Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-309
f^O Sflf. •ftSiig'ó's ttléS január 28. 1*87, az eredetileg 10 ügyosztály helyetti5 állott elő, a személyzet száma pedig 296-ra nőtt, tehát e ministerium egyike a legnagyobb létszámmal biró ministeriumoknak. Daczára annak, hogy egyes ügyosztályokat bérházakban kellett elhelyezni, melyekért 900 forint lakbér fizettetik; a palotában megmaradt személyzet annyira össze van szorulva, a termek oly zsúfoltak, hogy az ügyiratokat nemcsak a folyosókon, hanem a padlásokon is kellelhelyezni. Ez állapotot a közügy kára nélkül tovább eltűrni nem lehet. Ez okból határozta el magát a ministerium arra, hogy a palotával szomszédos házat a hivatalok elhelyezése czéljából megvásárolja. Hosszabb ideig folytak az alkudozások. Eredetileg 70,000 forintot követeltek. Később folytonos alkudozások folytán 48,000, végre legújabban 43,000-re szálltak le és a minister ur ezen árat olyannak tartja, mely azon épület értékének teljesen megfelel esnem túlzott, tekintettel különösen arra, hogy a telek 140 • ölnyi, ugy, hogy a felépítvénynyel együtt egy D méter körülbelöl 30 frtba kerül. Az államra ezáltal tetemes teher nem hárulna, mert a Ludovica-alap készleteiből venné fel a kölcsönt, még pedig oly előnyös feltételek mellett, hogy 41 év alatt 5*A%-al törlesztene, minek következtében az állam évi járulékai csak 2,472 forintot tennének ki. E 2,472 frt azonban ellenértéket találna, részint az eddig fizetett 900 frtnyi bérösszegben, részintpedig abban, hogy újabb lakbérek — melyekre okvetlenül szükség lenne, hogy ha helyiségről nem gondoskodnánk — takaríttatnak meg ; a pénzügyi bizottság mindezen indokoknál fogva a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlja. (Helyeslés jobboldalon.) Szemnecz Emil: T. ház! Talán szokatlannak fog feltűnni, hogy ezen oldalról a törvényjavaslat mellett emelek szót, azonban jóllehet, nekünk, mint ezen oldalról több izben hangsúlyoztátott, a föltétlen takarékosság programmunk elvei közé tartozik, két tárczával szemben eddig sem fukarkodtunk, ezután sem fogunk fukarkodni s megszavazza ezen oldal a törvényjavaslatot, mint a mely a haza érdekeit mindig komoly figyelemmel kiséri. Ezen két tárcza a cultus és honvédelmi tárcza s az ezen oldalról jövő kívánalmaknak az ország szomorú helyzetében is eleget kíván pártunk tenni s azért a törvényjavaslatot részemről elfogadom, elfogadom annyival inkább, mert a kinek volt alkalma a honvédelmi ministeriumba betekinteni, láthatta azon túlzsúfoltságot, azon óriásilag felhalmozódott iratcsomókat, melyek valóban lehetetlenné teszik, hogy a honvédelmi ministeriumban rendszeres munka folyjék. Ez az egyik. A másik pedig az, minthogy ezen kiadás voltaképen befektetés, a mennyiben a kiadásnak megfelelő házérték jön az állam birtokába. Elfogadom tehát a törvényjavaslatot és megvagyok győződve, hogy minden krajczár és minden forint, melyet culturalis vagy honvédelmi czélokra fordítunk, kamatozni fog az országnak s erre szükségünk lesz akkor, midőn a komoly veszély napjai elérkeznek. A honvédelmi ministerium ügyköre és ügyosztályai évről-évre szaporodnak s legújabban a népfölkeléssel szaporodtak sokkal inkább, mint előre föltételezni lehetett volna. Azért én a magam részéről a tövényjavaslatot elfogadom. (Helyeslések a szélső baloldal némely padjain). Thaly Kálmán: T. ház! Azok, a kik a t. háznak régibb tagjai, talán vissza fognak emlékezni arra, hogy én, mióta szerencsém van, mint képviselő működhetni, a honvédelmi intézmény iránt mindenha igyekeztem a legmelegebb buzgalmat kifejteni. Tanúsítják ezt a ház naplóiban foglalt gyakori felszólalásaim, valamint tanúsítják azt is, hogy azon párt, melyhez szerencsém van tartozni, ezen a nemzeti alapon szervezett intézményt, a mely a haza alkotmányára, törvényeire is esküt tesz, mindenha támogatta, pártolta, sőt mostani csonka állapotából valódi önálló magyar hadsereggé fejleszteni törekedett. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mi mindig megszavaztuk azon összegeket, melyek a honvédség fejlesztésére kívántattak s én jelenleg mégis azon helyzetben vagyok, hogy a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot nem szavazhatom meg. Kifejtem az indokokat miért. (Halljuk!) Először megjegyzem azt, hogy az összeg itt tulajdonképen nem is a honvéd-intézmény számára kéretik, nem csapatok, nem ^fegyveres erő, de a bureaucraticus rendszer támogatására. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez pedig nagy különbség és ép ezen okból térek el előttem szólott Szemnecz Emil képviselőtársamtól. Ez azonban csak az egyik. A másik az alkotmányos elv és az alkotmányos formák, melyek szerintem ezen ügynél, a mennyire a pénzügyi bizottság tagjaitól értesülve vagyok, az ott történtek után, nem tartattak kellő figyelemmel a minister ur által. Ha netalán tévedésben vagyok, a honvédelmi minister ur lesz szíves tévedésemet eloszlatni. Én a pénzügyi bizottságnak tagja nem vagyok, a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslat pedig a véderő bizottság előtt nem tárgy altatott, a mint kellett volna. (Ugy van! Igaz! a szélső baloldalon.) Tehát nekem alkalmam sem volt bizottságilag meggyőződést szereznem ezen ügynek részleteiről, mibenlétéről. Azonban ugy értesültem a pénzügyi bizottság némely tagjától, hogy a minister ur nyilatkozatot tett volna a pénzügyi bizottságban, tehát azon nyilatkozatokra ép úgy, mintha itt a ház keretében történtek volna, teljes joggal hivatkozhatni. A t. minister ur az itt szóban forgó házat, sőt még egy másik telket és a rajta levő házat is meg akarja venni, de ha jól