Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-276

276. országos ülés október 8. 1886. 175 lati tekintet, a mely előtt a magyar nemzet minden factora, háttérbe kell hogy szoruljon. A kézirat biztosít minket arról, hogy a hadsereg szelleme nem lehet más, mint a legfőbb hadúré, a mi a törvényes rend és alkotmány oltalmát is magában foglalja. Azt kérdem, t. ház, szükség volt-e eme kijelentésre? Hisz mi tudtuk azt, hogy n legfőbb hadúr egyszersmind alkotmányos magyar király is s ezt a hadseregnek is tudnia keli; ha pedig a hadsereg nem tudta, akkor, a mint a későbbi események igazolták, a kézirat eme kijelentése nem volt elégséges arra, hogy a hadsereget más véleményre megtanítsa, (ügy van! balfelől.) De ránk, t. ház, e kijelentés igazán megnyugtató csak akkor volna, hogy ha a kézirat egyszersmind azt is kijelentette volna, hogy melyik hát az a hagyományos szellem, mely az alkotmány és a törvényes rend védelmét is magában foglalja? Az a hagyományos szellem-e az, a mely a szerajevói pohárköszöntőben defmiáltatott ésperhoreskál minden alkotmányt, de egy másik kézirat által helyeseltetett , gyakorlati alkalmazásában tényleges megerősítést nyert; vagy pedig az a szellem, a mely az alkotmányra támaszkodva, a ministerelnök ur felfogásában jutóit kifejezésre, de a mely teljesen mellőztetik gyakorlatilag, sőt még a nemzet megnyugtatására szánt királyi kéziratban is hallgatással mellőztetett ? A kézirat továbbá azt mondja — és erre kiváló súlyt helyezek a magam igazolása szempontjából — hogy egyesek tényeiért az egész hadsereget elítélni nem szabad. A kézirat tehát, t. ház, nemcsak megengedi, de constatálja ez által azt, hogy igenis voltak egyesek, kik elítélésre méltó tényeket csakugyan követtek el. A nemzet ily eseteknek számtalan példáját ismeri, t. ház, arra azonban egyetlen példát sem tud, hogy az ily tények elkövetői valaha megbüntettettek volna; (Igás! Ugy van! balfelől) sőt — a mi a nemzetre nézve igazán megnyugtató volna — ilyent a királyi kézirat sem helyez kilátásba. De mindezek daczára én azon kijelentéshez minden fentártás nélkül hozzájárulok. Sőt tovább megyek e tekintetben, mint maga a királyi kézirat és azt állítom, hogy ha tárgyilagosak akarunk lenni, ugy egyesek per absolute el sem ítélhetők. Ugyanis az az axióma, hogy a törvény nem tudásával senki sem védekezhetik, a hadsereg tisztikarára nézve nem áll, a hadsereg tisztikarára nézve a magyar alkotmány és történelem ismeretének megszerzési módja hermetice el van zárva. (Ugy van! aszélsőbaloldalon.) Ehhez hasonló dolgokat sem a katonai nevelő-intézetekben, sem a tisztképző-intézetekben nem tanítanak. Honnan tudja tehát az a tiszt, hogy hol és mikor ütközik a magyar alkotmányba ésamagyar törvényekbe, hogyan különböztesse meg azon tényeket, a melyek által, ha elköveti, okvetlenül coliisióba jön a magyar alkotmánynyal? Vegyük még hozzá, hogy a tiszt kötelességét a hagyományos szellem, melyet hivatalosan a szerajevói pohárköszöntő definiált, épen a magyar alkotmány nem létezésének supponálásával állapította meg és vegyük még hozzá, a mint hogy ugy is van, hogy ha a hadsereg tisztikara lelkiismeretesen akar megfelelni kötelességének, lehetetlen, hogy a magyar alkotmányt meg ne sértse. Nem a tisztekben, nem a hadsereg tisztikarában rejlik a hiba, hanem a közös hadsereg politikai intézményének azon minőségében, melynek megváltoztatását a * kérvényezők intentiói szerint mi javasoljuk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen intézményben rejlik a hiba, mely ha nem orvosoltatik, könnyen végzetessé válhat. Még pedig miért? Nem csak azon indokok folytán, melyek előállanak és melyeket a t. előadó ur felhozott, hanem kéznél fekszik, hogy ha ilyen esetek ismétlődnek, ha a nemzet folytonosan elidegenittetik a hadseregtől, amelyre pedig a nemzetnek és viszont oly rémítő szükség van és továbbá a hadsereg az ilyenek által folytonosan irritáltatván, tulajdon feladatát sem tudja és nincs is azon helyzetben, hogy ugy oldja meg azt, niinta hogy a nemzet kívánja. Akir ályi kézirat ezen érdemleges tartalma kétségtelenül állítja elénk a korlátlan katonai hatalom teljes betetőzését. Ha ez a katonai hatalom tősgyökeres nemzeti intézmény volna, még akkor is nagy veszedelmet képezne a nemzeti és a közszabadságra nézve ; igy azonban agyonnyomással fenyegeti mindazt, a mit a magyar nemzet drága kincseként az alkotmány védelmére bízott. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Három század véres és vértelen küzdelmeinek nem sikerült a magyar alkotmány felett ily eredményt kivívnia és most ministeri ellenjegyzéssel megdöbbentő valójában előttünk az eredmény. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Megdöbbentő pedig azért, mert a királyi kézirat oly politikai tant akar a nemzetre inaugurálni, melyet leghívebben a budapesti kadetiskola folyósójának egyik képfelirata igy fejez ki: „Er ist der Herr, wir sind die Knecht', Was er befiehlt, das ist uns Eecht", (Derültség a szélső bálon) és a mely tant a nemzet megtanulni soha sem birt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egykor a ministerelnök is más alkotmányos tanoknak volt ékes szószólója, de ezeket elfeledve, megtanulta ez újabb tant és a ki oly gyorsan fele dett és ily könnyen tanult, annak jutalma sohasem maradt el, tanú reá a történelem és bizonyítja ezt a legújabb bizalom. Csak ez a bizalom volt tehát az ok, a miért aszabadelvíí párt a megjelent királyi kéziratban azonnal megtalálta a nemzetnek adott legnagyobb elégtételt. Csak ez a bizalom magyarázhatja meg azt is, hogy miért épen és egyedül csak a szabadelvű párt, mert azonkívül senkiben sem ébresztette a kézirat az öröm vagy lelkesedés legkisebb mozza-