Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-344

544. országos ülés mérczws 21. 1SS7. 207 zet életében oly pillanatok, a mikor nem szabad sokat okoskodni, nem szabad sokat beszélni és fontolgatni, hanem tenni szükséges. De hogy ez az állapot ma nem forog fenn, arról meggyőzhetett bennünket a t. ministerelnök urnak iménti felszólalása is. Ha ilyen körülmények közt szavazzuk meg ezt az összeget, t. képviselőház és pedig ugy, mint a ministerelnök ur is mondotta, hogy tudniillik még ma sem tudja megmondani senki, vájjon erre az összegre szükség lesz-e, vagy sem, ez majd csak később fog kiviláglani, de ők már most szabad kezet akarnak ez iránt: akkor ez az összeg előttem egy nagy rendelkezési alap, melyet a kormánynak kénye-kedvére kiszolgáltatunk. És ha a ministerelnök ur ilyen indokolást enged meg magának, akkor bátran kérhetné tőlünk azt is, hogy akár ezer milliót szavazzunk meg, vagy hogy feltétlen rendelkezési jogot adjunk kezébe, hogy ő akkor, mikor a veszély kívánni fogja, az intézkedést megtehesse. Második okom, t. ház, a miért hozzá nem járulhatok e törvényjavaslathoz, az, hogy ebből a jelenleg szóban forgó összegből 16 millió már elköltetett, elköltetett minden előleges megkérdezése nélkül a parlamenteknek és hogy ezen elköltött összegek hová fordításáról a legkisebb jelentést máig sem kaptuk, sőt a vett indokolás szerint a delegatio ezt már jóváhagyólag tudomásul is vette. Ha arra nem is lett volna elegendő idő, a mint hiszem és meggyőződésem, hogy volt, hogy a már elköltött összegre előlegesen kéretett rolna a felhatalmazás, arra csakugyan lett volna ideje a kormánynak, hogy legalább azon összegnek hová fordításáról, a mely már'eiköltetett, részletes jelentést adott volna. Abból semmi veszély nem származott volna, ha azon összegekre, a melyek már csakugyan elköltettek, végleges számadást adtak volna. És ha mi most ezen eljárást jóváhagyjuk a nélkül, hogy tiltakozó szavunkat felemelnők, akkor a felmentvényt már megadtuk az elköltött összegekre a nélkül, hogy tudnók, hogy azok mire fordíttattak, mire költettek. T. ház! A mi történt, az legnagyobb mérték- • ben kijátszása a parlamenti jognak. A ministerelnök ur azt mondja ugyan, hogy ez nem történt ugy csak egyszerűen, mert a hadügyi kormány megkérdezte a monarchia két államának kormányát és hogy azok a felelősségben osztoznak. De micsoda garantia az nekünk, ha akár a mi kormányunk, akár v,z osztrák kormánynyal együttesen is jót áll ezen elköltött összegek hováfordítása iránt? Azért a parlamenti jog egyformán van kijátszva. Nekünk igaz, meg van az a jogunk, hogy mi utólag a ndnistereket felelősségre vonhatjuk, talán vád alá is helyezhetjük, de mit nyerünk vele, ha a 16 < millió el van költve ? És kérdem, hogy a beáiiható I esetleges nagy kárral szemben — nem mondom, hogy a jelen esetben ugy van — vájjon micsoda elégtétel az országnak az, hogy ha a ministerek talán vagyonukkal állanak jót, vagy vád alá helyeztetnek, vagy nem tudom micsoda büntetésre ítéltetnek ? Ily viszonyok között ugy egyszerűen minden indokolás nélkül ezen elköltött összegekre megadni a jóváhagyást előttem nem a komoly hazafiasság meggondoltságának kifolyása, hanem határozottan bizonyos felületesség jele. Nekem úgy látszik, hogy ez esetben a viszonyok komolyságával bizonyos játék űzetik, a mely ily kérdésben megengedhető nem volna; hogy követelnek, kicsikarnak a parlamenttől olyan összegeket, tekintette] a viszonyokra, mely összegeket a parlament más viszonyok között nem szavazna megsoha. De, t. ház, van még egy harmadik ok, a miért a törvényjavaslatot elfogadni nem tudom es ez az, hogy financiális viszonyaink az ily költekezést: egyáltalában nem engedik meg. Jól tudom ugyan, hogy a ministerelnök ur azt mondja, hogy a mi visszonyaink aggodalomra okot egyáltalában nem szolgáltatnak; hiszen a minap is kijelentette, hogy épen a pénzügyi bizottságnak erre vonatkozó aggodalmai, melyeknek a múlt évben kifejezést adott, alaptalanok voltak és azért maga a pénzügyi bizottság is az idén ezen aggodalmaknak többé felszólalásában helyt nem adott. Hallottuk a ministerelnök úrtól azt is emlegetni, hogy Magyarországon a gazdának és a népnek sorsa boldog, hogy itt a kisbirtokosok birtokokat vásárolnak, gyarapodnak; sőt hogy állapotuk a külföldiekhez képest mennyire irigylésre méltó. És hogy a ministerelnök ur nemcsak igy beszél, hanem ez meggyőződése, annak bizonyítéka az

f hogy az ország vagyonából valóban ugy költ, mintha a legboldogabb időket élnők. De az ilyen beszédek által magát nem vezetheti félre senki, ki komoly pillantást vet gazdasági állapotunk nyo • morö voltára. Én csak néhány adatot akarok megemlíteni ez alkalommal, (Halljuk!) hogy az eféle beszédekkel senkit tévútra vezetni ne lehessen. Futólag: említem ceak azt például, hogy Magyarországon 1870-től 1880-ig maga a juhállomány 47* millió darabba] fogyott; de fősúlyt arra fektetek, t. képviselőház, hogy a telekkönyvi forgalmi adatok, melyek a statisticai hivatal által össze lettek állítva, oly szomorú képet nyújtanak az ország gazdáinak állapotáról, mely valóban megdöbbentő. (ügy van! a szélső baloldalon.) így például 1884-ben — mert újabb adatok eddig közzé nem tétettek — 160.392,000 forint értékű birtokot adtak el Magyarországon. Lehet ugyan erre azt mondani, hogy hiszen a birtok megmarad; egyik eladta, a másik megvette és a ministertelnök ur logicájával, mely oly ismeretes, talán azt is ki lehetne ebből hozni>,