Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-331

o6 331. országos ülés február 25. 1887. mely addig monopolisálta a hadsereg összes szállí­tásait. Ez sikerült, de az eredmény inkább elvi jelentőségű volt, mert azután is még mindig dívott a nagy szállító csoportok rendszere. A he­lyett, hogy egy hatalmas consortium teljesítette az összes szállításokat, három szakcsoportra osztatott föl az összes szállítás és három nagy szállító csoport teljesítette azután is az összes szállításokat. Mindazon nehézségek daczára, a melyekkel meg kellett küzdenie ugy a magyar parlamentnek, mint a delegátióknak, mégis némileg e téren el kell ismernem, hogy a jelenlegi helyzet a közös had­sereget illetőleg az, hogy Magyarország a közös hadsereg szükségleteinek szállításában legalább külsőleg a quota arányában, tehát a 307" arányá­ban reszesittetik, de ha ezt közelebbről vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy az ily arányban való részülés is csupán külsőleg és színleg jut Magyar­országnak, illetőleg a magyar iparnak. Igaz, hogy külsőleg Magyarország területén készül a közös hadsereg szükségletének 30% je, de nézzük, hogy ki által történnek a szállítások, azt látjuk, hogy itt Magyarországon megtelepedett két nagy szállító, kiknek főtelepe Austriában van s kik itt egynéhány tönkre ment magyar telepei vásároltak, annak czége alatt, a magyar juss czímén szállíttatik ezen 30% is. Es ez tény t. ház, melyet — meg vagyok győződve — az illetékes tényező nem fog megezáfolhatni, mert tény az, hogy azon 30%, mely a közös hadsereg szükségleteinek szállításában Magyarországot illeti meg, két bécsi czég: a Stricke és Jehnbart czég által szállítatik. Igaz, hogy ők lábukat megvetették itt Magyar­országon, de őket a magyar ipar képviselőinek sem én, sem az ország el nem ismerheti, mert ezek idegen emberek, a kik itt megtelepedtek, hogy a magyar ipart megillető részt maguk zsebeljék be. Azt tehát jó lélekkel nem fogja állíthatni a t. mi­nister ur, hogy azon 30%-ben a magyar ipar részesül. B. Fehérváry Géza, honvédelmi mi­nister: De igen. Zay Adolf.' En nem ily általános szavakat várok a t. minister úrtól, hanem ha komoly czáfolatot akar mondani, akkor concret és megbíz­ható tényeket és számokat várok tőle. T. ház! Egyik legfőbb ellenvetés az ellen, hogy maga a magyar ipar részesítessék a közös hadsereg szükségleteinek szállításában, az volt, hogy a hadsereg harczképessége nem tűri azt, hogy ezen szükségleteket egyes kisebb czégek szál­lítsák, hanem valamely nagy czégnél kell azokat megrendelni, mert csak az képes arra. Nézzünk szemébe ezen állításnak, azt fogjuk látni, hogy azt komolyan venni nem lehet. Igaz, hogy azon esetre, ha az utolsó pillanatban és nagy tömegben kell a szükségleteket szállítani, arra a kis- és középipa­rosok képesek nem lesznek, de ha különösen a közös kadügyinirdster ur a szükségletek szállítását kellőleg osztaná be és kimondaná, hogy évente ennyi meg ennyi méter posztót, ennyi meg annyi méter vásznat vagy métermázsa bőrt kell szállítani s azok szállítását igy kisebb csoportokra osztva felajánlaná a hazai iparosoknak, akkor én meg vagyok győződve, hogy azok hónapról hónapra vagy félévről félévre részletenként, de a legjobb minőségű czikkeket szállítanák be. Ha azonban csak az utolsó pillanatban mondja ki a t. hadügy­minister ur, hogy mire lesz szüksége a hadseregnek, akkor azon szükségletek szállításáért természete­sen nem fordulhat a kis iparosokhoz, hanem kény­telen lesz a nagy monopolisáló szállító czégekhez fordulni, a mint ez, fájdalom, e napokban e hazában is történt. Hiszen, hogy a hadseregnek felszerelés és ruházati czikkek kellenek s hogy a raktárak ezekkel kellőleg el vannak-e látva, est csakugyan tudnia kellene a közös hadügyminister­nek. Ha tehát elég kötelességérzéke volna a közös hadügyministernek a tekintetben, hogy kellő időben szerezze be a szükséges készleteket s a mennyiben ezek nincsenek meg, volna bizalma és nyíltsága a kellő időben fordulni a parlamentekhez, a kellő időben beszerezni az illető tárgyakat, ugy olcsóbb áron, jobb minőségben és mindenesetre a hazai ipar tekintetbe vétele mellett szerezhetné be a szükséges czikkeket. De ha nem gondoskodik a maga idejében, ha nincsen kellő érzéke és bizalma a parlamentek iránt, hogy a maga idejében kérjen hitelt, ha csak a végveszély utolsó perczében fordul a parlamentekhez, ugy előáll az a helyzet, hogy nem a hazai iparnak, a hazai kisiparosok szövetkezeteinek és társulatainak, hanem egyes nagy gyárosoknak adják ki, ha nem is az egészet, de a javát a szállításoknak és csak kis morzsát dobnak oda a kisiparosoknak. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Midőn, t. ház, ezen aggodalmaimat elmondtam és szemrehányást teszek,ezt nem a t.hon­védelmi minister úrral szemben óhajtom érvé­nyesíteni, hanem azokkal szemben, a kik a* közös hadügyministerium körül eddig mindig lehetet­lenné tették, hogy a t. honvédelmi minister ur ez iránti valóban dicséretes törekvése teljesedjék.En belátom, t. ház, azt, hogy a t. honvédelmi minister urnak helyzete e tekintetben kényes és nehéz; tudom, hogy például az utolsó hetekben minden esetre vérző szívvel és hazafiúi aggodalommal volt kénytelen abból a pénzből, melyet mi oly nagy lelkesedéssel szavaztunk meg a hazának, a honvédség és népfölkelésre szükségelt felszerelé­sek nagyon tetemes részét nem itt bent, hanem külföldi czégeknél megrendelni; tudom, hogy fájt hazafiúi szive és nem tette ezt szívesen s azért nem őt, hanem azokat kárhoztatom, a kik abba a helyzetbe juttatták, hogy csak az utolsó perczben

Next

/
Thumbnails
Contents