Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-313

313. országot ölét február 4. IS87. 383 azon irányt, hogy valaki saját mentségére elődeinek bűneivel takaródzék. Én a ministerelnök úrtól soha sem hallottam, hogy a deficitért elődeit, a Deák-párti urakat vádolta volna, (Közbeszólások a szélső baloldalon: Dehogy nem! Dehogy nem!) avagy ha mondott is ilyesmit, az már nagyon régen volt. Ma már elvállalja a felelősséget érte s azt hiszem, hogy nem is kívánja mulasztásait az által enyhíteni, hogy a meglevő állapotokért nem vállalja el a felelősséget. Mert egy kormányzónak, legyen bár az állami ministeriumnak feje, vagy egy nemzeti intézet intendánsa, kötelessége a rábízott intézményt a saját eszméi, a saját tervei szerint vezetni és kötelessége, ha nem tud tényeket felmutatni, azt mondani: Egy évi intendánsságom nem volt elég arra, hogy eredményt hozzon magával, tehát megjelölöm az irányt, az alapot, melyen azt a rám bízott intézetet a jobb jövő elé vezethetem. Ezt azonban én nem találom föl az intendáns ur előadásában. Hallottuk a múlt bűneit s összevetve a számokat, melyeket igen ügyes csoportosítással terjesztett a ház elé, a mennyiben az opera első felszerelésére szánt összegeket, melyekben 53 opera kiállítása is foglaltatik, összekeverte a saját deficitjével s azt mondotta: Podmaniczky alatt volt a deficit ennyi, nálam pedig ennyi. Ha igazságosan akarunk számítani, ha a mérleget correcte akarjuk felállítani, ki kell mondani, hogy az előd alatt volt a deficit ennyi, ő alatta pedig ennyi, de az előd azért kellő művészeti egyenértéket is szolgáltatott, mig az intendáns ur azzal nem szolgálhat. Szerettük volna hallani, hogy ha az intendáns ur már most hivatkozott volna azon takarékossági rendszerre, melyet követni akar és már most megkezdte volna, ha nem is világra szóló, de legalább apró reformokat és nem választja azon kényelmesebb módot, hogy még két, három évig igen nagy deficitekkel kell küzdeni s csak azután jön a rendszeres takarékosság, a koplaltatás munkája. Hallottuk már, hogy milyen lesz az állami koplaltatás; kíváncsi vagyok, milyen fog lenni ez a művészi koplaltatás. Ha arra kellenek az új reformok, hogy az operaháznak zeneileg kitűnő tagjait világgá bocsássuk, akkor ez a rendszer semmi változást nem fog a deficitben okozni, mert ha most meghallgatják a jó erőket és mégis deficit van, ép ugy meg lesz a deficit akkor, ha majd a középszerűségeket kell meghallgatni. Ezekben voltam bátor, t. ház, körülbelül összegezni az operaház intendaturájának kezelésében mutatkozó hiányokat. Tagadhatatlan tény, hogy az intézetnek zavaros pénzügyi, művészeti és belső viszonyai, az intézet összhangjának niegzavartsága nem az előző intendáns ur műve, hanem bűne magának az új rendszernek, mely az operaháznál követtetik. Mikor az előző intendáns vezette j az ügyeket, igaz, hogy a pénzügyi crisis szintén meg volt, de nem volt meg a művészeti; akkor az intézeti erők együttesen törekedtek arra, hogy erkölcsileg, művészetileg emeljék az intézetet, emeljék magának a nemzet művészetének erkölcsi értékét. Ma e helyett látjuk azon rendszertelen előadásokat, a műsor örökös ingadozását; előadnak darabokat, a melyekből próbát sem tettek; ígérnek híres újdonságokat, hires vendégmtívésznoket és művészeket és ezek helyett kapjuk a régi „Lahore királyát" és kapunk olyan művészeket, a kiknek botrányos vendégszereplését a sajtó egyhangúlag ítélte el. Ha tehát arról van szó, hogy az operára előirányzott nagy költségeket megszavazzuk, akkor méltóztassék megengedni, hogy azt kérdezzük önöktől, különösen nem a belügyminister úrtól, mert ő az operaház belső ügyeit ismerheti ugyan, de mint nem zeneértő, annak zenei viszonyait alig ismeri, hanem kérdezzük magától az intendáns úrtól, a kinek tehetségei iránt én teljes bizalmatlansággal nem viseltetem, ha azt akarja, hogy megszavazzuk ezt a nagy összeget, méltóztassék megmondani; miért, mire kérik, mit fognak vele producálni? Mig ezt nem teszik, nem vagyunk képesek iránta a kellő bizalmat táplálni. Nem fogadom el a tételt. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) Tisza Kálmán ministerelnök, mint belügyminister: T. ház! (Halljuk!) Ha ezen, már a tegnapi napon megindult vita jelen stádiumában felszólalok, teszem ezt oly czélból, a melynek elérésére ugyan nincs nagy reményem, (Halljuk!) de a minek megkisértését kötelességemnek tartom, hogy tudniillik igyekezzem nem az opera és a nemzeti színház, hanem főleg az opera ügyében folytatott eme vitát, ha csak lehet, a személy elleni és egyes személyek melletti harcz teréről magára az igazi tárgyilagos térre visszavezetni. (Helyeslés jobbfelől.) Mindenekelőtt azonban az előttem szólott képviselő ur beszédjére csak azt kívánom megjegyezni, hogy én is nagy figyelemmel hallgattam tegnap gróf Keglevich képviselő ur beszédét, de abban azt, a miért most megtámadtatott, hogy ő az előbbi intendáns ur nyakába akarta volna varrni a bajokat, vagy annak kezelését megtámadta volna, nem hallottam. (Igaz! Ugy van!) Felmutatta az eredményeket különböző évekről, de épen azon beszédben és igen helyesen, rá is mutatott azon körülményekre, melyek azon akkori pénzügyi bajok bekövetkezését természetszertívé tették. Hogy ebben hol van az előbbi intendáns vádolása, azt én részemről belátni nem tudom és nem tudom megfogni, hogy minő haszna lehetne abból az operának, ha azon igyekeznek, hogy a volt és a mostani intendánst egymással szembe állítsák.