Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-330

12 330. orsíAgos ülés február 24. 1887. azon határozati javaslatot, melyet t. képviselőtársam előterjesztett. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi pedig Andaházy t. képviselőtársam azon felszólalását illeti, hogy a telekkönyvi állapot biztonsága szempontjából a hagyatéki eljárás kötelezővé tétessék, erre nézve csak annyit jegyzek meg, hogy ugyanazon jelentésben, melylyel a telekkönyvi betétek szerkesztését tárgyazó törvényjavaslat a t. ház elé terjesztetett, az igazságügyi bizottság kifejezést adott azon nézetének, hogy a hagyatéki eljárás ott, a hol ingatlanokról van szó és az örökösök bizonyos határidő alatt birói beavatkozás nélkül maguk nem rendezkednek, hivatalból indittassék meg. Hozzá tette azonban a bizottság, hogy tekintettel az örökösödési jogot tárgyazó törvénynek a legközelebbi időre kilátásba vett meghozatalára és tekintettel "arra, hogy ezen örökösödési törvény életbe léptetésével egyidejűleg az örökösödési eljárást okvetetlenül újra kell szabályozni, a változtatást addig nem javasolja, mert ily ügyekben a minduntalan való változtatás czélszerünek nem mutatkozik. Ezek azok, t. ház, a miket előadni bátor voltam. Egyébiránt ismétlem, hogy Lázár Ádám képviselő ur határozati javaslatát nem fogadom el. (Helyeslés jobbfélöl.) Horváth Gyula: Mindenekelőtt a t. ház kegyes elnézését kérem, hogy én, kinek minősítése a magyar királyi alperes s a magyar királyi felperes minősítését nem haladja meg, ezekhez a kérdésekhez, a melyeknek megvitatásában a legtekintélyesebb szakférfíak vettek részt, hozzászólni bátorkodom. Én, t. ház, szükségesnek tartanám, hogy az igazságügyi kérdések egyszer már a magyar királyi alperesek és a magyar királyi felperesek szempontjából is ítéltessenek meg s ne mindig a szakférfiak tekintélye, érdekei és más hasonló dolgok legyenek irányadók. Teleszky t. barátom és képviselőtársam hivatkozott arra, hogy az erdélyi tagosítási és birtokrendezési kérdés tüzetesen megvittatott a házban, a szakbizottságokban és hozzáteszem, különösen az e ezélra tisztán erdélyi képviselőkből összehívott enquéte-en is. Magam is részt vettem ily enquétekben és az eredmény mindig az volt, hogy daczára annak, hogy a kormány a legjobb akaratot tanúsította, a miről mindenki bizonyságot tehet, hogy az erdélyi birtokrendezési és tagosítási kérdésekben előfordult anomáliák elenyésztessenek rendeleti utón, rájöttek arra minduntalan minden rendeletek kibocsátása után, hogy azok az Írásbeli intézmények rendesen megtörnek a végrehajtó egyéneknek vagy képtelenségén, vagy hanyagságán, vagy értelmetlenségén. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Erre nézve, t, ház, bátor vagyok felhozni azt, (Halljuk! Halljuk f) hogy egyes birák — névszerint is megtudnám őket nevezni — kik az erdélyi birtokrendezési ügyekkel és commassationalis kérdésekkel foglalkoznak — van az erdélyi részekben kettő, vagy talán három — néhány év alatt annyit végeztek, mint az összes törvényszékek összes birói együtt. (Igaz ! balfélöl.) Ez oly adomány, melyet maga a király sem adományozhat senkinek. Ez azon egyének qualificatiójával van kapcsolatban és egyáltalában a birtokrendezési és commassationalis kérdések, legalább az én tapasztalataim azt mutatják, az eljáró biró értelmességétől és tapintatától sokkal nagyobb mértékben függnek, mint azon általánosságban tartott ministeri rendeletektől, a melyekkel épen annyiszor lehet visszaélni, mint a hányszor ki lehet azokat használni. Én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben akár újabb enquetek tartatnak, akár újabb törvények hozatnak, a kérdés nem fog előbbre menni mindaddig, mig az illető törvényszékek azon egyénei, kik leginkább alkalmasak arra, a többi munkától fel nem oldatnak s bizonyos tekintetben arra buzdittatnak, hogy ezen birtokrendezési kérdéseket mielőbb bevégezzék. Ha a t. igazságügyi minister ur ezen kérdésekről magának rövid időszakokban tájékozást szerez, tájékozást szerez egyszersmind azon akadályokról is, melyek egyik és másik esetben az ügymenetelét akadályozzák és minden speciális esetben, a mennyiben az az Ő intézkedési körébe tartozik, a kellő intézkedést megteszi, én azt hiszem, hogy a kérdésen ezáltal sokkal inkább segíthet, mint segíthetnek a bármely szakférfiakból összehívott újabb enquetek tanácskozásaiból kikerülő ministeri rendeletek, a melyek eddigelé, akár itt szerkesztettek, akár erdélyi speciális szakértők hivattak meg azok szerkesztésére, a végén az eredmény mindig az volt, hogy az újabb talán még rosszabbnak mondatott, mint a régi volt. Ez a nézetem az egyik kérdésre vonatkozólag. A másikra vonatkozólag, t. ház, megjegyezhetem, hogy én akkor, mikor a telekkönyvi betétek kérdése a múlt esztendőben előfordult, bátor voltam e tárgyban felszólalni és rámutattam egy körülményre, mit azt hiszem, jogosan a ház egyetlen tagja sem vont kétségbe. Ez pedig az, hogy az erdélyi részekben a hiteltelekkönyv körülbelül 10—15 évvel hozatott be később, mint Magyarországban. A hiteltelekkönyvnek e késedelmes behozatala a földhitelre természetszerűleg nagy mértékben ártalmas volt. Behozatott az új hiteltelekkönyv és ennek behozatalánál az eddig szerzett tapasztalatok ugyan nem érvényesítettek, hanem ezen hiteltelekkönyv készítésénél nagyobb részben olyan egyének alkalmaztattak, a kik vagy kellő tapasztalatokkal nem bírtak, vagy pedig már előbb azt a meggyőződést keltették, hogy hasznavehetetlenek s e munkának végzésére "ugy szólván deportáltattak. Ennek végeredménye az