Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-303

146 303. országos ülég január 21. 18S7. már Aristoteles felvetette. Az is azt kérdezi, hogy melyik helyesebb felfogás ? Az-e, mit Polygnotus követ, ki midőn tényt rajzol, szépíti, vagy a mit Pauson tesz, ki azt esunyabban festi a valót, vagy a mit Dyonisios eszközöl, ki szolgai hűséggel, de igazságosan, a tényeknek egészen megfelelően rajzolja az állapotokat? Kétségtelen, hogy politikában egyedül Dionysius eljárása jogosult és igazságos, (ügy van! balfelöl.) Tehát, t. képviselőház, mikor mi színezünk, ükkor a mélyen t. tál oldalról előállanak, hogy az urak soha sem veszik tekintetbe az ellenértéket. Hát lássuk röviden mik ezek az ellenértékek. (Halljuk!) A t. kormánypárt szónokainak beszédeiből három csoportot tudnék megkülönböztetni az ellenérvek szempontjából. Egyik azt mondja : ellenérték először az, hogy önök nem veszik számításba azon általános és speciális áramlatokat, melyekkel a kormánynak mindenha küzdeni kellett. A másik ellenvetés az, hogy önöü mindig 1875-ből indulnak ki; onnan nézik a világot, alkotják a korszakot és igy nem csoda, ha ferdén Ítélnek, ha feketén rajzolnak. A harmadik azt mondja, hogy nem veszik számításba azon szép ellenértéket, hogy az ország népe hogyan gazdagszik, hogyan megy előre! T. képviselőház! A mi az áramlatokat illeti, erre megfelelt e padokról igen szépen és hatályosan gr. Apponyi Albert képviselő ur; de én azt találom, hogy egészen megfordítva áll a dolog. Épen az a baj, hogy az igazi áramlatoknak a kormány nem hódol. A mit pedig senki sem kívánt, a mi iránt nem volt igaz közvélemény, azt megcsinálta. Ki tagadja például, hogy volt nemes áramlat, egy igazságos közvélemény, mely kívánta méltán, hogy a birák, az államhivatalnokok esistentiája javittassék s hogy a hivatalnokok és állam közti viszony pragmatikával biztosittassék. Ez közvélemény, ez áramlat volt s a t. kormány mégis ellentállott neki. Nemes áramlat volt az is, hogy a képviselőválasztások jogosultsága felett nem az elfogult képviselőház, hanem egy közönyös bíróság, a minden párton felül álló Curia ítéljen. Ez pláne törvénybe is be van iktatva, tehát a közvélemény- j nek követelésefvolt és mégis a t. kormány ellentállott annak. Hiszen igazságügyünk tekintetében is némileg feljajdult a panasz, hogy javítani kell azon és ezen nemes áramlatnak a kormány mindig ellentáll. T)e nézzük az éremnek másik oldalát. Kívánta-e például valaki az országban azt, hogy foglaljuk el Bosniát? Hiszen Jókai t. képviselőtársunk nyíltan kimondotta, hogy neki még az a por sem kell, ;'. mit katonáink csizinnsarkukon hoznak haza Bosniábúl. Hiszen Körösi Sándor t. képviselő ur, a kormánypártnak legerősebb hangú tagja, (Derültség) a kormánynak legerősebb támogatója, jól emlékszem reá a „Nemzet"-ben, boldogult „Hon"-ban vezérczikkeket irt s a czikk végén mindig három felkiáltójel volt és a czikk czíme azt volt: „Nem kell nekünk Bosnia!" Tehát nem volt ez áramlat. Most nem akarom vitatni, hogy helyes volt-e ez, vagy nem, de csak constatálom, hogy nem volt áramlat. Menjünk tovább. Hallott-e valaki a közvéleménynek azon speciális kívánságáról, hogy 20 milliós országház építtessék? Volt-e áramlat arra nézve, hogy a ministereknek nyugdíj adassék? Volt-e képviselőjelölt, a ki a választások előtt programmja egyik pontjául azt mondta volna, hogy kívánni fogja a nyugdíjat a ministerek számára? Volt-e választókerület, mely azt mondta volna képviselőjének: elvárjuk ám tőled, hogy megszavazd a pensiót? Ez alig hihető, mert hiszen a választók félnek ezen pensiótól. Egyik volt képviselőtársunkkal történt meg, a ki három országgyűlési cyclusnak volt tagja, hogy megbukott a negyedik országgyűlési választások alkalmával, mert ellenfele azt terjesztette el róla, hogy ha még egyszer megválasztják, hát pensiót kell neki fizetni. (Élénk derültség.) Ezen áramlatok mellett azután rámutat a t. túloldal az ellenzékre, mondván, hogy hiszen az urak sem volnának különbek, miért nem mondanak nekünk tervet, mely a kibontakozásra vezet? Ezzel az érvvel, t. ház, röviden végezek. Egyszerűen citálom Tisza Kálmán ministerelnök urat, a ki 1875-ben, mikor kormányra akart jutni, egyik beszédében nyíltan kifejezte, hogy ha követelik az urak az ellenzéktől, hogy rendezze az állam pénzügyeit, első kötelesség, hogy adják elő az urak az összes actákat, hogy ezekben reformot, orvosszert találjanak. De erre igen szépen eleit egy magántársaságban a ház egyik kitűnősége, jogászaink fénye, Hódossy Imre képviselőtársunk is. Egy ügyvédtársa, kérdésére, hogy miért nem mond a mérsékelt ellenzék pénzügyi tetveket, akkor követné a pártot, igy felelt: hogy ha hoz. záui jő egy cliens és panaszkodik azon, hogy üg3^védje a pert elvesztette mind a három fórumon s anyagilag annyi kárt tett, hogy ügyvéde iránt már bizalommal nem viseltethetik, erre azt felelném — úgymond Hódossy — hogy az nekem mindegy, bizalommal vagy bizalmatlansággal viseltetik-e az ügyvéde iránt, nem törődöm vele, de ha tőlem kér orvoslást, ha véleményemet kívánja tudni perének megnyerése iránt, legelső kötelessége, hogy adja át nekem az összes actákat, adatokat, irományokat, okmányokat, mert ezek nélkül nincs tisztességes ügyvéd, a ki merjen a perújításba bocsátkozni. (Helyeslés.) A második érv, t ház, melyet a túlsó oldalról felhoznak, hogy az ellenzék igazságtalan, mert mindig csak az 1875. előtti dolgokat veszi alapul. Megjegyzem, t. ház, hogy az igen meg lep engem.