Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-324
240 32 *« o" zá g«s U* 8 íebraár 17. 1S87. magyar tudományosság és cultura ügyét; kezd komolyan és behatóan foglalkozni ennek a nemzetnek szellemével, annak valóságos culturszükségleteivel és ahhoz méri eljárását, szóval, szakemberek is legyenek, de egyszersmind igaz magyar culturalis tényezők és igaz magyar emberek. (ügy van! a szélső baloldalon.) Mindaddig, mig ez nem lesz, nem lesznek képesek letörölni azt, a mit nem én mondok, hanem a mi közbeszéd, hogy az egyetemi tanári kart maBudapesten semmi másnak, mint culturalis gseftelesnek nem tartják; tartják azoknak, kik problematicus tudományukat drágán mérik és tartják azoknak, hogy az ő kezük alól bontakozik ki az a nemzedék, melyet Kovács Albert t. képviselőtársam jól jellemzett, a mely mindenből egy keveset, az egészből semmit se tud, de azért a legmagasabb igényekkel lép a társadalom elé és megköveteli magának azt a díjat, melyet a régi időben és mindenütt, hol még ép elmék vannak, csupán csak a valóságos szolgálatnak és érdemnek, az igazi tevékenységnek szokás osztani akkor, mikor az a tevékenység be is bizonyította a maga egészséges hatását akár egy nemzet, akár a világ culturájában. Mert, t. képviselőház, én súlyt kivánok fektetni arra is és meg akarom különböztetni. Én tudom azt, hogy kell lenni valakiknek, kik a tudományt csak a tudomány kedveért ápolják és gyakorolják, de ezek nem lehetnek akárkik. A tudományt a tudományért mivelni, ez az a magaslat, melyet elfoglalt egy Newton, egy Galilei, egy Darwin, vagy bármely korszakalkotó tudós. Ott nem kérdés a nemzetiség. De a nemzet nem táplálkozhatik CBak ily internationalis tudományból, annak mindennapi eulturszükséglete van és azt a mindennapi culturszükségletet nem adhatjuk meg másként, csak ha foglalkozunk vele és azt, a mit át akarunk adni neki, átadjuk, tekintettel az ő culturalis állapotára, képességére és geniusának a megkímélése mellett, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezt a mértéket alkalmazva a mai tudományos törekvéseinkre, én nem tudok óriásokat látni, hanem csupa apró-cseprő törpét. (Derültség a szélső baloldalon.) Én ezt nem mondom ki a magyar tudományosság törekvéseire általában, hanem csak azon reklám-nemzedékre, mely foglalkozik mindenféle apró-cseprő dolgokkal, külföldi tudósok után baktatva, nem törődve a magyar cultura szükségleteivel. Azok valóságos liliputiak, kik ha nem állanának az anyagi eredmény halmazán, végleg eltörpülnek. (Derültség.) Ez volt, t. képviselőház, a mit én e rovat alkalmából ki akartam fejezni. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső: T. képviselőház! (Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő ur beszéde folytán, máskor mondott szavaim értelmének helyreigazítása és némileg személyes kérdésben is kérek szót. (Halljuk!) A i képviselő ur rendes szokása szerint megtisztelt azzal, hogy beszédében személyemmel is foglalkozni méltóztatott. Tette ezt eddig ismert és eddig is tanúsított modorában. Mindenekelőtt azonban, t. képviselőház, miután személyes kérdésben szólalok fel, egy általánosan mondott alaptalan gyanúsítást legalább a magam részéről vissza kell utasítanom; vissza kell utasítanom, hogy a budapesti egyetemen — mondom, a magam személyére nézve szólalván fel — a működés nem volna egyéb, mint culturalis gschäftelés. Ez egy alaptalan, semmi által nem igazolt állítás, a melyet oly embernek, ki szavai értékének komoly tudatával bir, nem szabad lett volna ily általánosságban kimondania és minden esetben bizonyítania kellett volna, (ügy van! jobbfelöl.) A mi egyébiránt más alkalommal mondott szavaim valódi értelmének helyreállítását illeti, én nem azt mondtam, hogy a tanárnak tudományosan irodalmilag nem kell működnie; ennélfogva ez ráfogás, ez ellen való declamatio szélmalomharcz, hanem mondottam és mondom jelenleg is, hogy tudományos irodalmi működésénél a fősály a tanárnak nem főleg tankönyv írására fektetendő különösen ott, a hol általában véve kielégítő tankönyvek vannak— és ebben elsőrangú külföldi tudósok szintén az én véleményemet osztják — és nem is irnak tankönyvet; valamint én mindenféle ajánlgatás után sem mondhatom, hogy a képviselő ur nézetéhez meg fogok térni. A képviselő ur szíves volt azután személyemre czélozva azt mondani — igazság szerint be kell ismernem, egy pár igen elismerő kifejezés kíséretében — hogy én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak elméletileg taníthatom a politikát, de én magam viseletem által is mutathatom, mert azt mondja, sikerült nekem szerencsésen két pad közt a földön maradni. (Derültség a szélső balon.) Ez a képviselő ur nézete, miben nem háborgatom, bár mutatja a képviselő urnak a politikáról való sajnálatra méltó felfogása is. Ha a politika tudománya és gyakorlata abban volna, hogy hogyan lehet minden áron kapaszkodni és külső sikereket elérni — akkor igaza lehetne, de ez egy téves, merőben utilitarius felfogás. Nekem, mint tanárnak alkalmam van a politikai problémákkal elméletileg foglalkozni s kötelességem, hogy ott meggyőződésem és tudományom szerint azt mondjam, a mit igaznak és helyesnek tartok — és midőn e házban gyakorlatilag foglalkozom ugyancsak ily kérdésekkel, nem lehet más a helyes magatartás, mint kötelességem és meggyőződésem szerint járni el. De a legjobb illustratiója annak, a mit elme-
