyöngítené a hadsereg erejét, felfogni nem birom. Pedig annyit foglalkoztam e kérdéssel, hogy jóformán ebbe őszültem bele. E hagyományos németség hangoztatásából az tűnik ki, hogy bizonyos körök a hadsereg főfeladatának nem a hadverést, hanem a germanisatiót tekintik, legalább a magyar nemzet fiait ott igyekeznek németesíteni. Sokan vádolták a magyar ifjúságot azért, hogy a katonai pályától mintegy irtózik. E vádak igaztalanok. Fényesen megezáfoltatnak, ha mással nem, ajelenleg beadott kérvények által. íme a magyar fiatalság virága, a legfőbb tanintézetek növendékeisietnének a katonai szolgálat zászlói alá, hanem azt akarják, hogy hazájuk nyelvén képezhessék magukat vitéz hadfiakká. Nem kérnek önálló hadsereget, bár ezt is évek óta kéri egy országos nagy párt. A fiatalság szerényebb keretben mozog és megelégednék azzal, ha a magyar ezredekben a magyar