Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-305

305. or;«?.ágos Slé; ország az osztrák birodalomnak — hogy ugy-' mondjam — fejős tehene lesz, a mig az 1867-iki kiegyezés fennáll, a mig az ezen alapon létrejött kormányok uralkodnak, addig sem Magyarország, sem annak népe nem fog boldogulni- (Élénk helyeslés a sséhő haloldalon.) A mi végre azt illeti, hogy Magyarország népe kezdi a haza függetlenségeért való küzdelmet unni, erre azt válaszolom, hogy ha unja ez a nép a biztatást s ha megunta a küzdelmet Magyarország függetlenségeért: akkor nem érdemel egyebet, mint szolgaságot. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De azt hiszem, hogy ez nem ugy áll, a mint a t. képviselő ur mondotta; azt hiszem, hogy a magyar nép nem unja a függetlenségért való harczot s ezt legjobban bizonyítja az, hogy azon párt, melynek zászlójára a haza függetlensége vanirva, ilyen számmal van itt képviselve. (Helyeslés a szélső, baloldalon.) A mi felszólalásom tulajdonképeni tárgyát illeti, a tárgyalás alatt levő kölrségvetés sokszoros mértékben megérdemli azt az erős kritikát, a melyben eddig részesült, Megérdemli első sorban önmagáért, mert olyan véghetetlenül, kétségbeejtően rossz; megérdemli másodsorban azért, mert a jelen kormány 12 éves uralkodásának eredményeként jelentkezik. Megérdemli végre azért, mert oly kormány 12 éves uralkodásának eredménye, amely mikor hatalomra jutott, egészen mást: az ország pénzügyeinek rendezését vállalta magára s a mely kormánynak csak ezen Ígéretében vetett bizalom volt jogezíme a hatalom elfoglalására. És midőn a t. kormány erre vállalkozott s ezen feladat teljesítése végett a kormányzást kezébe vette, hát akkor az, különösen annak t elnöke, nagy és súlyos áldozatot hozott; legalább az újévi gratulatio alkalmával mondott beszédében sejteni engedte, hogy ez részéről nagy áldozat volt. És én is annak tartom. Nagy politikai elveket, nagy politikai elvekért való már-már eredménynyel kecsegtetett küzdelmet, dicsőségesen megfutott politikai multat áldozott fel a t. kormányelnök ur, cserébe a ministeri székért. Nem akarok annak vitatásába bocsátkozni, vájjon ilyen áldozatok meghozatala bármi körülmények között,bármi feltételek mellett lehetséges-e, szabad e? Nem vitatom, vájjon ezen áldozat meghozatala menthető e azon elvvel, hogy a czél szentesíti az eszközöket; csak azt akarom constatálni, hogy ha a kormánynak, illetőleg a t. kormányelnök urnak ezen tényét tisztán czélszerüségi, hogy ne mondjam, üzleti szempontból, bírálom is, arra a eonclusióra kell, hogy jussak, hogy ez az eredmény azokat az áldozatokat általában nem érdemelte meg. Azt akarom constatálni, hogy a kormány és t. elnöke csalódott, mert az Ígéret teljesítésének dicsősége nem jutott osztályrészéül, de még jobban csalódott a nemzet, mert ugy azeredjanaár 'í'. 1SS7. jgQ menyben, mint az emberekben csalódott. (Ugy van! a baloldalon.) Es én, t. ház, a kormány és különösen az igen t. ministerelnök urat ezért a csalódásért nagyon sajnálni tudnám. Sajnálni tudnám azon ódiumért, a mely reá hárul, a felelősség azon nagy mértékeért, a mely vállaira nehezedik, ha nem tudnám, hogy tulajdonképen ő az oka mindennek, hogy mindettől menekülni módjában volt. A kormány midőn látta, hogy a mire vállalkozott, nem lesz megvalósítható akár rendszerének hibás volta, akár a kormányon kívül álló okok miatt, a. mikről azonban nekem tudomásom nincs; midőn tapasztalta, hogy igéretét beváltani nem tudja, módjában volt akár rendszerváltoztatás, akár visszavonulás által a felelősség terhétől menekülni, módjában volt tovább nem menni azon végzetes ösvényen, a melyen haladt és nem vinni tovább a nemzetet az örvény szélére, a mely most a költségvetés adataiból tátong felé. Ha a kormány, idejekorán belátva csalódását, azt mondotta volna: elmentem idáig, de csalódtam, tovább nem megyek, akkor fel volna mentve a felelősség súlya alól. Mig így a makacs, mondhatnám erőszakos előre törtetés az áldástalan utón, a nemzet kárhoztató szavát, sőt még annál rosszabbat is, méltán megérdemli. (Igás! Ugy van! a szélső haloldalon.) En azonban a kormánynak makaeskodását magamnak lélektanilag sem tudom megmagyarázni. Mert a történelem és a tapasztalás azt bizonyítja, hogy a nagy államférfiak egy nagy eszmét, nagy elvetésnagy czélt tűznek maguk elé,hogy annak szentelik egész éltöket, tehetségüket, befolyásukat és hatalmukat, hogy küzdenek ezért kitartóan és következetesen s vagy győznek, vagy buknak, de sohasem nyújtanak segédkezet oly munkálkodás hoz, mely ezen czél elérését nemcsak lehetségessé nem teszi, hanem határozottan lehetetlenné teszi, (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl) szóval náluk minden, tehetség, befolyás és hatalom, eszköz azon nagy czél szolgálatában, s inkább az eszközt, de soha, a czélt tévesztik szem elől. (Ugy van! a szélső balfelöl) A t. kormánynál pedig azt tapasztaljuk, hogy midőn Magyarország pénzügyének rendezése végett a kormányhatalmat kezébe ragadta, akkor consequenter olykép cselekedett, hogy előre is bizonyos lehetett felőle, hogy épen az nem fog megvalósulni, a mit ígért. (Ugy van! a szélső balfelöl.) Midőn a kormány azt tette, a helyett. hogy belátta volna, hogy a mit ígért, valósítani nem tudja, még oly manipulatióba is bocsátkozott, a melyekért, ha azokra magánember vállalkoznék, bizonyosan kellemetlenségei lennének a büntető törvényszékkel, mert hát kérdem, ugyan micsoda minősítés alá esnék az oly férfiú eljárása, a ki a rendelkezésére bocsátott eszközöket más czélokra fordította? Felelősségre vonatnék és a büntető