Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-277
186 277. orszägos ülés október 11. 1886. közt fenforgó viszonynak alkatelemeit bonczolja, beszédének több helyén beszél magyar nemzetiségről és egyéb nemzetiségekről; felhozza például azt, hogy a hadsereg körében egyetlen egy nemzetiség ellen sem lehet ellenszenv, mert hiszen a hadsereg vezető elemeiben a monarchia valamennyi nemzetisége képviselve van és ehhez hasonló hangon beszél beszédének többi helyén különböző nemzetiségekről, ezek közt a magyar nemzetiségről is. Ezt a felfogást t. képviselőház, egész határozottan vissza kell utasítanom. (Élénk helyeslés- a bal- és szélső baloldalon.) Itt nem a magyar nemzetiségről, mint ethnographiai fogalomról van szó, (ügy van! a hal- és szélső baloldalon) hanem a mivel foglalkozunk, az az a viszony, melyben a hadseregnek és a hadsereg minden tényezőjének Magyarországhoz, mint államhoz és a magyar nemzethez, mint államot alkotó politikai nemzethez, állania kell. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha ezt a kiindulási pontot csak pillanatig is szem elől tévesztjük, akkor oly tömkelegébe jutunk a tévedéseknek, a melyekből többé kibonyolódás nines. (ügy van! balfelől.) Ezek után, t. képviselőház, magára a tárgyra áttérve, megmondom egész nyíltsággal, hogy én, a ház asztalára eddig tett két határozati javaslatnak sem egyikét, sem másikát nem fogadhatom el. A t. kérvényi bizottság talán nem fogja nekem rossz néven venni, ha én a határozati javaslatok benyújtásának chronologiai rendjét nem tekintve, előbb azt indokolom, miért nem járulhatok hozzá a kisebbség véleményéhez. A t. kisebbség különvéleménye két tételben culminál: kívánja azon párt programmjához híven, melynek részéről beadatott, a közös hadseregnek felbontását és külön önálló magyar hadseregnek szervezését és másrészről azt fejezi ki, hogy a királyi kézirat által a nemzeten az ismert személyváltozások folytán ejtett sérelem orvosolva nincs és e szerint fentartani kívánja a kérvényekben foglalt kérdésnek azon részét is. mely az ismert személy változásokra vonatkozik, mely conflictus előidézésével fenyegetett, folytatni kívánja e szerint a conflictust. Én ezen két tételnek egyikéhez sem járulhatok hozzá. (Helyeslés balfelöl.) Nem új dolog t. szomszédaink előtt, évek óta tudjuk kölcsönösen, hogy a hadsereg szervezésének kérdésében eltérő állásponton állunk. Mi, akik a háznak ezen oldalán ülünk, az 1867-iki kiegyezésnek híveiként a közös hadsereg intézményét fentartani kívánjuk. Ez a t párt (a szélsőbalra mutat) nem kívánja. Világos tehát, hogy e tekintetben egy határozati javaslatnak köpenyege alá nem juthatunk. (Helyeslés a baloldalon.) De, ha ez a differentia nem volna is, ép oly határozott indokot képezne rám nézve a különvélemény el nem fogadására, annak másik része. Én, t. képviselőház, az ismert személyváltozásokból előállott conflictust és az azokban rejlő sérelmet igenis a királyi kézirat által elintézettnek és befejezettnek találom (Helyeslés a bal- és jobboldalon) és a conflictust, mely a hadsereg és nemzet közt kitöréssel fenyegetett, sem újabban feléleszteni, sem folytatni nem kívánom. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) És t. képviselőház, ha ezt eddig sem kívántam volna, nem kívánhatnám különösen a mai igen komoly európai politikai viszonyok közt, (Helyeslés a bal- és jobboldalon) melyekről nem akarom azt mondani, hogy bennünket közvetlen háborúval fenyegetnek — mert ki az, ki nem óhajtaná és ki az, a ki a lehetőség utolsó pillanatáig ne ragaszkodnék azon reményhez, hogy a béke eszközeivel sikerülhet a monarchiának és ezzel együtt a magyar nemzet lényeges érdekeinek megóvása? — de melyek mindenesetre olyanok, hogy a monarchia fegyveres erejének latba vetésére is kell készülve lennünk. És, ha van pillanat a nemzet történetében, midőn ily conflictus a monarchia hatalmi állásának kifejtésére károsan hathat, bizonyára a mai pillanat ilyennek nevezhető. (Élénk helyeslés a bal- és jobboldalon.) És ha a tegnapelőtti napon egész jogosan egy ujságidézet hozatott fel a különvélemény t. beadója részéről saját álláspontjának erősítésére, legyen szabad most nekem is hírlapokra hivatkoznom. (Halljuk!) Abban az időpontban, midőn a most előttünk levő kérdés a legélesebben állott fenn, midőn a kölcsönös izgalom és ingerültség legnagyobb volt: akkor ki ujjongott leginkább? A legnagyobb örömet abban az időben az a pánszláv sajtó mutatta, mely a monarchiának általában, de különösen a magyar nemzetnek esküdt ellensége. (ügy van! ügy van!) Et si licet ab hoste edoceri — s én ezt a politikai bölcseség egyik alaptételének tanultam elismerni — akkor ez a példa arra inthet minket, hogy a monarchiának, de különösen a magyar nemzetnek ily conflictus folytatásától mi nyerni valója sincs. (Úgy van! Ugy van! a bal-és jobboldalon.) Ez nem azt jelenti, hogy én egy ily conflictust minden áron ki akarnék kerülni. Ha az országnak alkotmánya és a nemzet közérzülete meg volna támadva, ha e tekintetben megnyugvást nem nyertünk volna, akkor minden körülmények közt föl kellene venni a keztyüt bárkivel szemben. (Általános helyeslés.) De, midőn a legilletékesebb helyről azon aggodalmak, melyek conflictus előidézésére vezethettek, el lettek oszlatva: akkor annak folytatása szükségét nem látom, ha pedig szükség nincs, a legnagyobb politikai hibának tartom, (ügy van! ügy! Tetszés a bál- és jobboldalon.) És, t. ház, ebből az ötletből lehetetlen, hogy néhány megjegyzést ne tegyek a különvélemény
