Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-320

320. országos ülés február 12 1887. 151 közt nincs különbség, de nincs különbség még az egyes szónokok között sem. Hiszen, a kik ezen ministeríum költségvetésénél felszólaltak, mindazon szónokok a legmelegebben hangsúlyozták azt, hogy az ipart és az agriculturát fejleszteni kell és, t. ház, ha jó óhajtásokkal és puszta szavakkal agriculturát, ipart fejleszthetnénk, akkor Magyar országnak már rég virágzó agriculturáj a és valóban virágzó ipara volna; de ezek nem elégségesek, szükséges egyéb is: szükséges ehhez befektetés. Igaz, hogy Petrich t, képviselő ur azt méltóztatott mondani, mikép pl. a mezőgazdaság egyik ágánál nemcsak, hogy sok befektetés van, de szinte túl sok és hogy inkább gazdálkodni kellene, mint új befektetéséket tenni. Ezt értette ő a lótenyésztésre. E tekintetben én vele nem akarok vitatkozni, csak azt mondom, mikép ő se értette ezen áHítását valamennyi mezőgazdasági ágra és azt biztosan állíthatom, hogy a t. túloldalról mindnyájan egyetértenek velem a tekintetben, hogy puszta takarékossággal agriculturát, ipart kifej teni nem lehet, oda szükségesek befektetések. És ez az, a miért tulajdonkép felszólaltam. Constatálni akarom a vita jelenlegi és korábbi stádiumának ellentétét és felszólalok továbbá azért, hogy egy, bár rövid fejtegetésbe bocsátkozzam a befektetések természete felett. (Halljuk!) A befektetések, t. ház, egész nyugaton mindenütt kifizetik magukat, úgyannyira, hogy az állam a deficitek megszüntetése szempontjából rendesen befektetésekhez szokott folyamodni és a nyugati államok ezen politikája szinte az arithmetica bizonyosságával hat. Az állani tudniillik kölcsön vesz és kölcsön ad a nemzetnek. A nemzet nagy kamatokat fizet a kölcsönért, nagyobbakat, mint az állam fizet hitelezőinek. Ekkép az állam szükségkép nyer és rendezi pénzügyeit. Nálunk nem ez történik, legalább a túloldalról váltig igyekeztek bebizonyítani azt, hogy ez az ország a befektetések daczára szegényedik. És én megvallom, őszinte bámulattal kisértem figyelemmel a t. túloldal ezen bizonyítását, valamint azt a logikát, melyet ezzel összekapcsolt. Ha igaz, t. ház, hogy ez az ország a befektetések daczára szegényedik, ha igaz, a mit a túloldalnak egy kiváló pénzügyi tekintélye igyekezett számszerű adatokkal kimutatni, hogy tudniillik, ha az adóprés nem lett volna, akkor az adók hozadéka Magyarországon 4 millióval fogyott volna; tehát hogy ha mindez igaz, ebből csak kettő következik. Az egyik az, hogy akkor a kormányt nem lehet felelősségre vonni az állam pénzügyeinek rendezetlensége miatt, ha egyszer a nemzet nem tudja neki visszafizetni még a befektetés kamatait sem. A másik pedig az, hogy ha mindezen praemissa igaz, akkor le kell mondani a befektetésekről és szakítani kell az egész befektetési rendszerrel. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Ez az igazi! A rendszerrel kell szakítani!) Én a befektetések rendszerét értem. (Derültség !) De, t. ház, én azt hiszem, hogy a nemzet reproductiv czége ellen emelt ezen vád bizonyos fokig öntudatlan volt a t. túloldal részéről és hozzá teszem azt is, hogy e vád nem állja meg — legalább teljesen — helyét; mert kétségtelen, t. ház, hogy ezen országban fejlődés, emelkedés van és a ki ezt nem látja, ennek az az oka, mert nem akarja látni. (Ugy van! jobbfelöl.) De viszont el kell ismerni azt is, hogy a befektetések kamatai nem mindig felelnek meg, sőt leggyakrabban nem felelnek meg azon kamatoknak, a melyeket az állam hitelezőinek fizet és a két kamatláb közötti különbséget szintén a t. túloldal egy szónoka nagy apparátussal számította ki, azt mondván, hogy az állam befektetései után nem kevesebb, sőt több mint 6°/«-ot fizet és a befektetések után az állam nem vesz be többet, mint 3°/«-ot. Én nem gondolom, hogy az állam kamatlába és a nemzet kamatlába közt, a mit visszafizet az államnak, ily nagy különbség van, mert a megtérítés nemcsak közvetlenül történik, hanem közvetve is, épen az adónemeknek természetes expansivitása által. De mégis el kell fogadnunk azt a tételt, hogy az a kamat, a mit befektetések után fizet vissza a nemzet az államnak, nem egészen fedezi azon kamatokat, melyet az állam fizet hitelezőinek. A visszaszolgáltatásban való ezen késedelem pedig nevezhető a nemzet, vagy a valódi nevén, a társadalom deficitének az állam irányában. Ezt a deficitet, t. ház, okvetlenül szükséges tekintetbe venni annak, a ki ítélni akar ezen kormánynak pénzügyi politikája felett, valamint a ki foglalkozni akar azon kérdéssel, hogy vájjon folytassuk-e a befektetéseket, vagy nem? (Halljuk! Halljuk!) És midőn 18 év óta próbálkoztunk a befektetések rendszerével, akkor valóban ideje, hogy ezt a rendszert megvizsgáljuk. A mig elhatározzuk magunkat, hogy a befektetések terén mily irányt folytassunk, addig elérkezett, nézetem szerint, ideje annak — a mi a költségvetésben is kivan fejezve — hogy bizonyos ovakodást tanúsítsunk a befektetéseknél. De ezen óvakodás nem mehet annyira, hogy teljesen megszüntessük a befektetéseket. Ezen óvakodás csakis azt követeli, hogy jól megvizsgáljuk azon helyeket, a hol a befektetéseket tesszük, vagyis keressük ki azon helyeket, a hol biztos jövedelmezőségre számíthatunk. Ily befektetéseket kivan t, ház, első sorban az agricultura. Hiszen alig lehet valami hálásabb a befektetett tőkékért, mint a föld. A befektetésektől megfosztani a földet annyi volna, mint azon vagyont támadni meg, mely épen a magyar nemzet törzsvagyonának tekinthető. De van még egy másik tér is, a hova a be-