Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-307

S07. országos ülés jaimár 26. 18S7. §45 követelte a mezőgazdaság emelésére való közvetlen állami befolyást; előhozta az állattenyésztés, tejgazdaság, méhészet stb. fejlesztésére szükséges állami intézkedéseket. (Közbeszólás balféíöl: Nagyon helyes!) Nagyon helyes és ugy hiszem, hogy történt is egy-más intézkedés e téren; követelte a kereskedelmi és közlekedési politikának együttes fejlesztését és hivatkozott a vasúti politikára is. Itt megállok, mert a t. képviselő ur azt mondta múltkor, hogy tulajdonképen ők követelték először a vasutak államosítását; azt mondta akkor, a mikor mindenki tudja, hogy 1875-ben Széll Kálmán már megszerezte a tiszavidéki vasutak részvényeit s hogy megindult az aetio a déli vasúttal, hogy Péchy Tamás közlekedésügyi ministersége alatt egyik vasút a másik után államositíatott! S mégis azt mondta, hogy ez az ő eszméjük. Hozzáteszem, hogy egyúttal nem vonakodnak az utóbbi időben a kormányt azzal vádolni, hogy a kormány eláll e politikától, hogy el akarja idegeníteni, vagy bérbe akarja adni a vasutakat, vagy a*ok egy részéi Gróf Apponyi Albert 1880. február 21-én ezt mondta: „Először ki kell békíteni az osztrák államvasutat" — ez helyes — a többi vasuíakra nézve pedig így nyilatkozott: „A többi vasutakra nézve, mint mondám, a legkívánatosabbnak tartom . azok egész hálózatának állami kezelésbe való átvételét. Ha pedig összes vasutaink államivá tétele pénzügyeink jelenlegi helyzete miatt nem volna lehetséges, akkor a legfeltéílenebbül szükséges sur:ogatum az, hogy a franezia vasutrendszer létesíttessék, a mely szerint a geographiailag csoportosított vasút-föhálózatok, kevés számú nagy, ' de az államtól tarifapolitikája tekintetében függő és ennek directiváit elfogadó társulat kezében Összpontosul." ' Már most kérem, ő volt-e a magyar állam vasúti politikájának az a hőse, ki az államosítást i legelőször követelte és 1880-ban, midőn az álla-; inosítás teljes folyamatban volt, nem-e azt az álláspontot képviselte, hogy az államosítás tulajdon j képen nem feltétlenül szükséges, hanem a franezia rendszert elfogadni, mely az államosításnak tulajdonképen egész ellentéte. Aztán a t. képviselő ur beszélt a Duna-szabályozás tervéről — ez azt hiszem már törvény;; beszélt a gönyői hajózási akadályok elhárításárólj — azt hiszem, ez is törvény. Aztán hangsúlyozta,, hogy az öntudatos magyar nemzeti közgazdasági; politika első követelménye: a liszt méltányos; vámvédelme. És most, mikor 1886. június 8-án beszélt a t. képviselő ur, a lisztvámra ezt mondta: Sajnos, most csak azok a nyersterményeink részesülnek védelemben, melyekre a védelem fon tossága vagy csekély, vagy épen semmi. Akkor a lisztvámot tartotta legfőbbnek, most már azzal • ellenkező nézeten van. Azért voltam bátor ezeket j KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XIV. KÖTET. felhozni, mert azt méltóztatnak mondani, hogy először az államháztartásban a culturalis, közgazdasági tényezők a mérlegnél tekintetbe nem jöhetnek és másodszor tán helytelenül, tán alaptalanul jogokat, előnyöket követeltek maguknak előrelátásuk és programm]uk egyöntetűsége tekintetében, melyíyel igénytelen nézetem szerint nem bírnak. Visszatérve Horánszky t. képviselő ur beszédére, bátor vagyok megjegyezni, hogy a képviselő ur az államadósságok czímén előfordult cursus-veszteségeket is felhozta és pedig, mint indokolásában mondja, hogy érdekesebb képét adja pénzügyi helyzetünknek. Bocsánatot kérek', képet adni a pénzügyi helyzetről cursus-veszteségekben, még pedig azokban is, melyek csak később előforduló conversiók által következnek be vagy a pénzpiacz által idéztetnek elő, egyáltalában nem lehet. A t. képviselő ur semmiféle pénzügyi politikust nem fog idézni, a ki valaha egy ország pénzügyi helyzete megítélése szempontjából a eursus veszteségeket hozta volna fel argumentumnak. De bocsánatot kérek, a t. képviselő ur itt játszik; játszik először az agióval, másodszor a kamatkérdéssel, harmadszor az emissióval. Mert ha valaki egy kormány pénzügyi politikájára cursus-veszteség czímén akar következtetéseket és vádakat levonni, ugyanazon alapon kell számítani az emissióban és conversióban egyaránt, nem pedig megcserélni a valutát. (Helyeslés jobhfelöl) Mert ha ezüst vagy aranyban bizonyos árfolyam mellett kibocsát.tt adósságnál a cursusveszteséget ki akarom számítani, nem szabad agióval számítani, mert ez folyton változik és különben sem fejezi ki a valutát, hanem abban a valutában kell minden egyes papírnál eursusveszteséget kiszámítani, a melyben az kibocsáttatott. Ez az egyik. A másik, a mit tekintetbe kell venni, azon kamatláb-különbség, még pedig nem is effeetiv értékben, mert erre rájövök, hanem a nominális kamatláb-különbség. Ha én 67

0-ospapírr. bocsátok ki, igen természetesen, akármilyen hitelviszonyai vannak azon államnak, az magasabban realisálható, mint a 4°A>-os. De kérdem: helyes-e a 6%-os papir kibocsátása és nem helyesebb-e a 47o os papíré, noha nem nominális, hanem effeetiv értékben, például a mai viszonyok között? Én azt hiszem, hogy itt a kamatláb külöuösen tekintetbe veendő. Ha tehát egy pénzügyi politika törekvése az volt, hogy a kamatlábat leszállítsa, akkor az emissiónál tekintetbe is kellett jönni, nemcsak a nominális, hanem á valóságos effeetiv kamatlábnak. Ha kisebb nominális kamatláb melletti papir kibocsátása által ér el effective kedvezőbb eredményt, akkor erre kell törekedni; ha pedig az ellenkező kibocsátásával ér el kedvezőbb pénzügyi eredményt, akkor 3ä