Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-336

íS.'Sfí. wsüágos ülés márczlns .4 1887. \QJ 228,353 forint rúgtak, hisz ezzel egy középszerű v.'rosnak új vízvezetékét is berendezni és tereit, utczáit parkírozni lehetett volna. Ehhez csatol­hatjuk mindjárt a rozoga deszkakerítésnek 28,000 forint kiadását, az installatio és a díszítés 200,000 forintos számláját, mindezeknél a több­szörösen fogó krétára ismerhetünk. Azt hiszem, t. ház, hogy a most feltáruló roppant utódeficittel szemben, jogosítva, sőt köte­lezve is vagyunk, e deficit főfőindokait keresnünk és felötlőbb tételeit bírálat alá, felhozott enyhítő körülmények tekintetbe vételével azokat bonczkés alá vennünk. A mint méltóztatik tudni, az országos kiállí­tásra eredetileg 400,1)00 forint állami hozzájáru­lás, illetőleg előleg lett megszavazva, azonban a mutatkozó örvendetes érdekeltség folytán csak hamar feltűnt, hogy sem az eredetileg contemplálí tér, sem a kiutalt állami előleg elégséges nem leend s igy már az 1885-ik év elején, a végleg megállapított tervezet alapján még 600,000 forint újabb állami előleg kéretett, a mit a törvényho­zás minden ellenvetés nélkül készségesen meg is szavazott. A miből kitűnik, hogy a törvényhozás nem szükmarkuskodott; de talán épen a törvény­hozás e készsége nyújtott felbátorítást a nemcsak kétszeres, hanem négyszeres hitel túllépésre és egy oly túlkiadásra, a minőnek hasonlóját az állami számadások történetében sehol e világon — természetesen hazánk kivételével — feltalálni nem tudjuk. Mert hisz másutt is tévedtek egy pár ezer forintban, de hogy egy ministeri szakértő által ké­szített, vagy felülvizsgált és véglegesített terve­zetnél a kiadások előirányzatáén 2.800,000, a bevételi előirányzatnál 1.158,000 forinttal téved­jenek, ez csakis nálunk s nálunk is csak ezen közösügyes aerában fordulhatott elő, e kormány fényűzési hajlamai, nagyzási hóbortja és a t. ház­nak az elszámolásnál mindig tanúsítani szokott engedékenységének természetes folyományaként (Egy hang a szélső baloldalon: Igás !) Nem történt ez újabb aerában olyan állami épírkezés, melynél az engedélyezett hitel és a tör­vényhozásiig elfogadott előirányzat sokszorosan túl ne lépetett volna; itt áll előttünk szomorú élő és intő példaként a vámház, posta-palota, állam­vasutak központi indóháza, a cultus minister ur régibb építkezései, legújabban a kereskedelmi ministerium palotájának fainosus ügye, melyeknél P,Z állam nem ezrekkel, nem is százezrekkel, hanem milliókkal lett megrövidítve. De nincsen az állam által kiadott vállalatok közt, le egy utolsó úttes­tig, le egy utolsó hid, vagy átereszig, a hol a szer­ződések megtartatnának, a hol az engedélyezett hi­tel túl ne lépetnék. Ez nem esetlegesség, ezek nem kivételes esetek, ez egy rendszer kifolyása. Egy nyerészkedő consortium alakult a protectio titkos árnyában, a mely minden ilynemű vállalatot [ egyedáruskodó markába kaparít s a mely rá van szoktatva, hogy benyújtott számláit minden körül­mények közt kiszoktak egyenlíteni s a szerződések meg nem tartása mellett felhozni szokott banalig mentségeinek mindig érvényt tud szerezni. Ha már a szerződésileg megkötött és korlátolt állami vállalatoknál ily hitel túllépésekkel talál­kozunk s ha az ily számlák mégis mindig kiegyen­lítést nyernek: elképzelhetjük, hogy minő gazdál­kodás folyik az oly építkezéseknél, a hol sem előirányzat, sere meghatározott terv által nem látja ez államkárosító consortium magát korlá­tozva. Erre nézve nagyon tanulságos példát találhatunk a lipótvárosi basilikánál, a mely egyszer egészen fel volt építve, ha jól tudom 2 millió forintból; de a szerencsétlen kupola bedőlés alkalmat szolgáltatott arra, hogy a kiigazításra és kitatarozásra milliókat pazaroljanak ugy el, hogy még ma sincsenek ott, a hol a kupola bedőléskor voltak, mert minden évben többet bontottak, mint a mennyit visszaépítettek, most a cultus minister ur ezen nagyon is hazárd játék folytathatására sorsjátékot rendezett; de félek, hogy az abból befolyt tetemes összeget is a folytonos bontás segélyezésével felfogják emésztetni, a nélkül, hogy az a szerencsétleu épület befejezést nyerjen. Az országos kiállításnál előforduló ropp urt túlkiadásokat és a számlák kielégítésében tanúsított ezen lascivitást is a komoly ellenőrzés hiánya eredményezi. E túlkiadás bár a személyi kiadá­soknál is megdöbbentő arányokat tüntet fel; de első sorban mégis az építkezéseknél jelentkezik legszembeötlőbben, a hol az előirányzatot épen ötszörösen látjuk túlhaladva s mégis az állandó megmaradásra számított iparcsarnok is oly silá­nyul férczeltetett össze, hogy az első nagyobb eső mindenfelé becsurgott a fedélzeten és a vízlevezető csatornákon. De eltekintve ettől, a kiadási tételekben találhatunk még számos oly tételt, a melyeket indokoltul el nem fogadhatunk, például azt, hogy parkírozás és vízvezeték költségei 228,353 frtra rúgnak. Hisz ezzel egy középszerű városnak új vízvezetékét berendezni s tereit parkírozni lehet vala. Ehhez csatolhatjuk mindjárt a rozoga deszka­kerítésnek 28,000 frt díját, az installatio és díszítés 200,000 frtos számláját. Mindezeknél látszik, hogy duplán, triplán fogó krétát használtak. Ámde mindezt túlszárnyalják merészségben a személyi kiadások, a melyek a legtovább menő liberalismus határain is messze túlcsapongnak, ugy, hogy az e téren felmerülő számok valóban megdöbbentők. Administratio, tűzbiztonsági és rendőri ki­adások költségei egymagukba 607,115 forintra rúgnak, hisz ezzel egy kisebb szabású országnak lehetne • administratióját és közbiztonsági szolgá­latát berendezni. E megdöbbentő összegből az 14*

Next

/
Thumbnails
Contents