Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-306

308. országos ülés Január 25. 1887. 215 Olay Szilárd: Mikor mondta ezt Deák Ferencz ? Dimitrievics Mihály: Privátim! (Élénk derültség.) De hogy jártunk ezzel is? Nemcsak, hogy külön megye nem jött létre szerb elemekkel, hanem az az ezred is, a mely szerb nevet viselt, öt részre daraboltatott fel. Minket azonban nemcsak mint nemzetiséget mellőznek, hanem mint egyeseket is. így például szerb politikai lapoktól kétszeres cautiót követelnek, a midőn ennek a törvény értelmében nincsen helye. A törvényszékeknél és hatóságoknál, igen nehezen jutunk az igazsághoz. íme, az én választó kerületemben ártatlan embereket a rend őrei megvertek, miután ők éjjel erőszakkal lakásukra és pedig közvetlenül a választás előtti napon betörtek, hogy igy őket megijeszszék és a választástól elvonják. Ez ügyben a fenyítő eljárás még ma sincs befejezve — három év után. Sőt magánál a hivatalok betöltésénél is a szerbeket, a hol csak lehet, elkerülik és mellőzik. Egyszóval, nincs egy alkotmányos jótétemény sem, melylyel mi is dicsekedhetnénk. Ezen praxis minden nemzetiséggel szemben egyaránt gyakoroltatik. Á szegény tótoknál nem elég, hogy szétoszlatták iskoláikat, melyeket ők a saját pénzükön emeltek, hanem tanulóikat is elűzik, ha azok a pihenés óráiban tót dalokat merészkednek énekelni. Nem csak hogy szétoszlatták irodalmi társaságukat a „Maticát",hanem annyira mennek, hogy azon társaság magán vagyonát más társaságoknak engedik át, a melyek egészen ellenkező tendentiával, a magyarisatio tendentiájával bírnak. Ilyen eljárással a magyar kormány könnyen oda jut, hogy eljátsza mindazon rokonszenvet, melyet a magyarnemzet hajdani szabadelvűségével Europaszerte szerzett. A nemzetiségek negatiój'a, a mai mérvadó köröknek jelszava. Ez a tendentia, mely ezen országgyűlésnek egész működésén átvonul. íme, ép ez az országgyűlés hozott nem rég igen fontos törvényeket a községekről, törvényhatóságokról és az országgyűlés felső házának reformjáról, a mely fontos, ezen állam életébe vágó törvényeknél sehol sem volt tekintettel a nemzetiségekre. A felsőház reformjáról szóló törvény számolt minden lehető tényezővel, csak azon elemekkel nem, melyekből ezen állam Össze van állítva és a melyeknek ezen állam képviseletében szintén képviselve kellene lenniük — csak a nemzetiségekről nem szólt. Van azonban egy terünk, a hol szabadon kellene mozognunk, tudniillik egyházi autonómiánk tere. De itt sem vagyunk sokkal szerencsésebbek. 1868 iki IX, törvényezikk biztosította számunkra az egyházi autonómiát és mind a mellett nem volunk képesek egyházunkat 19 év alatt sehogy sem rendbe hozni, mert a kormány séma congressusra való összejövetelt, sem pedig ott a szabad tanácskozást meg nem engedi. Végre a kormány oly messzire ment, hogy a szerb nemzetiségnek nyilt akarata ellen a koronának az egyházfő kinevezését javasolta, m ly egyházfőt addig a nép mindig maga választotta. Ezzel a kormány a legflagransabb módon megsértette a szerb nemzetiség jogi érzetét. A kormány kiszemelése pedig oly személyre esett, kit az egész szerb nemzetiség az utolsó kunyhóig gyűlöl, azonban a magyar állam mit sem nyert, mert a kinevezett patriareha a bécsi katonai körüknek protectiós gyermeke. A kormány egyházunkban még a rendelkezési jogot is usurpálta magának. A vallás-és közoktatásügyi minister tanítókat nevez ki a mi hitfelekezeti iskoláinkba. Ami nemzeti alapjainkból senki sem kaphat előbb kölcsönt, mielőtt azt a minister jóvá nem hagyja. A királyi biztos congressusunknak tanácskozási sorrendet ír elő, követeli, hogy a eon<;ressusra szánt javaslatok előbb hozzá terjesztessenek fel megbirálás végett, a mint ez a legközelebb múlt congressus alkalmával volt, melyet ugy a kinevezett patriareha, mint a királyi biztos, meggátoltak működésében. Tessék megbírálni, uraim, micsoda autonómia ez és tessék e kérdésemre megfelelni: mi történnék azzal a magyar kormánynyal, a mely a református egyházzal szemben igy járna el? Tudom, hogy azt fogják reá válaszolni: Ja, Bauer, das ist was anderes! De épen ez az, ami ez államnak tekintélyét és jó hírnevét kifelé csökkenti. Uraim, kénytelen vagyok itt nyíltan és leplezetlenül bevallani, hogy mi mindnyájan, kik a constitutio visszaállítása iránti óhajokat és munkálatokat elősegítettük, hogy mi mindnyájan ma már egészen kiábrándultunk. Azt hittük, hogy a magyar alkotmányosság keretében elég tere lesz a mi nemzeti individualitásunk kifejlődésének is. De csalatkoztunk reményeinkben és várakozá sainkban. Ezen álalkotmányosság annyira elvesztette bizalmunkat, hogy mi sokkal jobban szeretnők, ha nyilt absolutismussal volna dolgunk. (Nyug talanság.) De nem csak a szabad alkotmányos életet óhajtottuk akkor, mikor megkezdettük a küzdelmet a constitutio visszaállítása végett. A szerb nemzetiség akkor azon szerb testvéreire is gondolt, kik ott túl akkor még legnagyobbrészt török járom alatt nyögtek. Az innenső oldali szerb nemzetiség akkor illusiókban ringatta magát, hogy a szabad és független Magyarországnak az lesz a következménye, hogy a Dunán és Száván túl is keletkezik majd e<yy szabad és független állam, szabad szerb néppel. De mennyire csalatkoztunk ebben is. Mindé-