Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-311
340 311- o" 1 '*?** " J *s febraár I. 1887, ti ellen cselekszik. De az ellenzéknek van más | kötelessége is. (Bálijuk!) Az ellenzéknek és minden egyes képviselőnek van a korona iránt is kötelessége s ez az, nehogy a korona egyoldalúkig csak azon szemüvegen át lássa a dolgokat és viszonyokat, melyet a kormány tart eléje, hanem legyen alkalma más hangokat is hallani, mert a korona első és fő hivatása, hogy a nép jólétét és boldogságát előmozdítsa s hogy igy megelégedett legyen a nemzet, mely felett uralkodik. (Igaz! Ugy van!a hal- ésszélső báloldalon.) Kétszeresen nehezedik a felelősség súlya az ellenzékre akkor, mikor válságos perczekkel állunk szemben, mert a koronának tudnia kell, hogy számíthat egy megelégedett nemzetre, egy kielégített, megelégedett nemzetre, hogy vele együttesen sikerrel küzdhessen meg minden válsággá!. (Helyeslés balfelöl.) Nem csupán mi, az ellenzék mondtuk ezt, t. ház, ott van György Endre, ott van Busbach Péter, ott vannak más képviselő urak, a kik határozottan jelezték a társadalom erkölcsi sülyedését; hasonlókép mindnyájan pártkülönbség nélkül kifejeztük itt, hogy mennyi anyagi bajjal kénytelen küzdeni az ország. De hát mi egy kormánynak legfőbb hivatása, t. ház? A nemzet erkölcsi erejét minden tekintetben a kellő magaslatra emelni s hogy azt értékesíthesse, anyagi jólétet teremteni számára. Én igen sajnálom, t. képviselő urak, ha én, bár nem rosszakaratúkig, de más szemmel nézve, mint önök, látom nemcsak magának az államnak, hanem az egész társadalomnak, ki válólag a társadalom alsóbb rétegének elszegényedését. (Ugy van! balfélöl.) Hallom azon feljajdulásokat,zugolódásokat, melyek állami intézményeink ellen az ajkakról elröppennek. Én vádolom a kormányt, hogy idáig engedte jutni az országot s azért a jelen tételt elvtársaimmal együtt visszautasítom. (Helyeslés balfélöl.) Petrich Ferencz: T. ház! A most tárgyalás alatt levő tételt, az úgynevezett rendelkezési alapot ezen párt, a melyhez szerencsém van tartozni, egyszerűen már azon egy oknál fogva is (Zaj. Halljuk!) minden további indokolás nélkül vissza szokta utasítani, mert azt, hogy azon alap a nyilvánosság kizárásával, mindenki tudta és hire nélkül, mely czélokra költetik el, sehol semmiféle számadásban kimutatva nem látjuk. De mert ép ezen tétel ugy közkormányzatunk irányára, mint a többség szellemére igen jellemző világot vet, nem fölösleges elutasításunkat röviden indokolnom. (Bánjuk.') Én, t. ház, nem találom összeegyeztethetőnek sem a rendezett állapottal, sem az alkotmányos szellemmel azt, hogy midőn az 1867-iki kiegyezés alapján önkormányzatunk keretében és a nemzet törvényhozó testülete van hivatva, hogy a költségelőirányzatot évenként mindenkor megállapítsa; hogy a midőn épen a kormány terjeszti be a költségelőirányzatot és a döntő erővel biró többség emeli jogerőre, hogy akkor a többség által jogerőre emelt költségelőirányzatot azután mindig ugyanazon tényezők lábbal tiporják, semmisnek tekintsék. Ezt, mondom, egyáltalán nem találom összeegyeztethetőnek a rendezett állapotokkal és az alkotmányos szellemmel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Kormányzatunk 20 éves kormányzata alatt még egyetlen kormány, de a kormánynak egyetlen tagja sem volt, a ki a költségelőirányzat kereteiben meg tudott volna maradni. Különösen most a Tisza Kálmán ministerelnök ur vezetése alatt minden esztendőben 30—40—50 millióval hágták önök túl a költségelőirányzat kereteit. Hisz épen ez a kormány vitte a nemzetet oda, hogy most már elsülyedéssel fenyegető terhek alatt csaknem leroskad. Azt kérdem tehát, t. ház, mi jogon követeli a kormány elnöke, követeli a többség azt, hogy ily előzmények után, épen ezen úgynevezett rendelkezési alapot, mely csak bizalmon alapulhat, melyet a kormányeínök ur saját belátása szerint akárhová fordíthat, neki megszavazzuk? Nekem meggyőződésem az, hogy a ki valamely alapot jó helyre költ, nem riad vissza a leszámolástól. A ministerelnök ur kivételt nem képezhet. Tudjuk az életből, hogy a legutolsó községi elöljáróságtól, a legfelső hivatalig, vagy bármelyféle vállalatnál mindenki, a ki pénzt kezei, arról törvényes és emberi fogalmak szerint számolni tartozik és a ki ezt nem akarja vagy erre nem képes, a helyett elkészíti a biró, de egyúttal el is marasztalja, a legkeményebb biró, a közvélemény pedig jogosan el is ítéli és ha ezelőtt a legbecsületesebb ember volt is, megvetés tárgyává teszi. Én ezt nem akarom a t. ministerelnök úrra alkalmazni, mert megvallom, mint magán embert becsülöm, de ugy beszélek, mint a képviselőház, mint egy pártnak egyik szerény tagja. Mi, kik a ministerelnök urnak ismerjük politikai múltját, mi a ministerelnök urnak nem tudjuk elfeledni minden nap tanúsított tetteit, melyeket a nemzet nagyon keserűen érez, sőt nem tudjuk elfeledni erkölcsi tanait, melyeket hirdet, mi tudjuk, hogy a t. ministerelnök ur nem a nemzet érdekében adja ki ezen rendelkezési alapot, hanem a nemzet érdekei ellenére, saját hatalmának erősítésére és talán épen a bűnök takargatására fordítja, azért mi ezen tételt el nem fogadhatjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Babes Vincze: T. ház! Szándékom volt, ezen tárgyhoz bővebben szólani, de jelen nehéz körülményeink visszatartózkodásra ingerelt s igy talán indokoltnak fogják tartani azt, hogy röviden mondjam el véleményemet. T. ház! Azt tartom, hogy a rendelkezési
