Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-271

e 271. országom ülés szeptember 80. 1886. c értnek sem tartotta fenn a beavatkozást a berlini szerződés, egy nagyhatalom ügyvivője egyoldalúlag intézi s azokban a hatalmat magához ragadja. (Élénk tetszés balfelóí.) A t. ministerelnök ur végül azt mondja, hogy politikánk egyik íőezélja a békének biztosítása, holott én ellentétben az e tekintetben sok helyütt uralkodó s czélzatosan terjesztett nézetekkel, azt a politikát, a melynek útjain mi most vagyunk, épen olyannak tartom, mely a háború veszélyét ránk nézve legközelebb hozza. (Zajos helyeslés bálfelöl.) És ezt, t. ház, néhány szóval igazolom. (Halljuk!) Azt hiszi-e a t. képviselőház, hogy midőn egy nagyhatalom bizonyos czélok elérésére az egész világ szine előtt tüntetőleg inseenirozott lépéseket tesz, midőn ultimátumokat intéz, midőn követelményekkel lép fel, ezen követelmények nem teljesítése előtt könnyen meg fog hátrálni? És hogy ha ez nem történik, hogy ha az orosz részről Bulgáriával szemben most már egész ünnepélyességgel támasztott követelményeknek Bulgária nem felel meg, hát akkor itt áll az orosz oecupatiónak azon veszélye, melyet a ministerelnök ur — ez nyilatkozatának egyik pontja— kizártnak és meg nem engedhetőnek tart és itt áll a conflictus alkalma. Azt hiszem, t. ház, általános szabályként el lehet azt fogadni, hogy sokkal inkább alkalmatos a béke biztosítására az oly politika, mely senkit az iránt, a mi a mi érdekeinkkel ellentétes, a mit tehát meg nem engedünk, kétségben nem hagy, mielőtt még bármily irányban az első lépéseket megtette volna, mint oly politika, mely az első lépéseket oly irányban megtétetni engedi, mely érdekeinkkel elébb-utóbb összeütközésbe jő és érdekeink megóvását azon időpontra tartja fenn, midőn az illető nagyhatalom becsülete és tekintélye engageirozva van. (Zajos tetssés balfelöl.) Tehát. t. ház, az egész vonalon ellentétet látok azon helyes szavak, azon helyes irányelvek között, melyeknek a ministerelnök urmost kifejezést adott és a tények között. Végül azt mondja a t. ministerelnök ur és ebben az én egyik kérdésemre direct megadja a választ, hogy szövetségi viszonyunk Németországhoz nem változott és hogy ebben nem szabad kételkedni. Nem tudom, czélzatosan választotta-e a t. ministerelnök ur ezt a kifejezést, hogy „nem szabad"; de mindenesetre helyesen alkalmazta, mert csakugyan egy ily cathegoricus imperaticus kimondása kell hozzá, hogy ily kétely bennünk ne támadjon; (Élénk derültség balfelöl) midőn lépten-nyomon azt látjuk, hogy Oroszországnak azon lépéseit, a melyek ä mi nagyhatalmi érdekünkbe ütköznek, a melyek a mi nagyhatalmi állásunk biztonságát fenyegetik — a mint ezt interpeilatióm indokolásakor sajnálattal constatálni kénytelen voltam— Németország diplomatiája támogatja. És én, t. ház, ma is csatlakozom azokhoz, a miket ugy Horvát Boldizsár, mint Irányi Dániel t. képviselőtársaim előttem elmondtak; a Németországgal fennálló szövetséges viszonyt én is érdekünkben levőnek, fentartandónak, biztosítandónak Telem és nem is lehet szándékom, hogy akár azon csekély mértékben is, melyben az én gyenge szavam, mint a közvélemény egyik nyilvánulása ilyent eredményezhetne, ezen viszony megingatásához járuljak. De ragaszkodnunk kell ahhoz is, hogy ez a viszony kétoldalú legyen, hogy az a kötelezettségeknek és az egymás iránti tekintetnek kölcsönös egyenlő mértékén alapuljon (Ugy van! balfelöl) és akkor két dolog közül egy bizonyos: tény, hogy azon súlyos crisisben, mely közvetlenül a Balkán-félszigetet és Bulgáriát, de közvetve a mi hatalmi állásunk érdekeit is érinti, a német szövetség az eddigi tények tanúsága szerint nem nyújtotta nekünk azt a támogatást, melytől értékének megítélése függ. És ha ez igy van, akkor ez a szövetség vagy eredetileg hibás ala^ pókra volt fektetve, vagy azóta nem tudtak azzal élni, nem tudták annak előnyeit érvényesíteni. (Igás .'Ügy van! a bal és szélső baloldalon.) Ebből a dilemmából nincsen menekvés. És ha ez utóbbit tételezzük fel, akkor csak ugy tudom magamnak megmagyarázni azon jelenségeket, melyeket bizonyos csodálkozással szemlélünk, hogy mióta a magyar-osztrák monarchia a kettős szövetséget egy czéljaiban homályos, ingadozó és nem őszinte három császári viszonynyal cserélte föl, a mely viszony, megengedem, Németországra nézve kényelmesebb, a német diplomatiának szerepe ismét csak az, hogy az összeütközést monarchiánk és Oroszország közt minden áron megakadályozza. Minthogy pedig ez összeütközés elkerülését csak ugy lehet elérni, hogy egyik vagy másik enged, Németország arra a félre gyakorolja a nyomási, a ki puhább és könnyebben enged és lévén mi a puhábbak (Igaz ! Igaz! balfelöl) és Oroszország "a keményebb, az egész nyomást, mely az egyetértés fentartása érdekében gyakoroltatik, mi vagyunk kénytelenek érezni. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) És itt van, t. ház, szerintem az alaphiba. Az egyes képviselő, a ki az események lánczolatának minden részletébe bele nem lát, nem nyilatkozhatik arról egész határozottsággal, hogy az események milyen phasisánál történt-e hiba, nem képes megmondani, hogy esetről-esetre minő concrét lépéseket kellett volna tenni, vagy mellőzni; mi csak az általános fejlődési irányzatokat tehetjük megítélésünk tárgyául és én állítom, hogy monarchiánk érdekeinek sikeres megóvása azóta vált nehezebbé, azóta kezdődött azon áramlat, mely a velünk cuncúrráló hatalomnak törekvéseit mind előbbre viszi, a mi politikai befolyásunkat pedig mindinkább aláássa, mindez