Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-342
842. országos ülés márczlws 1T. 1887. 163 lyoknak és jelesen a verificationalis résznek átdolgozását sürgősen teljesítse. (Helyeslés jóbbfelől.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én a t. ministerelnök ur beszédéből csak azon észrevételekre fogok válaszolni, melyek magára a tárgyra vonatkoznak; azokkal, a melyekben engem ilyen vagy olyan állítással gyanúsítani méltóztatott, minőt kimondani eszem ágában sem volt, foglalkozni nem tartom megegyeztethetőnek azon tisztelettel, mely ly el a ház türelme és ideje iránt tartozom. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) A t. ministerelnök urnak érdemleges ellenérve kettő volt: az egyik szerint fentartja azt, ahogy Curia tekintélyének árthat, ha megbizatik a választási ügyekben való judicaturával; nem mintha ő feltételezné, hogy a Curia pártszempontok szerint fogna ítélni, hanem mert az a párt — az ő meggyőződése szerint — a melyre nézve a Curiának ítélete kedvezőtlenül ütött ki, a Curiát meg fogja szólni, hogy nem részrehajlatíanul járt el. Ha előfordultak egyes esetek, midőn bíróságainknak eljárása, sőt a legmagasabb bíróságnak ítéletei is ily értelemben commentáltattak, én azokat mindig sajnáltam, mindig helytelenítettem és a magam részéről soha sem tettem; de az eddigi tapasztalás szerint a eriticának ezen nemeaCuriának oly ügyekben való eljárására, melyek összefüggnek a parlament összeállításával, csak nagyon sporadice, nagyon elvétve fordult elő. Egészben véve állíthatom, hogy az országban pártkülönbség nélkül általános a bizalom az iránt, hogy a Curia minden pártszempont fölé helyezkedve, részrehajlatíanul fogna eljárni (Ugy van! balfelöl) s én azt hiszem, hogy az ország minden politikai pártjában meg volna annyi, hogy ugy fejezzem ki magamat, politikai conduite, hogy a Curia tekintélyének fentartását és a Curia döntvényeinek respectálását az esetleg az eldöntés módjával való meg nem eiégedésnek föléje helyezze. (Ugy van! balfelol.) Különben ez az argumentum, t. képviselőház, igen messze vezetne. Mindenki, a ki perét veszti, elégedetlen a bírósággal (Derültség balfelol) és nagyon gyakran a bíróságnak állítólag igaztalan ítélete ellen panaszkodik. Egyeseknél az ily kifakadások veszélye sokkal nagyobb; politikai pártok — ismétlem — kell, hogy bírjanak missiójuknak akkora tudatával, hogy pillanatnyi érdekeknek, pillanatnyi felhevülésnek föléje helyezzék azt a nagy érdeket, hogy Magyarország legfelsőbb bíróságának tekintélye minden illetéktelen és helytelen megszólásoktól megmentessék. (Élénk helyeslés balfelol.) Birói ítéletek hozatala össze van kötve azzal a veszélylyel, hogy valaki az ítélettel megelégedve nincs; de e veszélylyel szembe nézni a bíróságok /kötelessége és tehetik is, mert tulajdonképeni hivatásuk teljesítésében járnak el és összeállításuk garantiát nyújt arra nézve, hogy az eseteknek legnagyobb részében helyesen fognak ítélni és ez által azt a közvéleményt, a mely meghajol a birói ítélet előtt, a mennyiben még teljesen kifejlődve nem volna, nevelni fogják. Ez az egyik. A másik érdemleges érve a t. ministerelnök urnak az, hogy nincs e törvényjavaslat tárgyalására már kellő idő és ezt ő avval iparkodik bebizonyítani, hogy arra az esetre — különösen erre fektette a súlyt — ha e törvényjavaslat el nem fogadtatnék, akkor azután nem maradna idő a házszabályokban szükséges módosításokra és igy a következmény az volna, hogy nem történnék ez ügyben semmi. Azt hiszem, ez volt a t. ministerelnök ur argumentuma; de a L ministerelnök jxr szíves voM még egy lépéssel tovább menni. 0 szíves volt előre megmondani, hogy az fog az eredmény lenni, hogy e törvényjavaslat, még ha tárgyalás alá vétetik is, az érdemleges vita folyamán nem fog elfogadtatni. Elismerem, hogy ezen jóslatnak megtételére a t. ministerelnök ur igen illetékes; (Élénk derültség bal/dől) de akkor ne méltóztassék argumentum gyanánt azt használni, hogy nincs többé idő ennek letárgyalására, hanem méltóztassék egyenesen megmondani, hogy nem akarja, hogy törvénynyé váljék. (Zajos helyeslés balfelöl.) Mert ha abból indulunk ki, hogy a törvényjavaslat el nem fog fogadtatni, hogy tehát az annak tárgyalására fordított idő elveszett idő, akkor megengedem, hogy a t. ministerelnök ur ezen érveinek volna némi súlya. De én természetesen akkor, midőn a t. házat arra kérem, hogy e törvényjavaslatot tárgyalásra kitűzni méltóztassék, nem erre a suppositióra építek, hanem ellenkezőleg a háznak ma kedvező értelemben adott szavazatával már némileg kedvező praejudiciumot látok megalkotva, hogy a javaslat érdemileg is el fog fogadtatni. Ámde, t. ház, még azon az alapon sem fogadhatom el az érvelést, melyen a t. ministerelnök ur érvel. Mert az igazságügyi bizottságnak hosszú időre nincs szüksége, midőn oly javaslattal áll szemben, mely a bizottság legtöbb tagja által elfogadott elveket tartalmaz, a képviselőházban pedig a legutóbbi vita, mely ezen javaslat felett folyt, épen egy ülést igényelt. Egy ülésben történtek a felszólalások pro és contra és egy ülésben, 1883, évi márczius 1-én az ügy be is volt fejezve. Hogy a főrendiházban az ily természetű ügyeknek tárgyalása hosszú időt nem vesz igénybe, azt tudjuk tapasztalásból mindnyájan, ugy, hogy azt hiszem — numerus certus pro incerto — 10 nap alatt minden stádiumon keresztül lehet vinni a javaslatot, ugy, hogy azon nem várt esetre is, ha a törvényj avaslat a képviselőház által érdemileg elutasittatnék, még bőven maradna idő arra, hogy a házszabályok revisiója eszközöltessék. 21*