Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-307
307. «rszág«* Més j« M ár 26. 3887. 261 ily nyilatkozatokat lehet-e ugy venni, mint a magyar állam eszméjének hátrálását? Ellenkezőleg. Ha akkor, a mint látjuk — és nem fogják ezt kétségbe vonhatni, mert hisz ép tegnap fényes jelét adta egy képviselőtársunk — a nemzetiségek nagy része, a nem túlzók higgadtak, nyugodtan vannak és elégedettek és megszűnt sok mozgalom, mely még 1875 előtt is létezett; de viszont a túlzók, a kiknek nem kell Magyarország, lármáznak, jajgatnak és szidják a kormányt; vájjon ez nem annak a jele-e, hogy Magyarország erősbült, szilárdult, hogy ezen kormány intézkedései ezen irányban érvényesültek? (Ugy van! a jobboldalon.) Vájjon az, hogy csak Horvátországról szóljak, — ha történt ama nyilatkozat — ezzel szemben van az, a mi nem volt 68 óta soha, de 70 óta sem, az, hogy ma Horvátországban van egy erős párt, mely igaz, mindent megtesz Horvát-Szlavonországok érdekében, semmit sem enged azokból, miket azon országoknak a törvény megad, de hirdeti a magyar korona egységét, az a tény, hogy van egy ily párt, mely nem volt 68 óta soha, nem a magyar államiság erősbödését jelenti-e? Én azt gondolom, hogy teljes nyugalommal fogadhatok minden ezzel ellenkező vádaskodást. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De majdnem elfeledtem ennek a vitának egyik igazán, majd minden szónoklaton átvonuló részéről szólani, melyben az egyik kötelességszerűleg szólított fel, a másik összetett kezekkel rimánkodott, (Derültség a jobboldalon) hogy ezen helyet hagyjam el. Én, t. ház, nem fogok most — noha ittlétemnek a jogosultsága is kétségbe vonatott — jogosultságról, parlamenti szabályokról, törvényekről, szokásokról szólani.bár megjegyzem azt,hogy a kisebbségi uralmat még soha oly ember, a ki a szabadságot szereti, nem akarta (Helyeslés jobbfelöl) — bármiként álljon pedig, önök ma kisebbségben vannak — igaz: a szólásszabadságnak is barátai, de ezen vita alatt is láttuk, miként értelmezik önök, ha valaki olyat mond, a mi, vagy ha oly ember mondja, a ki önöknek nem tetszik —hanem mondom — ezekről nem szólok; arról sem szólok, hogy örömmel-e, fájdalommal e, vagyok és maradok addig — majd megmondom meddig — (Derültség a jobboldalon) ezen a helyen: mert ez vagy ugy tűnnék fel, mintha azt mondanám, a mit önök úgyis annyiszor hirdetnek, mert hisz bizony a lelkembe benézni alig volt alkalmuk, hogy nekem csak egy czélom van: itt maradni'; ha pedig az ellenkezőt mondanám, azt mondanák: panaszkodik, jajgat, de marad. (Tetszés jobbfélol.) Egyiket sem teszem. Hanem, t. ház — s ezt egész egyenesen és határozottan kimondom — hogy addig, míg azon két factor: a törvényhozás többsége és a korona azt kívánja tőlem, hogy itt legyek, bármi legyen is saját óhajtásom arra nézve, hogy itt legyek-e, vagy sem, itt fogok maradni mindaddig, (Zajos éljenzés a jobboldalról.) Csanády Sándor: Mig ki nem lökik! (Mozgás. Derültség a szélső baloldalon, félkiáltások a jobboldalon: Rendre!) Tisza Kálmán ministerelnök: Mig azt látom, hogy azok részéről, a kik akár kötelességemből folyónak tüntetik fel, akár kérnek, akár pedig taláfi az okozott kellemetlenségekkel akarnak oda hatni, hogy eltávozzam, mondom, a mig mindazok részéről oly tanokat hallok hirdettetni, a milyeneket most is hallottam, oly tanokat, a melyeknél a pénzügyi rendezés szempontjából is a külön hadsereg szükségét emlegetik — pedig azt már csak mindenki átlátja, hogy pénzügyi szempontból ez nem lehet előnyös — és emlegetik olyanok, a kik, midőn a nép felvilágosításáról beszélnek, a képnek csak egyik oldalát tartják eléje, de gondosan elrejtik a másikat, nehogy a maga szemével lásson; (Igaz! Ugy van! jobbfélol. Mozgás a bal-és szélső baloldalon) mindaddig, a mig olyanok, a kik nem tudnak jobbat, mint erővel megkísérteni konkolyt hinteni ez országnak különböző, most már nem nemzetiségei, hanem felekezetei közé, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Zajos elknmondások a bal- és szélső bal némely padjain) kik most egymással békében élnek: hát, t. képviselőház, ily viszonyok közt, ha valaki annyira nem lát megnyugtatót a hirdetett tanokban mint én — s hogy kinek van igaza, majd megmutatja a jövendő — elhagyni ezt a helyet addig, mig kötelességem itt maradni, nem fogom. (Hosszas élénk éljenzés jobbfélol.) T. képviselőház! Én is azt mondom,közeledvén beszédem végéhez, a mit gróf Apponyi ma mondott: nem kell alaptalan reményeket ébreszteni az országban. (Helyeslés jobbfélol.) De uraim, gondolják meg maguk — elfelejtve egy pillanatra azon meleg rokonszenvet, melylyel irántam viseltetnek — (Élénk derültség jobbfélol) gondolják meg, hogy indokolt remény ébresztés e az, mikor azt mondják: (Halljuk! Halljuk!) sok a baj, nagy a baj, mindezt a kormány okozta, nem lenne semmi baj, csak Tisza pusztulna. (Felkiáltísok balfe'öl: Nem mondta senki!) A ki nem mondta, ne vegye magára; de mondták elegen a múlt viták alatt, mondják hírlapjaik árnyalat különbség nélkül. Horánszky KAndor: Álmodni méltóztatott ezt. Tisza Kálmán ministerelnök: Tessék elolvasni a lapokat, tessék elolvasni a tartott beszédeket és meg fog róla győződni a t. képviselő ur, habár ugy látszik ő az, a ki ébren álmodik. (Derültség jobbfélol.) T. képviselőház! Ezzel végére jutottam beszédemnek. (Halljuk! Halljuk!) Annyiszor említették, hogy ha magamtól eszembe nem jutna is, eszembe kellene jutnia, hogy
