Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-272

272. oiszägos ülés október I. 188G. 97 az iránt mindnyájan tisztában vagyunk, hogy az újabbi vámtarifák nem képeznek czélt, hogy az újabbi vámtarifák szerint nem akarjuk a közgazdasági viszonyt a külfölddel szemben saját magunk számára rendezni, de igenis eszköznek tekintjük arra nézve, hogy azon politika, melyre törekszünk, valósittassék,t.i.hogy az export lehetővé tétessék. Ha pedig igy tekintjük, akkor vizsgálni kell, vájjon arra a czélra, melyre szolgál, alkalmatos-e. Tudvalevő, hogy Magyarország és a magyar kormány is a legutóbbi időig a szabad kereskedés terén mozgott és a szabad kereskedés érdekeit védte. Lehetett e Európa védvámos és agrar-irányzatával szemben szerződésre jutni? Nem lehetett; nem csak tarifánk következtében nem, de azon benső ellentét következtében sem, a mely épen akkor létezett, a midőn a magyar kormány a szabad kereskedés irányában érvényesítette befolyását a tarifa megállapításánál. A külföld minden alkalommal számított reánk; a külföld csak azért nem kötött szerződéseket velünk, mert tudta, hogy nem kell tartani az osztrák-magyar monarchia védvámos irányától, hisz ott vannak a magyarok, a kik a mi számunkra korlátok közé fogják szorítni a védvámos irányt. így áll a dolog. Erre számított Németország s nem félt az osztrák-magyar vámpolitikától, mert biztosítékot látott saját magára nézve abban, hogy Magyarország a szabad kereskedelmi politikát fogja érvényre juttatni a vámügyekben. Mihelyt azonban ezen meggyőződésre jutott a magyar kormány, már is ki volt jelölve az az ut, a melyen jövőre haladnia kell. És ha egyáltalában akarunk szerződéses vámpolitikát, akkor nem marad más hátra, mint compensationalis tárgyakat felállítani a vámtarifában és ennek alapján rábírni a külföldet arra, hogy velünk szerződéseket kössön. Azonban hol van ezeknek a compensatióknak határa? Nincs a belföldi szükségletben, nem a belföldi kívánságban, hanem igenis a határ az, a melyet a külföldi vámpolitika szab elénk. Ez az irány, t. ház, az, a mely új tarifáinkat jellemzi és a mely végre - valahára talán a szerződéses politikához is vezethet. Ezek alapján, a mennyire tehetségemtől tellett, kimutattam, hogy sem a fogyasztási adók, sem pedig a vámpolitika kérdése nem olyan, a melynél fogva a vámszövetségre vonatkozó előttünk fekvő törvényjavaslatot elvetni kellene. Ezért kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. (Élénk helyeslés és tetszés joblfélől.) Mocsáry Lajos: Feltűnő jelenség, t. ház, (Zaj. Halljuk!) hogy a szőnyegen levő életkérdés megvitatása nem vet ez alkalommal oly nagy hullámokat, mint ezelőtt tiz évvel. Én azonban mégis azt tartom, hogy a t. előadó ur nagyon sietett ezt | KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XIII. KÖTET. a körülményt akként registrálni, hogy visszavonulóban van a külön vámterület irányában való törekvés. A tapasztalt jelenségnek, nézetem szerint, a főoka az, hogy mindaz, a mi a fenforgó kérdésnek főmomentumát képezi, kimerítően megvitatva és teljesen megvilágítva áll a közönség előtt ugy, hogy — a mint ezt Enyedi t. képviselő ur is megjegyezte — felesleges ezen dolgokat hosszasan és részletesen ismertetni. Tisztában vagyunk, t. ház, már régóta azzal, hogy ennek az országnak múlhatatlanul szüksége van arra, hogy anyagilag gyarapodjék és hogy ezen gyarapodás az ipar fellendülése nélkül egyáltalában lehetetlen. Lehet, hogy 1867-ben az első vámszó'vetségi szerződés alkalmával voltak, a kik azt hitték, hogy ezen ország anyagi gyarapodására elég azt mezőgazdasági tekintetben a lehető legmagasabb pontra fejleszteni. De hibás volt e nézet akkor is, mert kétségtelen dolog, hogy nincs ország a világon, a mely egyoldalú fejlődés utján gazdasági tekintetben a jólétnek magas fokára lépett volna. Tudvalévő dolog, hogy a mezőgazdaság az ipar segédkezése nélkül belterjessé, igazán fejlődötté soha nem válhatik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem, ha voltak is, kik efféle illúziókat tápláltak akkor, azóta a gyakorlat bebizonyította tévedésüket. Húsz nehéz próbaévet állottunk ki azóta és teljesen bebizonyulva áll előttünk, hogy pusztán mezőgazdaságból Magyarország megélni gazdaságilag képtelen. Bebizonyult, hogy egyedül földmivelésre alapítani gazdaságukat csak oly országoknak lehet, melyekben még nagykiterjedésű, kihasználatlan szűz föld van; támaszkodhatik erre Észak-Amerika nyugoti része, Australia vagy Dél-Oroszország, de Magyarország ez utón egyoldalúlag boldogulni egyáltalában képtelen. Teljesen tisztában vagyunk az iránt, hogy az ipart védelem nélkül előteremteni nem lehet. Bizonyítja ezt minden ország példája, de kétségtelen ez különösen hazánkban, mely a súlyos viszonyok és a mostoha politika következtében, különösen ipar tekintetében, oly roppantul hátramaradt. Tisztában vagyunk az iránt, hogy állami berendezésünket nem vagyunk képesek fen tartani, ha új anyagi eszközöket nem szerzünk. Tisztában vagyunk az iránt, hogy különösen igen nagy szükségünk volna arra, hogy a fogyasztási adókat, a vámjövedelmeket, az állami monopóliumokat lehetőleg önállóan és szabadon kihasználhassuk. Mindez — mondom — régóta bebizonyítva, tisztázva valóságos axiómaként áll a közönség előtt. Nem is tagadják ezt a túlsó oldalon sem, hanem emlegetni nem szeretik, sőt néha felvillan az igazság beismerése azon az oldalon is. Hogy egyebet ne idézzek, bátor vagyok emlékeztetni Trefort minister urnak tavaly pozsonyi választóihoz intézett beszámolójára, a midőn kereken ki13