Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-339

839. orszásros iUés raSrezins 9. !gS7. 141 a pátens álláspontjára helyezkedve, különösen kiemelkedett — akkor a pátens idejében természetesen nem az ország határai, hanem a birodalom határai értettek — hogy csak oly czikkeket árusíthatnak el a felvidéki vándorkereskedők, melyek a birodalom határain belül készültek. — Ennek alapján ő szintén megkívánta ezen újabb törvényben is, hogy a megszorítás ily módon eszközöltessék, illetőleg csak oly árúczikkek elärúsítására legyenek jogosítva a felvidéki vándorkereskedők, melyek magukon viselik annak jelét, hogy országunk határain belő] készültek. He a minister urnak ezen rendelkezése már egy hónap múlva módosult, még pedig akként, hogy midőn azt a törvényhatóságok végrehajtani kívánták, kimondatott, hogy ez csak szándék, ez csak előzetes jelzése az iránynak, a végrehajtás iránt később fog rendelkezés történni. Ez történt már egy hónap múlva. Ezen igérí áj rendelkezés azonban nem következett be, hanem bekövetkezett az, hogy egy évvel később ezen oldalról interpeílatio intéztetett a minister úrhoz, melyben'különösen a zólyom-niegyei kereskedők támogatása melegen ajánltatott. Ugyanezen alkalommal a minister ur az interpellálót szíves volt megnyugtatni azzal, hogy iparkodni fog, hogy a végleges intézkedés a törvénynek megfelelőleg minél előbb megtörténjék. S csakugyan ezen szempontnak iparkodott is a minister ur a lehető leggyorsabban megfelelni, a mennyiben márczius hó 13-án — az interpellatió 12-én történt — rendeletet bocsátott ki, mely szerint a felvidéki vándorló házalók a hetivásárokon épúgy, mint azelőtt, bármely árúval megjelenhetnek, Tehát zt engedményezte, a mi addig gyakorlatban és szokásban volt, hanem tovább ment rendeletével és valamennyi árúra kiterjesztette a jogosultságot. A kiterjesztésnek ez a módja okozta azt, hogy igen számos visszaélés, igen sok helytelenség támadt, melyekre kell, hogy a t. ház figyelmét felhívjam. (Halljuk!) Az ily módon való kitágítás által ugyanis épen a törvénynek imént elfogadott szakasza válik illusoriussá, mert ha a házalóknak bármely árúczikk eladása meg van engedve, akkor önként értetik, hogy ők nem válogatnak az iparczikkekben és meglehet, épen oly helyeken fognak árúikkal megjelenni, a hol kívánatosnak tűnik fel az, hogy csak ott helyben készült iparczikkek árúsíttassanak el a heti vásárokon; ezen szempont tehát illusoriussá válik, ha a házalók jogosítva lesznek ilyen helyeken másutt készült czikkeket is árusítani. De nem tekintve ezt, egy másik visszásságra kívánom az igen t. házat figyelmeztetni és ez leginkább abból ered, hogy a mint nálunk, fájdalom, igen sok közigazgatási rendszabályiyal történt, itt sem tartattak meg, itt sem foganatosíttattak a fennálló rendszabályok, nevezetesen midőn az engedmények kibocsátása megtörtént, megszűnt az árúczikkek tekintetében azon korlátozás, mely a vándor kereskedők által vásárra vihető árúczikkek megnevezésében rejlett. Azonkívül még az engedmény kibocsátása sem történt azzal az elővigyázattal, mely a visszaéléseket ez irányban elháríthatta volna, A régi pátens értelmében ugyanis az engedmények helyben kiadattak és az egész országra érvényt szereztek ugyan, de arra nézve, hogy a jogosítvány gyakorlata biztosítva legyen, az is megkívántatott, hogy — akkor az ország több kerületre lévén felosztva — az ily engedményt a szomszéd kerületnek kormányzata szintén elfogadja. Ez intézkedés ma megszűnt. A jogosítványok kiadatnak messze földre, viszonyítva azon vidékhez, a hol az árusítások történnek; az illető egyszerűen jelentkezik és megkapja az engedményt, tekintet nélkül arra, vájjon ő tényleges birtokosa-e azon árúczikkeknek, melyeket vásárra visz; elég, ha igazolja, hogy azon vidékről való, mely e tekintetben jogosítva van hasonló engedményeket igényelni. Tudjuk azonban, hogy a forgalmi viszonyok azóta, mióta ezen jogosítvány először megadatott, tetemesen változtak. A vándor kereskedők ma árúczikkeiket nem Felső-Magyarországból szerzik be, a hol eddig lenagyobbrészt beszerezték és nem szekéren szállítják oda, a hol árusítani szándékoznak, hanem a vasúti forgalom természetes fejlettsége arra utalja őket, hogy árúczikkeiket olyan pontokon szerezzék be, a melyeken legközelebb érik azon helyet, a hol az árusítást eszközölni kívánják. Ennek természetes következménye az, hogy miután a vasúti szállítással kapcsolatosan nagyobb mennyiségű árú beszerzése kívánatos, lassacskán nem a jogosult lett birtokosa az árúnak, hanem ő csak bizományosa, legtöbb esetben csak kocsisa azon nagyobb kereskedőknek, a kik ezen módon kezükbe központosították az árúczikkek darusítását és azon jogot gyakorolták, a mely a törvényben van. Felette sajnálom, hogy Zsombolya város kerületének képviselője nincs jelen, mert ő igazolhatná azon állításomat, hogy példának okáért Zsombolyán van egy ilyen nagy raktárral biró egyén, a kinek rendelkezésére 19 ilyen szállítószekér áll és az csak bizományként szolgáltatja át az árúkat azoknak, a kiket én csak kocsisoknak nevezek, hogy azok az árúkat eladván, a haszon az övék maradjon és tisztán mint saját tulajdonát általuk árásittatja el. Azt hiszem, hogy a törvényhozásnak nem lehet intentiója, hogy az ilyen visszaéléseket tűrje, mert ez által nem éretik el az, a mi szándékoltatik, hogy sok kisebb vállalkozónak éleién és keresetforrás nyújtassák, hanem nyujtátik egy kiváltság, hogy egy bizonyos külsőben, bizonyos [ öltözékben valaki olyat tehessen, a mi más pol-