Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-346

324 S4S. országos ülés íaárezias 24. 1SST. tűzzék ki, sérelmet csakugyan nem lehet látni, hogy azok másutt is egymás mellett legyenek kitűzve. (Helfy Ignácz tagadólag int.) Ha azonban a t. képviselő ur nem azt mondotta, akkor a t. képviselő urat félreértettem, mert minden jó hallásom daczára is, ezen helyről annyira nem voltam képes hallani a zúgás miatt, hogy kénytelen volttim átmenni a másik oldalra. A mi pedig a horvát osztályokat illeti, meglehet, t. ház, hogy itt is félreértettéin a t. képviselő urat, de ez is olyannak a megmondása, a mi a dolog természetében fekszik, mert igen természetes, hogy azon ministerium, a mely horvát ügyeket is vau hivatva eldönteni, ha Horvátországból az ottani speciális viszonyokkal kapcsolatos ügyek jönnek, megkérdezhesse azon osztályt. Abban azonban már lenne sérelem, ha, a mit azonban a küldöttség nem fogadott el, tartoznék megkérdezni azon osztályt. Amaz eljárás az administratio szükségességéből eredő természetes következmény, a melyet csak akkor lehetne mellőzni, ha a tör- j vény megtiltaná, a mit pedig a törvény nem tesz, hiszem, nem is fog tenni, mert ez a legegyszerűbb ezélszentségi szempontokkal is ellenkezik. A t. képviselő ur arra is hivatkozik, ámbár ő maga erre nem helyes oly nagy súlyt, mint Madarász képviselő ur, hogy a közös kormánynak közegei közös közegeknek vagy hivataloknak neveztetnek. Én sem akarok, t. ház, e felett vitatkozni, de méltóztassanak megengedni, a törvény 57. §-a ezen hivatalokat a közös kormányzat közegeinek nevezi. Ha, t. ház, ezek a közös kormánynak közegei, akkor igen egyszerű és semmi tágítása az értelemnek, ha azok közös közegeknek neveztetnek; mert ha a fő közösnek neveztetik, az alárendeltekre ezen nevet ruházni egyáltalában nem jogtágítás. A mi pedig a Horvát-Szlavonország királyának a magyar király mellett való megnevezését illeti, ez csakugyan nem ellenkezik a törvénynyel, mert az 1868: XXX. törvényezikk 2. §-a azt mondja, hogy az állami közösségbői és összetartozóságból foly, hogy Magyarország és Horvát-Szlavonországok királya egy és ugyanazon koronával koronáztatnak meg. Ezen kívül a 64. §. kimondja, hogy a vert pénzeken a magyar király mellé az is oda teendő, hogy Horvát-Szlavón- és Dalmátországok királya. Egyébiránt mindenki tudja, hogy a kis czímben az van; Austriai császár és Magyarország királya, mert ez alatt a monarchia két része értetik, de a nagy czímben, a hol egyebek is vannak, mindenütt előfordul Horvát-Szlavon-Dalmátországok királya. (Felkiáltások szélm balfélöí: De Csehország után!) Az 1868: XXX. törvényezikk 64. §-a tehát e kifejezést egyenesen törvényesíti. Ezeket, t. ház, igazolásul megjegyezve, nem vitatkozom én sem a fölött, hogy az 1868-iki XXX. törvény mindenben jó volt-e, vagy sem, de azt tudom, hogy törvény, azt is tudom, hogy olyan törvény, melyre nézve maga megmondja, hogy megváltoztatása csak azon az úton eszközölhető, a melyen létrejött. Nem tekinthetek a magam részéről egyéb kötelességet, mint azt, hogy az a törvény minden irányban és minden tekintetben megtartassák és azt hiszem, hogy mindezen irányban és minden tekintetben gondos figyelemmel volt arra a magyar regnicolaris bizottság, mely épen azért, bár a legnagyobb jóindulattal és rokonszenvvel tárgyalta a horvát bizottság kívánságait, ezek közül igen sokat nem, másokat pedig csak nagy módosításokkal fogadott el. De, t. ház, én egyéni nézetem szerint legalább nem tartom helyesnek, ha hivatkozások történnek 8, 9, 10 évvel ez előtti nyilatkozatokra s ha valaki a mai helyzetet azon nyilatkozatok alapján akarja megítélni. Madarász t. képviselő ur hivatkozott egy i 878-ban tett nyilatkozatra, mégis nevezett egyéneket. De vájjon nem-e azt mutatja ez, hogy 1878. óta széles körökben nagyon .és előnyösen változott a nézet Horvátországban, hogy a nyilatkozók egyikétől újabb időben ily nyilatkozatot nem hallott, a nyilatkozók másika pedig már egy pár év óta a horvát kormány és a nemzeti párttal szemben ellenzéki állásra ment át? (Ugy van! jobb felől.) Azt hiszem, hogy ezek oly jelenségek, melyek az 1878-iki nyilatkozatokkal szemben a nemzeti párt kebelében legalább i talános felfogás határozott, törvényes irányban való javulását jelentik. Ily viszonyok közt elmérgesíteni akarni a dolgot — megbocsásson t. képviselő ur — nézetem szerint tévesztett eljárás. (Igás! Ugy van! jobbfelöl) Nem akarva bővebben szólni, csak röviden jegyzem meg, hogy igen természetes, ha a képviselő ur ellenindítványához én a magam részéről hozzá nem járulhatok. A mi Szilágyi Dezső t. képviselő ur indokolását és magyarázatát illeti, hogy mily értelemben veendő tudomásul a jelentés, én ugy tudom, hogy ez azzal a szándékkal, azzal az intentióval és kívánsággal, melyet a bizottság maga kifejez, tökéletesen megegyez, Mert igen természetesen részletes és minden pontot megállapító nyilatkozat czélszertíen csak akkor lehetne helyén, ha az egyezség vagy megbeszélés eredményre vezetvén a két bizottság közt, most már a törvényhozásnak kellene véglegesen megállapítani azokat, a melyek ott elfogadtattak. A j'elen helyzetben — azt hiszem — a tudomásul vételnek már magyarázata nem is lehet, mint a melyet t. képviselő ur adott és mint a melyet a bizottság maga is épen eontemplál. Beszédem befejezéséül fölemlítem még, hogy Helfy t. képviselő ur azt mondta: ha magyarországnak érdeke Horvát-Szlavonországgal a jó viszony, bizonynyaí nem kevésbbé érdeke az i