Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

366 SÍ2. ortzigM ttléf febnár 3. 18S7. mikor közegészségi ügyünk voltaképen el van hanyagolva, mert fájdalom, halálozási arányunk más országokéhoz képest igen nagy; akkor, mikor ennyi érdek van kielégítetlen, mikor ennyi érdek talál süket fülekre: az előirányzat beterjesztése könnyelműség, megszavazása pedig határozottan biín volna. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon,) Ily előterjesztést csak az a nemzet tehet, a mely már érzi bukását, mely nem számol, számolni nem akar, vagy nem tud. (ügy van! a szélső baloldalon.) Egész határozottan állítom, hogy ezen összegre nincs is szükség s ennek megszavazása csak sanctionálása volna azon rendszertelenségnek s azon pazarlásnak, a mely az operaháznál ugy a múltban, mint a jelenben meghonosult. (Igaz! Ugy von! a szélső balfelől.) A magyar királyi operaháznál az indokolás szerint a költségtöbblet 121,600 frt. Minthogy pedig erre inkább az operaháznak van szüksége, ezúttal főleg ennek ügyeivel kivánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A nemzeti színháznál nin­csenek bajok, minek oka, eltekintve a tagok érde­métől, abban rejlik, hogy — hála Istennek — az intendánsok annak ügyeibe a legkevesebbet szóltak bele, (Élénk derültség.) A nemzeti színház­nak culturalis hatását inkább el kell ismerni,mint az operaházét, mert ott az erköcsi és hazafisági érzék is fejlesztetik, holott — fájdalom — kevesen vannak ma még Magyarországon, a kik azt mondhatnák, hogy az operaház élvezetét felfogni képesek. (Ugy van! szélső balfelől.) Az új operaház 1884. szeptember havában nyittatott meg és a mostani intendáns 1886. február havában vette azt át. Ezen idő alatt ezen intézet egy óriási összeget emésztett fel, hogy nem miná­lunk, de rendezett pénzügyi viszonyok közt lévő államban is számot tenne ezen áldozat. (Ugy van! szélső balfelől.) A múltra nézve is lehetne, t. ház, kifogásom, de mert a mostani válság alapja a mostani inten­dáns eljárásában rejlik, ezúttal különösen ezzel akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Midőn 1886. február havában a mostani inten­dáns ur az operaház intendaturáját átvette, akkor — s ha az erre vonatkozó adatok nem lennének helyesek, a mi nem lehetetlen, mert azokhoz a magunkforma laicus, ha nincs legalább is kilenez­ágas koronája, nem is férhet, lesz alkalma az inten­dáns urnak azokat megczáfolni — a t. intendáns ur talált a cassában 35,000 frt készpénzt, ezen kívül rendelkezésére állott 160 ezer frt állami s 160,000 frt királyi, összesen 320,000 frt sub­ventio, oly bérlet, a minő az operaház fennállása óta egyáltalában nem volt s a napi bérletek összege. Átadatott neki 45 opera, 8 ballet; kész volt Labor király.'?, Figaro lakodalma, az Aben­eerage, mert ki volt fizetve a zeneköltő s iró s meg volt rendelve Hagbarth és Signe, végre a Säckingeni trombitás. Ezen előnyökkel szemben, midőn az opera­ház igazgatását a nemes gróf átvette, a mint érte­sülve vagyok s ha értesülésem nem lenne helyes, lesz alkalma megczáfolni, az összes terhek 35—40 ezer frtot tettek, a melyek mint raktári számadá­sok, nem azon pénzt terhelték, a melyek rendel­kezésére állottak. Midőn ily anyaggal rendelkezett az intendáns ur, természetesen mindenki azt hitte, hogy már 1886-ra sem költi el az állami subventiót, 1887-re pedig, még e részben is tetemes engedményeket fog tenni és ezt mindenki joggal hihette, mert meg volt állapítva oly programm, oly szerződtetett vendégek és tagok voltak, hogy erős bizalommal lehetett az intézet erkölcsi hatása iránt s egész odaadással szolgáltak volna az intendáns urnak, hogy ha az intendáns ur nem tett volna egyebet, minthogy beül a páholyába, végig nézi az előadást s fizetését felveszi, az operaháznál a legnagyobb rend fog lenni, (Derültség.) De, t. ház, mindjárt észrevettük, hogy ezen feltevés jogosulatlan volt, mert azonnal rendszertelenség, kapkodás, szemé­lyek elleni torzsalkodások által sikerült az inten­dáns urnak az operaházat azon művészi niveauról, a melyre emelkedett, tökéletesen levenni, a kö­zönségés a sajtó rokonszenvét eljátszani (Helyeslés a szélső balfelöl) és e mellett oly pazarlási rend­szert állapított meg, hogy oly hivatalos kritikával kell találkozni, mint a milyen az indokolásban van, hogy az ország s a király áldozatkészségén emelt dalszínházat eredeti hivatásából kivetkez­tetve bérbe akarják adni. En azt hiszem, hogy ilyen hivatalos kritika után oly embernek kezében megszavazni a subventiót csak a könnyelmű pa­zarlásnak s elbizakodottságnak volna sanctioná­lása. Én el voltam készülve arra, hogy az előirány­zat ilyen lesz, de arra nem voltam elkészülve, hogy alkalmam lesz elmondani, hogy azért sem tartom helyesnek megszavazni, mert oly sáfárra bizatík, mint milyen a nemes gróf Keglevich. Nem voltam erre elkészülve, nem azért, mintha azt hinném, hogy a kormány által fogna elejtetni, mert a bel­ügyminister urnak szokását ismerem, hogy bará­tait, embereit s eszközeit fenn szokta tartani a végtelenségig. (Derültség.) így gondoltam, hogy ezúttal is a nemes gróf veszélytől e részben nem tarthat, de nyárspolgári gondolkozásom szerint, a mely a magas aristokrata körökben nem nyert tért, ily hivatalos kritikák után megmaradni, vélemé nyem szerint nem szolgálhat az önérzetnek erő­sítéséül. De ennek is látom az okát, hogy miért van az, hogy ugy a belügyminister ur, mint az intendáns ur nagyon szeretik egymást, ennek oka az, mert sajátságos hasonlat van kettőjük eljárása között és mondhatom, hogy az intendáns ur el-

Next

/
Thumbnails
Contents