Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-328

340 328. országos ülés február 22. 18S7. esők megerősítése által eszközölhető. E megerősítést a közönségben kell keresni s annak megbízható, alkalma?- elemeit az ügyes kéz bizonyosan meg fogja találni mi nálunk azon táblabírói és honoratiori ivadékban, mely az ország társadalmának egyik specialitását képezi s a melyet foglalkoztatni és felhasználni egyaránt indicálja ugy a hazafiság, mint a kormányzati eszély. (Halljuk!) Egyébiránt ezen kérdések elméleti oldalára nézve bármilyen eltérők legyenek is a nézetek, egyben bizonyára egyetértünk valamennyien és ez az : hogy jó birák nélkül minden rendszer gyarló. A bírósági sucerestentia nevelésének az a módja azonban, mely nálunk csaknem kizárólag dívik, a lehető legczélszerütlenebb. Nálunk a fiatal jogász-adeptusiiz iskolákból egyenesen abureäukba lép, évekig a birák mellett gyakornokoskodik, azután 4—5 évig aljegyzősködik, majd albiróvá lesz, végre 15—20 évi szolgálat után rendes biróvá lehet, ha kiváló tehetségű, vagy ha igen hathatós proteetiója van, 50 éves korában feljuthat a királyi táblához, 60 éves korában talán a Curiához is. így, t. ház, (Halljuk!) lehet talán jó bureaucratákat nyerni, de hogy abból a világban járatlan, az acták közé beszorított,irodai chablonmunkák által elsavanyodott, főnökei által agyondressirozott (Derültség) fiatal emberből szemes, életrevaló, önálló ember is lehessen, az nem igen remélhető, avagy legalább csak igen ritkán s csak igen kivételesen elérhető. (Ugy van! tálról.) E rendszer épen az, mely hajdan az osztrák császár királyi ármádiában dívott. Ugyanaz a bizonyos létra, ugyanaz a pickauf, de aztán ugyanaz az eredmény is. (Tetszés a baloldalon.) Pedig találhatna a kormány ennél használhatóbb elemet is, csak egy alaptalan előítéletről, egy indokolatlan ellenszenvről kellene lemondani. (Halljuk!) Itt az ügyvédi kar; ez az elméletileg képzett, a gyakorlat által kipróbált kész emberek egy oly számát volna képes átengedni a birói karnak, hogy annak a niveauja csakhamar felemelkednék. Ez az elem ma az alkalmazásból ugyszólva ki van zárva. Mert az, hogy teljes qualificatióval biró és praxisban lévő ügy véd, néha-néha aljegyzőnek kineveztetik, vagy épen egy megyei tisztiügyész, főispáni támogatások mellett még rendes biróvá is lehet, sőt egy esetben pláne királyi táblai biróvá lehetett, az, mint kivétel, az én állításomat inkább megerősíti, mintsem megczáfolja. Ugy, de az utóbbi 10 év alatt már nagyon lábra kapott Magyarországon az ügyvédi kar bizonyos fumigálása és ebben, még pedig nem igen dicséretes példával, épen a kormány ment a tömegek előtt. Azt hiszem azonban, hogy e tévelygés már a végét járja és tekintettel arra, mit tegnap mondott, remélem, hogy a mostani igazságügyminister komolyan rajta leend, hogy az ügyvédi kar tekintélye minden oldalról s mindenkivel szemben megóvassék. De persze ehhez legelső sorban az is szükséges, hogy a hatalom bizonyos functiónariusai végre felhagyjanak ama kicsinyes boszantásokkal és hajszákkal, a melyekkel az ügyvédi kart minden alkalommal megalázni és sértegetni törekszenek. (Helyeslés.) T. ház! A mit már beszédem elején is megmondottam, bármilyen sok óhajtásunk legyen is az igazságügy reformjára, különösen pedig justitiánk acut bajainak mielőbbi orvoslására nézve, mi az ellenzék részéről teljesen méltányoljuk a helyzet és a viszonyok nehézségeit s az igen t. minister ur irányában követelésünket ez idő szerint a lehetőleg legméltányosabb korlátok közé szorítjuk, sőt a jövő reményében egyelőre inkább a várakozás, mintsem a határozott ellenzés vagy támadás álláspontjára helyezkedünk. (Helyeslés.) Van azonban egy kérelmünk, jobban mondva egy határozott követelésünk, a melyet kifejeznem kötelesség s a melynek teljesítését a minister úrtól bizton el is várjuk. (Halljuk !) Midőn a magyar törvényhozás az 1869: IV. törvényczikket megalkotta, a haladásnak indult Magyarország culturállammá változásának, megifjodásának egyik alapkövét rakta le. Az igazságszolgáltatásnak a politikai közigazgatástól való elválasztása nemcsak az administrationalis czélszerűség vagy az egyszerű munkafelosztás kérdése, hanem a modern állam és társadalom egyik existentialis feltétele is. (Helyeslés balfelől.) Egyértelmű az az igazságszolgáltatásnak a hatalmi pressiók, a mindennapi magánérdekek alóli emaucipatiójával, egyértelmű azzal az eszmével is, hogy a politikai, különösen a parlamenti életben előforduló pártharczok és tusák hullámai és időnkint változó irányzatai között legyen egy biztos szirt, a melyen minden jogtalan támadás megtörik s a hol az igazság és politikai üldözés és ármány elől menhelyet talál. (Tetszés balfelől.) Az 1869: IV. törvényczikk egyszersmind egyértelmű a jogegyenlőséggel, a gyors igazságszolgáltatással, az ipar, kereskedelem és ezzel egyidejűleg egy erős polgári osztály fejlesztésével, egyértelmű elannyira, hogy mindaddig, mig jól rendezett, jól functionáló justitiánk nem lesz, bőséges olcsó hitelről, kereskedemről és iparról, nemzeti vagyonosodásról hiába beszélünk. (Igaz! balfelől.) Uj eszmék, új intézmények azonban, habár törvénybe foglalvák is, csak nehezen mennek át az életbe és a népek tudatába. De épen azért mulaszthatatlan kötelessége a kormányoknak őrködni és odahatni, hogy a törvényhozásnak intézkedései, hogy a szentesített törvények ne tekintessenek csak irott malasztnak. (Ugy van! balról.) Pedig fájdalom — de minden untalan érezhetjük, hogy a pártatlan igazságszolgáltatás — a birói függetlenség minálunk nyíltan ostromol tátik