Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-360
372 360 « országos ölés májas 2. 1887. koldusbotra juttatni nem áll érdekében. Nem sza- | vazom meg a törvényjavaslatot még általánosságban sem. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Wahrmann Mór: T.ház! Az előttem szólott képviselő ur hivatkozott arra, a mit én a pénzügyi bizottságban mondottam. Nehogy az általa felhozottak félreértésre szolgáljanak okul, kötelességemnek tartom ez alkalommal előadni és újra megmagyarázni a pénzügyi bizottságban mondott szavaimat. (Halljuk!) Én a pénzügyi bizottságban egyáltalában nem vontam kétségbe a hitel szükségességét; beláttam és elfogadtam azt, aminthogy a 32 milliónyi pénztári készletre a kormánynak csakugyan okvetlenül szüksége van, ha helyesen és rendesen akarja folytatni az államháztartás vezetését. A mi ellen nekem a pénzügyi bizottságban kifogásom volt, az a kért felhatalmazásnak módja, azon mód, hogy miként fedeztessék ezen szükséglet. Az olyan általánosság, határozatlanság — a mint egyébiránt a pénzügyi bizottság jelenleg is felemlíti — melylyel a hitel követeltetik, csak az által indokolható, hogy hosszabb ideig nem lesz együtt a törvényhozás és ennek folytán azt mondottam, hogy ily határozatlan, messze menő meghatalmazást csak azért vagyok hajlandó megadni, mert bizalommal viseltetem mind a kormányelnök, mind az egész kormány iránt s mert meg vagyok győződve, hogy ezen meghatalmazással visszaélni nem fognak s azt az ország java, az ország érdekében fogják felhasználni. (Helyeslés jolbfelől.) Ennek adtam kifejezést a pénzügyi bizottságban és ezt kötelességemnek tartottam most ismételni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök és pénz Ügyminister: T. ház! (Halljuk!) Azok után, a miket Wekerle képviselő ur, valamint utóbb gr. Szapáry Gyula t. elődöm elmondottak, nekem a dologhoz igen kevés mondani valóm van és őszintén bevallom, hogy igen örülök, hogy azon számtételek czáfolatának terhét, a melyhez — mint erre hivatkozás is történt — még szokva nem vagyok, levette vállaimról Wekerle államtitkár ur, bár arról biztosíthatom, hogy kötelességemnek mindenkor megfelelni igyekezvén, ma azon helyzetben lettem volna, hogy ha nem is oly jói, mint ő, de mégis képes leendeítem a téves számadatokat helyreigazítani. (Halljuk!) Ezek után főleg pár dologra kívánok reflectálni, melyek részint a tényállásnak meg nem felelőleg a hallott daczára ismét és ismét elmondatott, részint pedig, a mely — nem mondom, készakarva — de a későbbi félremagyarázások és ráfogásoknak alapját vetőleg az indokolással szemben is felhozatott. , A mi az elsőbbeket, tudniillik bizonyos állításoknak a hallott czáfolatok után is fentartását illeti, részben a pálma okvetetlenül Hoitsy Pál képviselő uré, a ki egyúttal — Horánszky képviselő ur után beszélvén — pártja számára revindicalta azon tért, a melyet Helfy képviselő által elvesztett, mintha a mérsékelt Horánszky mérsékeltlenebb volna, mint a mérsékeltnek nem nevezett ellenzék. (Derültség jobb felöl.) A t. képviselő ur fentartja azt a kifejezést, hogy „a mások pénzei". Helfy képviselő ur, igen helyesen, nem mondta, hogy mások pénzei, hanem törvényileg más ezélra szánt pénzek. Hoitsy Pál: Másoké is! Tisza Kálmán ministerelnök és pénz Ügyminister: Hát, engedelmet kérek, először is nem másoké; mert midőn a törvényhozás azon kölcsönöket megszavazta, támogatás alá vévén ezáltal kisebb-nagyobb mértékben a vizszabályozó társulatokat, (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) az nem volt mondva soha, nem is lehetett mondva — és a mely kormány megtette volna, igazán méltó szemrehányást érdemelne — hogy azon pénzek, mint azon egyes emberek tulajdonai, adassanak oda nekik s az állam fizesse ugyan a kamatot, ha kell, de ne ellenőrizhesse azon pénzeknek mikor és mely ezélra való felhasználását. Az tehát bizonyos, meghatározott ezélra megszavazott pénz volt; de a mig törvényileg államkezelésben levő pénz volt, a mig nem volt azon czélokra fordítható: addig azt a mások pénze felhasználásának — ha csak az ember sikkasztási vádakat nem akar emelni egy kormány ellen, a mi hogy mennyire illenék, ahhoz nem szólok — soha semmi szín alatt nem lehet nevezni, (ügy van ! jobbfelöl.) Hogy áll tehát a dolog ? Elmondatott, mielőtt a képviselő ur szólt volna, hogy ezen pénzek, a mint önök számítják, 7 millió és egy pár százezer frtot tesznek; az állam {pénztáraiban pedig és hozzáteszem, niárezius végén, tehát a mikor még a kölcsön utján való költségvetési fedezetnek egy krajezárja sem folyt be, 15, sőt ha mindent összeveszünk, 20 millió frt van. Hát ebből a 20 millió frtbóí nem telik ki az a 7 millió egy néhány százezer frt?' Az ebben nincs benne? Az el lett költve ? Ha ez a törvény meg nem szavaztatik, azok a magánosok, a kiknek egyébiránt ez nem pénzük, elvesztik a pénzüket? Nem, hisz ott van az állampénztár, kifizetheti, a mely perezben tetszik az egészet, részben pedig, ugy a mint az egyes czélokra megkívántatik, mindig fizeti is. Ez tehát az a másik állítás, a melyet a képviselő ur az épen azelőtt valósággal szemben a legnagyobb vehementiával és praepotentiával mondott (Mozgás a szélső baloldalon), bebizonyítva kétség kivül egyet — és ezt nem veheti rossz néven, mert őt magát idézem, habár ő Goethét idézte — bebizonyítva azt az egyet, hogy lumpnak nem tarthatja senki. (Élénk derültség jobbfélől. Hosszas mozgás a szélső baloldalon.)
