Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-360
S60. országos ülés május 2. I8S7. ggg ur, mint talán senki más. És én megvallom egészen őszintén, e tekintetben a ministerelnök ur a legújabb időben nekem magamnak is imponálni kezdett. (Halljuk! a szélső balon.) Soha sem tettem róla fel valami nagyobb államférfiúi bölcseséget. (Derültség a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy egy távozó ministertársa, a ki kijelentette, hogy administrativ képessége egyáltalán nincs, őt helyesen ítélte meg. A szócsavarásban ügyesnek találom. Ezzel igen sok vidéki ügyvéd brillírozik az egyes vidéki járásbíróságoknál. De mondhatom, hogy nekem magamnak is imponálni kezd a t. ministcr urnak azon tehetsége, hogy százszor ígérve, soha meg nem tartva, mégis bizalmat tud maga iránt a saját pártjában gerjeszteni! (Igaz. Ugy van! a szélső baloldalon.) De van még egy dolog, a mit még sokkal jobban csodálok, mint ezt és ez a magyar nemzetnek hosszú türelme, ezen különben igen józan gondolkozású népnek kifogyhatlan türelme, mely ezek után a ministerelnök urat mégis tűri. Nem fogadom, el a javaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gr, Szapáry Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, at. ház természetesnek fogja találni, hogy a dolog érdemére nézve, különösen azon felszólalás után, melyet Helfy képviselő úrtól hallottunk, hozzá szólok. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és igy azokra, a mik e házban és ezenkívül is elmondattak, hogy ezen törvényjavaslat előterjesztése és a nagy szükségletek meglepetést okoznak, valamint arra is, hogy idegen pénzeket miként lehetett elkölteni, minthogy e két vádra tüzetesen és alaposan megfelelt Wekeile Sándor államtitkár és képviselő ur, csak mellékesen fogok reflectálni annyiban, a mennyiben maga Helfy képviselő ur hívott fel arra, hogy ha valami valótlanság volna állításaiban, arra figyelmeztessem. Én tehát figyelmeztetni fogom először is mindjárt azon valótlan állítására, hogy midőn 1886-ban a póthiteli szükségletek tárgyaltattak, neki és a háznak nem volt tudomása a pénzügyi helyzetről, mert nem mondtam, adtam azt elő ugy, a mint ma tényleg mutatkozik. Engedelmet kérek, ennem csak a múltévben, hanem ezt megelőzőleg már régebben is felhoztam ezen kérdést. Hivatkozom a t. ház minden tagjának emlékezetére, hogy az 1883-iki ősz óta mindig részint a költségvetés benyújtása, részint annak tárgyalása alkalmával, mindig szóltam arról, hogy a pénztári készleteket kiegészíteni szükséges. (ügy van! jobbfelöl.) Volt tehát szó erről nemcsak 1886-ban, hanem 1883. óta minden alkalommal, midőn pénzügyi kérdések voltak szőnyegen, (ügy van!jobb felől.) Még egy valótlanságot vagyok kénytelen rectificálni, a mely Horánszky képviselő ur beSÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XVI. KÖTET. szédében foglaltatik. Ő ugyanis hivatkozva azokra, a mik a Kába szabályozásra vonatkozólag mondattak, felemlítette, hogy a«;on törvényjavaslatból, mely akkor benyujtatott, nem lehetett azt kivenni, hogy az állam ezen pénzeket időközileg felakarja használni, mert hiszen a törvényjavaslatban ki volt kötve, hogy successive vétessék fel ezen kölcsön. Horánszky képviselő urnak ezen állítása teljességgel nem felel meg a válóságnak, mert nemcsak hogy nem véletlenségből marad ki a törvényből ez a successive felvétel, hanem fehivom a ház minden tagjának figyelmét, a kik ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával ugy a bizottságban, minta házban jelen voltak, hogy a successiv fölvétel nem is volt a javaslatban, hanem igenis a t. képviselő ur akarta azt, hogy ez a kölcsön successive vétessék fel, de én akkor nyíltan kijelentettem, hogy én ezt nem tartom lehetségesnek, hanem hogy az egész összeget egyszerre fel kell venni. így tehát a t. képviselő urnak állítása teljesen ellenkezik az akkor történt dolgokkal és igy nem lehet mondani, hogy az a föltevés ki lett volna zárva, hogy a kincstár azon pénzeket időközileg felhasználhassa. (Ugy van! jobbfelbl.) Daczára annak, hogy az úgynevezett idegen pénzek felhasználása ezen házban alaposan indokoltatott, Hoitsy Pál t. képviselő ur azt monda, hogy a kormány ebben milyen rossz példát ad a hivatalnokoknak és e pénzek időközi felhasználását mintegy a sikkasztással tette párhuzamba. Azt hiszem, ezen vádra válaszolni nem szükséges, mert összehasonlítást e kettő közt tenni csakugyan nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon) De azt mondja a képviselő ur, hogy módjában van a törvényhozásnak a 7.750,000 forintnak elköltése tekintetében a jóváhagyást megtagadni. Kétséget nem szenved, hogy a kormány bármely előterjesztését jogosítva van a törvényhozás el nem fogadni. De mi lenne annak ez esetben következése ? Az, hogy a kormány egyszerűen fedezetet kérve azon kiadásokra, melyeket a ház megszavazott, de a melyekre fedezet nem volt. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Miután e két dologra bár csak mellékesen reflectáltam, még két kérdésre kívánok megjegyzést tenni. (Halljuk!) Felhozatott, hogy az előbbi pénzügyminister, mikor a kincstári készletek kiegészítéséről szólt, mindig csak 18 milliót említett, most pedig 32 millióról van szó. Miből ered ez a különbség? Ezt igen könnyű megmagyarázni. Az előterjesztés indokolásából mindenki láthatja, hogy feltétlenül szüksége van az államháztartásnak 20 millió forintra. Az akkor említett 18 millió ése 20 millió között nagy különbség nincs és az indokolásból kitűnik az, hogy miután a törvényhozás időközben 47
