Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-299
m 299. országos ttlés január 17. 1S86. évi hiánylatot, holott az a valóságban kétszeresét is fogja kitenni. Odáig jutottunk már, t. ház, hogy a pénzügyminister ur az eladásra kitűzött államjavak el nem poesékolhatását a rendes bevétel visszamaradásának mondja. A pénzügyminister ur mosakodásának ez egy kitétele is elégséges lenne másutt a kormány csúfos megbuktatására, mert a midőn az ősi vagyon elpusztítása rendes bevételi rovatot képez, akkor már bekövetkezett a pazarlásnak azon állapota, a midőn a tékozlóvá való nyilvánítást és gondnokság alá helyezést még a magánembernél is hatóságilag szokták elrendelni és a beszámíthatknság esetét kihirdetni, hogy minden állású ember tudja, hogy az ily pusztítóval szóba állani, azzal bárminő üzletet, alkut kötni nem lehet. (Derültség.) Pedig pénzügyministerünk még ezen szégyenpolczot is túlhaladta már, mert a t. háznak tudomására kívánom hozni, hogy a vevő hiányában el nem pocsékolhatott államjavakra, az itteni földhitelintézeteknél s más pénzintézeteknél igen sok millióra rugó jelzálog-kölcsönt contractuált a törvényhozás tudta és felhatalmazása nélkül. Ezt a műveletet a minister ur az eladásra való előkészítésnek mondja indokolásában. (Derültség.) Nagyon helyén lenne, ha a t. ház ez alattomos művelet kipuhatolására egy bizottságot küldene ki és a felelősségre vonást elrendelné, mert t. ház, itt nem csekély összegekről, hanem, ha jól vagyok informálva, 10—15 millió jelzálog-kölcsönökről van szó. Ezt valószínűvé teszi az, hogy e jelzálogkölcsönök kamataira 500,000 frt van felvéve. Ez új adósság legnagyobb részét, a földbirtokos-osztály hiteligényeinek kielégítésére hivatott földhitelintézeteknél contractuálta a kormány s igy a magánhitel forrásait is kimerítve, a köznyomort még ez által is tetézte. És pénzügyminister ur, a ki ily leleményes a kölcsönök felvételében, az adósságok felhalmozásában, sokkal kevesebb leleményességet tanúsít a deficit fedezése módjának Meszelésében, a mi pedig a ^pénzügyérek kiváló tulajdonát szokta képezni. En figyelmesen áttanulmányoztam exposéjának és indokolásának erre vonatkozó részét, de abban nagyon sovány vigasztalást találtam ; mert azon mentő gondolata, hogy a szállítási adót ugy a személy, mint teherforgalomnál emelni szándékozik, valódi absurdum, hisz nálunk a vasúti tarifák már is oly magasak, hogy nagyobb teriméjtí nyersterményeinket marisaiig lehet vasúton szállítani. Az már is érezteti hatását a gabona és marha árának hanyatlásában. A szállítási adó emelése tagadhatlamü ismét gazdaközönségünkre fog nehézkedni s a földadó indirect fölemelését eredményezendné s már is megdöbbentő nemzetgazdászati kalamitásunkat csak növelné. Mig ellenben a midőn a csaknem adómentes nagy tő'ke meg adóztatásának kisegítő módszerét: a börze, szelvény s más ily adónemeket hangoztatjuk és indítványozzuk : akkor a pénzügyér ur eliszonyodik. Én nagyon jól értem ennek okát, mertj akkor a kölcsönző urak felmondhatnák a hazánkra nézve oly átkos barátságot s azonnal cserben hagyná a minister urat adósságcsinálásban culmináló bölcsesége. Hej pedig jó lenne, ha felmondanák kölcsöneiket, mert igy hamar megmenekülhetnénk e párturalom csapásaitól. Másik mentő gondolata a törvénykezési bélyeg fölemelése. Hisz ez még nagyobb absurdum ; hisz már is 10 év alatt több mint megkétszeresedett a bélyegjövedelem 12 millióról 26-ra fokoztatván s igazságszolgáltatásunk egyszerű jövedelmi forrássá cl egredáltatott. Már is a szegényebb osztály nem tudja épen a bélyegek sokasága miatt az igazságszolgáltatást megközelíteni. A pénzügyminister ur rideg fiscalis szempontokból kész az ország fundamentumának e sarkkövét kiemelni helyéből. Hisz ez valóban őrülettel határos inventio'; ha igy halad a minister ur, még azt is megérhetjük, hogy justitiánk bérbeadását fogja indítványozni. Ily előzmények után minden lehetséges. Harmadik mentő gondolata a postadíj-mentesség megvonása oly jótékony és emberiségi társulatoktól, melyek az állam elhanyagolt teendőit végzik. Ez lenne aztán az igazi koldus-alamizsnára vetett adó és a nyomornak kizsákmányolása, a mit különben a pénzügyminister ur az adót fizetni nem tudókra kivetett késedelmi kamatokkal és végrehajtási költségekkel már ugy is gyakorlatba hozott. És végre a mentő gondolata culminál egy 36 milliós újabb kölcsönben és a pénztári hiány fedezésére egy másik 18 milliós kölcsönben, sőt van leleményességének még egy másik háttere is, a kisebb fontosságú vasutak eladása. Nagyon figyelmes előgondoskodás az esetre, a midőn államjószágainkon már mind túladott, a mi ajelenlegi gazdálkodás mellett hamar be fog következni. No ehhez nem kell valami nagy államférfiúi bölcseség, az ily mentő gondolatokat ki tudja sütni bármelyik szatócs is. Adósságot csinálni s minden megcsiphetőt eladni, elpazarolni: ahhoz ért bármelyik könnyelmű uraság és végzett földesúr is. Még lehetne más ministeriumok előirányzatát is bonczolnom s eljárásaikat kifogásolnom, legyen azonban ez alkalommal elég ennyi szemelvényül; talán a részletes tárgyalásnál fogok még egyre s másra észrevételeket tenni, most szorítkozom annak kijelentésére, hogy e kormány iránt, a mely ily pénzügyi helyzetet teremtett s mely az abból való kibontakozás helyet a mindinkább való bebonyolítást eszközli — bizalommal nem viseltetvén, a
