Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-323

216 323. országos ülés febrm&r 16. 18S7. és ezáltal széles hatalmi körrel ruházza fel. És mi | az eredménye? Az, hogy a ministeri jelentés 20 év múlva kénytelen elismerni, hogy ma még Magyarországon közel fél millió gyermek tényleg iskolába nem jár. A tanítás külső sikereért az iskoláknak a törvényszabta kívánalmak és feltételek niveaujára való emeléseért, a taneszközök, tanszerek beszerzéséért, a törvény által megjelölt esetekben iskolák felállításaért,az iskolalátogatás betartásáért első fokban felelősek a tanfelügyelők, mint az állami felügyeleti figyelem az állami és ellenőrzés representánsai. Csakhogy ily feladat megoldására csak lelkes, csak szorgalmas és szakképzett férfiak képesek. Távol van tőlem az a szándék, hogy ezen kijelentésemmel a hazai tanfelügyelők corpusát akkép tüntessem fel, mintha az legnagyobb részében az általam felsorolt követelményekkel nem rendelkeznék; de nem cselekszem az igazság rovására azon kijelentésemmel, hogy a 65 tanfelügyelő közül népoktatásügyi képzettség tekintetében a statistieai összeállítás vagy a minősítési tábla nagyon szomorú hányadot mutat fel. A vád nem a t. minister urat illeti, mert köztudomású dolog, hogy ő sok tanfelügyelőt inventarium alapján vett át, sőt kénytelen vagyok elismerni, hogy szerencsésen kezdi megválogatni tanférfiait. De engedelmet kérek, e kérdésben ugy találom, hogy a minister ur szintén előítéletekhez ragaszkodik, mert ha ez nem igy volna, régen kellett volna olvasnunk arról, hogy a népiskolai tanképesítés alapján, hogy magából a néptanítói karból elismeréséül az érdemnek, buzdítólag a többi tanítóra és megtiszteltetéséül ezen fontos állásnak, a tanítók köréből többnek kellett volna elnyerni a tanfelügyelőséget. Ez nem történt. Hanem megtörtént más, t. képviselőház, az, hogy a minősítési törvénynek 8. §-ában, mely a tanfelügyelők qualificatiójáról szól, azon beszúrás tétetett, hogy bármely egyetemi tanfolyam elvégzése a tanfelügyelői állás betöltésére képesít. Az oktatás belső sikereért felelős a tanító. Nem vonom kétségbe, hogy a tanítók'szakképzettségének emelése, a tanítók értelmi látkörének bővítésére az állami képezdék révén, póttanfolyamok segélyével s egyéb üdvös intézkedésekkel a minister ur igen sokat tett, de megfeledkezett a legfőbbről, megfeledkezett arról, hogy midőn a tanítói kar szakképzettségi igényeiben mind egyre követelőbb lett, megfeledkezett arról, hogy ezen tövises pálya után való törekvést a hazai ifjúságban felköltse, nem igyekezett azon, hogy a tanítók fizetésének minimumán változtasson két évtized alatt. Pedig ezen idő alatt az anyagi és szellemi szükségletek beszerzési társadalmi és társaséleti megjelenés exigentiái, a gyermeknevelés költségei, magának a megélhetésnek, a létfentartásnak eszközei tetemesen megdrágultak ezen két évtized alatt, midőn a sorhadbeli és honvédségi, az állami és autonóm brancheok összes alkalmazottjainak fizetései a kor igényeihez, a megváltozott viszonyokhoz mért felemelésben részesültek, egyedül a tanítók minimuma nem emeltetett fel, pedig a minister ur azt igéri, azt várja és azon van, hogy Magyarország népe legyen egészséges és legyen vagyonos. Engedelmet kérek, ilyen nem fog lenni az a nemzedék mindaddig, míg annak lelki vezére, tanítója szintén ezen a polczon nem áll, egy 300 forinttal fizetett néptanító pedig, ki a megélhetés gondjaitól sem ment, a kire, mint legtöbb elv a vagyoni emelkedés varázs-hatással nem lesz, nem fog azon lenni, hogy az ifjúság előtt a vagyoni állás, mint vezérelvről értekezzék. Megengedem, t. ház, hogy a minimum felemelésénekkomolyakadályai voltak, első sorban az iskolafentartó közönség vagyoni állásának hanyatlása, hanem a t. kormány és a t. törvényhozás, különösen a t. többség erre a tekintetre nem szokott akkor gondolni, mikor a forgó tornyok, torpedók, Krupp-ágyuk és ismétlő fegyverek millióiról van szó; pedig meg van írva és Nyugot-Európa története szomorú tanúságot tett arról, hogy a csaták sorsát nem a vitézek szám ereje, hanem azok értelmi fölénye dönti el. Ezek azok, t. ház, a miket én az állami népoktatás árnyoldalainak tekintek. Most a t. ház becses türelmének kikérése mellett, legyen szabad a középiskolai oktatás néhány vissszásságának vázolásához fognom. (Halljuk!) A tudomány rég döntött azon kérdés felett, hogy a középiskolai oktatásnak a gymnasiumok és reáliskolákra marcans elkülönítése a gyakorlati élet követelményeinek meg nem felel, valamint hogy elismerte a gymnasium fölényét még a gyakorlati szakképzés tekintetében is a reáliskolák felett, a midőn kimondotta, hogy a gymnasiumokban az ifjúság ethicai kiképzése mellett ma már az életnek is van nevelve. Én magam belátom, t. ház, hogy a középiskolák különböző két irányának rohamos egyesítése mindkettőre végzetes lehetne, ugyanezért csak azok előadására szorítkozom, a miket a gymnasiumi oktatás tekintetében károsaknak látok, mert azt hiszem, hogy akkor a reáliákkal is végeztem és megvallom, t. ház, hogy e tekintetben a minister úrral szemben, szigorúbb eriticát fogok kifejteni azon egyszerű okból, mert itt a t. minister urnak roppant sok és hatalmas tényező és felhasználható segédeszköz áll rendelkezésére. Hogy többet ne említsek, felhozom a középiskolai tanférfiak szakképzettségét. Hisz ki ne tudná közülünk azt, hogy a középiskolai tanár urak 25 százaléka nemcsak szakképzett, mert szakképzett a többi 75 százalék is, de a 25 százalék nemesak specialista, hanem