Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-270

270 országos ülés ss melyet viszont követett az 1883. évi és 1885. évi német tarifa. így követték ezek egymást mint ok és okozat, sőt a históriai egymásutánból is kimutatható, hogy igy áll a dolog ; mert mindig az osztrák autonóm védvám-tarifák előzték meg a németeket, nem lehet tehát azt mondani — s mint a t. előadó ur mondta — hogy megfordítva áll a dolog, hogy tudniillik a németek hoztak volna bennünket azon kényszerhelyzetbe, hogy véd vám politikát űzzünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mezőgazdasági termeléssel szoros összefüggésben állanak,t ház,a mezőgazdaságiiparágak. Lássuk hát, hogy 1878 óta egyáltalán milyen helyzetbe jutott a közös vámterületen a mi mezőgazdasági iparunk. Itt vannak első sorban a czukorgyárak. Nem új dolog, mindenki tudja a t. házban, de mégis kötelességünk ez alkalommal arra hivatkozni, még ha fel kell is tennünk, hogy mindenki tudja: 1872-ben 26 gyár volt Magyarországon, melyek 2.800,000mm. répát dolgoztak fel; 1882-ben — ez az utolsó adat, a mely rendelkezésünkre áll — már csak 15 gyár állt fenn 1 -8 millió métermázsa termeléssel, teli át czukortermelésünk 1 millió mm. nyers répa feldolgozásával hanyatlott. Mit Játunk viszont Austriában a közös vámterület áldásai mellett? Azt, hogy 1872-ben az osztrák ipar í 2 millió métermázsát dolgozott fel, ma 216 gyár 44 millió métermázsa ezukorrépát dolgoz fel, tehát négyszer többet, mint 1872-ben, mig a mi feldolgozásunk felényire redukálódott Ugyanezen szünet, ha nem is ugyanakkora, de legalább hasonló arányban mutatkozik a sörnek De azt mondják, t. ház, és a t. előadó ur is ugy vélekedik, hivatkozva az én különvéleményemben mondottakra, hogy nem logicus részemről az, hogy az iparvédelem szükségét hangoztatom azért, mert az iparnak csirái megvannak. Hát én elolvastam, t. ház, az 1868-iki nagyszabású tárgyalás alkalmával a vámszövetség felett mondottakat. Akkor, t. ház, ha erről az oldalról sürgették az Önádó vámterület megalkotását vagy a magyar ipar védelmét, az mondatott: nincs Magyarországon ipar, nincs itt még az iparnak kezdete sem, mit akarnak itt védeni, mikor itt nincs mit védeni? Ha pedig mi most eoneedáljuk, hogy igenis megvannak már itt az iparnak csirái, most már van mit védeni, erre ugyanazt a választ halljuk, hogy az semmi, hogy az nem elég sok a védelemre, hogy ezzel foglalkozni egyáltalában nem érdemes. (Tetszés a szélső baloldalon.) Azt is mondja továbbá a t. előadó ur, hogy ipart majd csak akkor lehet teremteni Magyarországon, ha a tőkegyűjtés nagyobb mértékben foly. (Halijuk.' Halljuk!) Hát én nem akaró t. előadó ur beszédében az ellenmondásokat keresni, egyszerű hallás eptembar 29 ISS6. 53 után ez nehéz is volna, de egy erős ellenmondás mégis megütötte fülemet. Már beszéde elején, pedig előadói jelentésében is hivatkozik rá, tehát bizonyos fontosságot tulajdonít annak, hogy a magyarországi takarékpénztárakban a betétek mily colossális mértékben szaporodtak, ugy, hogy körülbelül 200 millióval több a betétek összege, mint 1878-ban. No hát ha ez nem tőkegyűjtés, ha ez nem ok annak belátására, bog}itt az iparvédelem erőfeltételei megvannak, akkor ebben is ellenmondást kell látnom, mert vagy nem lehet hivatkozni előnyös helyzetre, arra, hogy a takarékpénztári betétek növekedtek, vagy el kell ismerni, hogy tőkegyűjtés Magyarországon már van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mit szóljak továbbá az erdélyi ipar helyzetéről? Ha valaki az önálló vámterületen létesült állapotokat higgadtan szemléli és elfogulatlanul bírálja, lehetetlen, hogy meg ne essék a szive azon a helyzeten, melybe az erdélyi ipar a vámterül ti közösség mellett sodortatott. Ha Magyarországon önálló vámterület volna, ha Magyarország azon helyzetben volna, hogy akár most, akár régebben megvédelmezhette volna az Erdélyben meglevő iparnak csiráit, én meg vagyok győződve, nem szorult volna az állam segélyére, hanem hogy az abba a helyzetbe jutott volna, hogy Magyarország fogyasztói szükségletének egy tekintélyes részét, ma már ki tudta volna elégíteni és nem szorultunk volna arra, hogy ily nagymennyiségű bevitel legyen Austriából és részben a külföldről. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, csak épen egy példára akarok hivatkozni és én azt hiszem, hogy az elég frappáns és jellemző arra nézve, hogy mily helyzetben van Magyarországon az ipar és az nem rnás, t. ház, mint a magyar állam vasmtívei. Hát egy ország, t. ház, a melyben egy oly életképes iparágat, a miiyen a vasipar, a melyre nézve a virágzásnak minden előfeltételei megvannak, csak oly colossális áldozatokkal lehet fentartani, mint a milyenekkel a magyar állam fentartja a vasműveket, ha azt reméljük, ha a mostani állapotban várja valaki, hogy magántőke fog nagyobb vállalatokban befektetést keresni, minden remény nélkül arra, hogy az állam részéről kellő támogatásban, védelemben — mert védelem nélkül én elég hathatós támogatást nem ismerek — részesüljön, akkor, t. ház, én azt hiszem, hogy igen hiú ábrándokat táplálna; olyan sorsa van Magyarországon az iparnak, mint a minő a vasműveknek van, hogy csak állami subventióval lehet azokat fentartani. A t. előadó ur hivatkozott arra is, hogy Austria mily nagy mértékben fogyasztónk nekünk és hogy Magyarországnak mezőgazdasága Austriának a fogyasztási területét egyáltalán nem tudná nélkü-