Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

376 SIS. országos filé* febrair t. 1887. felöl.) Azt el lehet várni a sajtótól, hogy midőn az idevaló művészt critisálja, ne hasonlítsa őt össze azzal az óriási fizetéssel szerződött idegen mtívészszel, midőn a szegény hazai fejlődő művész alig kap 20-adrésznyi fizetést és ne tegye közzé azt, hogy „most hallottuk először, de reméljük utoljára is", mert igy művészetet fejleszteni nem lehet. (TJgy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ez a hely hol a chauvinismus alkalmazása kívánatos lenne és ez az, a hol a chauvinismust bámulattal látom, mikor a német színházaknál a fejlődő, kezdő fiatal művészt a közönség elnézésével ítéli meg, azt mondván : „majd jobban fog énekelni a jövő évben és legalább itt született". (Élénk helyeslés jobbfelöí.) E chauvinismusnak azonban fájdalom, a magyar operaház irányában több fővárosi lapban nyomát sem láttam, hanem fájdalommal tapasztalom ellenkezőjét, (Igaz! jobbfelöl) a mint az imént mondottam s azért e helyen a nélkül, hogy a sajtónak további critieájába bocsátkoznám, csak azon óhajtásnak és őszinte kérésnek adok kifejezést, hogy e téren is a sajtó támogasson, belátván, hogy a végeredmény nem a személynek, hanem az intézetnek s azoknak az örökké emlegetett szegény adófizetőknek szolgál. (Helyeslés jobbfelöl.) Most még előttem szólott t.képviselőtársamnak némely megjegyzésére legyen szabad válaszolnom, ismételvén, hogy ugy, mint kijelentettem, hogy tárgyilagos fogok lenni. (Helyeslés a jobboldalon.) Nevezetesen két megjegyzésére kivánokmég reíleetálni. Az egyik körülmény, melyet felhozott az, hogy egy az operaházhoz szerződtetett művésznek, midőn az intendaturát átvettem, szerződése elődöm által aláírva nem volt és hogy én azt aláírni nem akarván, a szerződés megszüntetését idéztein elő és hogy 7000 frtot kellett fizetni ezen művésznek csak azért, hogy „ne énekeljen." Hát én ezen felfogást, mint különben mindent, a mit az előttem szólott t. képviselő ur e tárgyról felhozott, már hallottam, de még olvastam is. Komjáthy Béla: Hát tud? (Nagy derültség.) Gr. Keglevich István: Ezen egy tárgyat pedig körülbelül egyformán ismerjük, miután, ha jól emlékszem, az igen t. képviselő ur, mint jogi képviselője azon művésznek, elfogadta azon egyezményt, a melyet itt felhozott és a mely, ha jól emlékszik a t. képviselőtársam — én jól emlékszem — abból állott, nem hogy az illető művész 7000 frtot kap, hogy ne énekeljen, hanem azért, hogy egy 3 évre kötött szerződésről lemondjon,a mi nem egészen egy és ugyanaz. (Ügy van! jobbfelöl.) Én nem akarom most azt vitatni, hogy jó üzlet volt ezt a szerződést megszüntetni. Mi arra nézve egyezkedtünk, hogy a három évi szerződéstől az opera megszabaduljon és ezért fizettünk 7,000 irtot. Hogy ez helyes-e, vagy nem, azt hiszem, egyikünk nem tudja megítélni. De a mai felemlítésnek czélja azt hiszem, nem az volt, bebizonyítani, hogy kárával járt-e az országnak ezt fizetni, a mit úgy is meg kellett, még pedig három éven át fizetnünk, hanem az, hogy én köteles lettem volna a szerződést aláírni és nem irtam alá. Ez az, a mire röviden kívánok válaszolni. (Halljuk !) Meglehet, hogy nagyon műveletlen ember vagyok s keveset tanultam, kivált jogász sem vagyok, (Felkiáltások a szélső bal felöl: Az látszik!) igenis jogász nem vagyok és megvallom, nem ismerem azt a törvényt, melynek alapján be lehetne bizonyítani azt, hogy egy intendáns köteles lett volna nevét aláírni arra az üres helyre, a mit előde a szerződésen üresen hagyott; nem ismerem azt a jogi felfogást, hogy egy szerződést, melynek bekezdése azt mondja: „Szerződés, köttetett egyrészről az operaház igazgatósága részéről az intendáns jóváhagyásának fentartásával, másrészről ..." stb., szerződést, a melyre nézve az intendánsnak fenntartatik aláírása, de az intendáns nem irta alá és egy bizonyos idő múlva eltávozik, mondom, hogy ilyen szerződést köteles az utána jövő intendáns aláírni. Megvallom, hogy ezt én, mint nem jogtudó ember, nem ismerem el. Van még egy kérdés s azután nem fogom fárasztani tovább a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) a melyben az előttem szólott igen t. képviselőtársam bizonyos operaházi belviszonyokra, személyi és anyagi kérdésekre kitérve, ismét előhozott olyan dolgokat, a melyeket más helyen hallottam és olvastam és azok közt bizonyos kölcsönügyeket. Nem szeretek ilyen helyen, minő a magyar törvényhozás terme, ily dolgokról beszélni és kivált nem kívánok szólni akkor, midőn azok engem közvetlenül nem is illetnek és azért azon ügyre nézve, melytől én messze állok, csak azt válaszolhatom, hogy az, a mi e tekintetben felhozatott, alávaló rágalom. (Nagy mozgás a szélső baloldalon és felkiáltások: Rendre!) Ezzel, t. ház, elmondván azt, a mit mondanom kellett, befejezem előadásomat és kijelentem, hogy e tételt megszavazom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Rendre! Rendre!) Komjáthy Béla: T. ház! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Nem akarom feltenni gróf Keglevich István, előttem szólt képviselő úrról, hogy azon kitételt, melyet utoljára hangoztatott, a mit utánozni itt e helyen műveltségem meg nem enged, (Helyeslés a szélső baloldalon) velem szemben akarta volna használni. (Nagy zaj a szélső baloldalon.) Gr. Keglevich István: Szót kérek! (Zaj.) Komjáthy Béla: Mert én hivatkozom a t. ház minden igazságszerető tagjára, mindarra, a mit felhoztam, megjegyeztem, hogy a hírlapokból vettem, vagy egyénektől halottam. (Mozgás jobbfelöl.) Nem azért magyarázom meg szavaimat, mintha