Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-347

347. országos ülés m&rezins 26. 1887. 235 egyes esetben mindjárt megvalósítani nem lehet, legalább is kötelességökben állónak ismerj ék, ezeknek útját egyengetni, ezeket minden lépéssel előbbre vinni. Az, a mit hallottunk és az, a mi bennünket megbotránkoztatott, az volt, t. képviselőház, hogy nekünk kihirdették, még pedig hivatalos utón, hogy a hadsereg oly intézmény, melyre vonatkozólag minden magyar ember előtt fel van irva: „Lasciate ogni speranza!" „Hagyjatok künn minden reményt!" Kimondatott, hogy ennek a hadseregnek összetartó kapcsa a német nyelv, (Mozgás a szélső^ baloldalon) tehát, t. ház, már le mondottak azokról a nagy és ideális czélokról, melyeket még a minap hirdettek, a mikor azt mondották, hogy az ország és a trón iránti hűség az, a mi e hadsereget összetartja; most elmondották nekünk azt, hogy egyedül a német nyelv az, a mely e hadsereget összetartja. (Mozgás és felkiáltás a szélső baloldalon: Bückwärts Concentrirung! Derültség.) Kimondatott, t. képviselőház, hogy a közös hadseregben ahhoz, hogy valaki a tiszti rangot elnyerhesse, nem az a feltétel szükségeltetik, hogy arra való legyen, hogy benne mindazon erkölcsi, szellemi és testi tehetségek meg legyenek, a melyek egy tisztet arra képesítenek, hogy elöljárója legyen az alárendelt csapatoknak: ez mind mellékes dolog, a fő az, hogy a német nyelvet tudja, (ügy van! szélső baloldalon.) Szóval, a ki ott valamire vinni akarja, kell hogy vagy német legyen, vagy legalább megkezdje, hogy németté legyen. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ha rni eddig is igy gondolkoztunk e hadseregről, valóban ezen enunciatió után sokkal több jogunk van igy gondolkozni. Én különben köszönettel adózom a minister urnak, hogy ily őszintén és nyíltan szólt; (ügy van! a szélső baloldalon) mert most legalább a nemzet részéről azok, kik elég naivak voltak azt hinni, hogy e hadseregből még a nemzeti önálló hadsereg keletkezhetik egykor, lépésről-lépésre nyervén vissza a nemzet azon jogokat, a melyekről kénytelen volt lemondani, láthatják, hogy ezzel a hadsereggel hányadán vannak. Önként érthető tehát, t. képviselőház, hogy a törvényjavaslat azon részéhez, a mely a közös hadseregnek ellátásáról intézkedik, mi, a mint a múltban semmi ilynemű intézkedéshez hozzá nem járultunk, ez alkalommal sem járulhatunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De én t. képviselőház tovább akarok menni. Nem akarom ezt a kérdést tisztán a magam szempontjából megítélni, hanem meg akarom ítélni azon szempontból is, a melyet e törvényjavaslattal szemben önök, tudniillik a többség is elfoglalnak. Vizsgálni akarom, t. képviselőház, vájjon a méltányosság megköveteli-e, financiális viszonyaink megengedik-e, hogy a törvényjavaslatban foglalt intézkedések most behozassanak? A mi mindenekelőtt a méltányosságot illeti, hivatkozott arra a pénzügyi bizottság előadója, de hivatkozott arra előttem szólott Horánszky Nándor t. képviselő ur is, a ki felpanaszolta, hogy a tiszteknek helyzete sokkal mostohább mint a polgári tisztviselőké. A ki szolgálatot akar tenni, t. ház, a katonaságnak, annak jó lesz nem állni elő azzal, hogy összehasonlításokat tegyen egy királyi hivatalnok és egy katonatiszt ellátása közt; (ügy van! a szélső baloldalon) mert akkor ezt az összehasonlítást meg kell tenni egész következetességgel végig minden esetre s akkor ki fog tűnni, hogy a katonaság minden tekintetben kényeztetett gyermeke a kormánynak (ügy van! a szélső baloldalon) és hogy a katonatisztek oly ellátásban részesülnek, a mely egyáltalán nincs arányban sem a mi pénzügyi helyzetünkkel, sem a mi polgári tisztviselőink helyzetével, (ügy van! a szélső baloldalon.) Az a kor, mikor ugy beszéltek a katonaságról, hogy az „czifra nyomorúság", régen elmúlt. Most egy fiatal ember, aki 18-—19 éves korában a katonai akadémiából kilép, oly ellátásban részesül, a melyet a polgári hivatalnok akkor, midőn az érettségi vizsga után 4 egyetemi évet kitöltött és a ministeriumba belép, 4—5 év múlva sem ér el. Ha pedig összehasonlítjuk azon rangfokozatok javadalmazását, melyeketa katonaság és a polgári osztály betölt, ugy az aránytalanság még inkább ki fog tűnni. Bátor voltam, t. ház, összeállítani néhány erre vonatkozó adatot. (Halljuk!) íme itt van például a ministeri tanácsos, a ki rang tekintetében az ötödik díjosztályban foglal helyet, tehát abban a díjosztályban, melyben egy tábornok van. A ministeri tanácsosnak fizetése a lakbérrel együtt 5,600 írt, a tábornoké 9,8121 frt. A hatodik díjosztályba tartozó osztálytanácsosnak fizetése, mely osztálytanácsos rangja megfelel az ezredesi rangnak, 3,500 frt a lakpénzzel együtt, az ezredes fizetési 4,625 frt. A ministeri titkárnak van 2,200 forint évi fizetése, a vele egy rangban álló alezredesnek fizetése 3,243 frt. A ministeri fogalmazónak van 1,300 frt fizetése, a vele egy rangban levő őrnagynak kétszer annyi 2,823 frt. A ministeri segédfogalmazó, ki a kilenezedik rangosztályban van, kap 800 frt fizetést, az első osztályú százados fizetése 1,630 frt, tehát több mint kétszerese. Már most ezek után miként lehet arról beszélni, hogy a polgári hivatalnokokkal szemben a katonatisztek állása mostoha, azt én felfogni egyáltalában nem tudom. De hogy ez mennyire megy, hogy különösen a katonatiszteknek lakbéri illetéke mily mértékben emelkedett csak a közel múlt évek alatt is, mutatja az, hogy például Budapesten 1870—86-ig az ezredes lakbér fejében 568 frttal 30*