Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-348

254 34$. országos ülés márczing 28. 1S87. hogy azoknak, kik ellátásban részesülnek, ellátásuk ne javitíassék és csak ebből a szempontból nem fogadja el a határozati javaslatot, mint a hogy indokolja, akkor egész okoskodása elesik és hiszem, hogy ezen felvilágosítás után szívesen hozzá fog járulni, hogy a határozati javaslat elfogadtassák. Herman Ottó t. képviselő ur hasonló álláspontot foglal ele törvényjavaslattal szemben; ő is megkívánja szavaztatni a honvédségi özvegyeknek és árváknak az ellátást, de nem kívánja megszavaztatni a közös hadsereg tisztjei özvegyeinek és árváinak, csakhogy ő ezen álláspontjának támogatására már magasabb eszméket is akar a harczvonalba hozni. 0 azt a kérdést veti fel, hogy miért vannak egyáltalán özvegyek és árvák;hogy azoknak a létele már egy beteges állapotra mutat, a mely Európaszerte létezik, hogy oda kell törekedni mindenekelőtt, hogy ezen beteges állapoton történjék javítás, hogy egyáltalán elérjük azon állapotot, hogy ilyen özvegyek és árvák ne létezzenek. Theoretice véve fel a dolgot, okoskodásának menetét, én azt tartom, mindnyájan csak helyeselhetjük és az ő álláspontját kell, hogyelfoglaljuk; a nélkül azonban, hogy azon consequentiákra jussunk, melyekre ő jut. Mert hogy igen kívánatos állapot volna az, elérni az általános békét és a lefegyverkezést, azt gondolom, nem fogja tagadni senki; nekünk azonban nem avval kell számolni, a mit valaha el kell érni, hanem avval kell számolnunk; hogy mi a mostani állapot és most csak ugyan azaz állapot, t. képviselőház, hogy ha mi a lefegyverkezést és általános békét megkezdenők, mikor még a többi hatalmasságok mind fegyverben állanak, akkor csak szabadságunkat, hazánkat, nemzetiségünket koczkáztatjuk, oly dolgokat, a mikre talán egy időben, midőn a cosmopolitismus nagyon el lesz terjedve, nagy súlyt helyezni nem fognak, de a mikre én jelenleg nagy súlyt helyezek, a miket én szent dolgoknak tekinte"-. (Helyeslés jobbfelöl.) És miután én ugy vagyok meggyőződve, hogy azoknak megvédésére nekünk nem szabad semmi áldozatokat kímélnünk, nem szabad tehát azon intézmények fejlesztésére sem, melyek azok megvédésére szolgálnak, a milyen a közös hadsereg is, mindezen szempontokból ajánlom a t, képviselőháznak, hogy ugy a törvényjavaslat, mint a határozati javaslatot általánosságban elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hoitsy Pál: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Voltaképen igen röviden szándékozom szólani, mert hiszen az, a mi az eddig részünkről elmondottakkal ellentétben felhozatott, nagyon kevés, ugy, hogy arra valóban igen kevés szavam van. Az előadó ur következő egynehány megjegyzést tett. Azt mondotta először, hogy nagy ellenmondásba estem önmagammal akkor, midőn a honvédek és népfelkelők özvegyeinek és ávárinak megszavazom az ellátást, a közös hadseregnek pedig nem, mert hogy én hivatkoztam az országnak rossz financiáira és ezek miatt tagadtam meg az ellátást. Ezt én, t. képviselőház, nem mondottam. Én azt mondottam, hogy én a közös hadsereg számára nem szavazok meg semmit; a mint a múltban meg nem szavaztam semmit, ugy meg nem szavazok jelenleg sem azért, mert az én álláspontommal a közös hadsereg intézménye meg nem egyezik, a mely csorba és bizonyos tekintetben jogfosztás a magyar alkotmányra nézve. (Ügy van! a szélső balon.) Ezért nem szavazom meg az ellátást és ezért szavazom meg a honvédség számára. A többivel, a mit felhoztam, csak azt akartam kitüntetni, hogy még ha azon állásponton volnék is, melyen önök, a többség, vannak, még akkor is volnának ezen és ezen aggályaim. Hogy tehát e tekintetben semmi ellenmondás nincsen, azt ugy hiszem, az előadó ur is be fogja látni. Az előadó ur azután azt mondta, hogy leromlik az én egész okoskodásom azért, mert a mire basiroztam, alaptalan, tudniilik a kilencz millió forint, melyről azt mondottam, hogy nincs meg, igenis meg van. Erről, t, képviselőház, én a következőket mondottam akkor: Először a 9 millió nincsen meg; de ha ez meg volna is, elfognak költetni, de ha el nem költik is, nem volna elegendő arra a czélra, a melyre kellene, hogy szolgáljon. És most is azt mondom azon kimutatásával szemben, a melyre nézve a zárszámadásokra hivatkozik. Tudom, hogy a kérdéses összegek a zárszámadásokban a papiroson megvannak, csak azt vonom kétségbe, hogy kézzel foghatólag, valósággal megvolnának. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha a t. előadó ur tudja, hogy hol 9 millió, nagyon kérem a közérdek nevében, el ne találja ezt árulni Tisza Kálmán pénzügyminister urnak, mert nem sokáig lesz meg. (Derültség a szélső baloldalon, ügy van!) Azt is mondta a t. előadó ur, hogy voltaképen ők jogosan követelik azt, hogy ezen törvénynek visszaható ereje is legyen. Mert ez szerinte nem is tisztán visszaható jog azokra nézve, akik eddig ellátásban nem részesültek. Ha, t. ház, a bizottságot és az illetőket, a kik e mellett kardoskodnak, semmi más nem vezérelte, mint az, hogy adják meg jogosan és méltányosan az ellátást azoknak is, a kik eddig azt nem élvezték, ugy ezt ne csak a katonaságra méltóztassanak alkalmazni, hanem más polgárokra is. Ha önöket nem az vezeti, hogy — mint ez például az osztrák parlamenti tárgyalásokból is kitűnt, a hol nyíltan kifejezték azt, hogy a katonaságnak jó kedvét és kegyét kell keresni és a törvényjavaslat alkalmas arra, hogy a legnagyobb megelégedést szülje a katonai körökben, ha mondom, nem ez vezérelte