Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-239

239. «rszágos ülés májas 11- 1886. 63 tány, a hadsereg legvitézebb tisztjeinek egyike, ki sokszorosan ki lett tüntetve, valami csekély fegyelmi vétségért a katonai törvényszék elé állíttatott. Csekély volt a büntetés, a mit kapott, mert hiszen rangját nem vesztette el, a szolgálatból nem bocsáttatott el: hanem ő ugylátszik igen önérzetes ember volt, még azt sem volt képes elviselni és az ítélet után agyonlőtte magát. Én, t. ház, természetesen ezen eljárásért a bíróság felett pálczát törni nem akarok, nem ismerem az ítéletet, elhiszem, hogy az correct volt; de lehetetlenség azután, ismervén az eljárásnak igazán szörnyű voltát, hogy az emberek lelkében az a vélelem ne támadjon, hogy ha meg lettek volna az illetőnek a védelem kellő garantiái, ha egyenlő fegyverekkel küzdött volna, akkor nem ért volna ilyen tragicus véget. Én, ismétlem, ezt nem azért hoztam fel, hogy ebből bizonyítékot merítsek; én csak illustratió gyanánt hoztam fel, mert a nélkül is mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ez az eljárás teljesen és tökéletesen tarthatatlan. (Ugy van! a szélső 'baloldalon.) Nem csak én gondolkozom igy, hanem igy gondolkozik maga a birodalmi tanács Bécsben, mely tavaly — ha nem csalódom — februárius hóban egy egészen analóg határozati javaslatot fogadott el egyhangúlag. Csak annyiban van különbség, hogy abban az áll: „in kürzester Frist". Én e helyett azt tettem, hogy: „ezen országgyűlésnek tartama alatt". De, t. ház, ha meggondolom, hogy e határozati javaslat Bécsben még februáriusban fogadtatott el, a mi országgyűlésünk pedig még egy évig tart, már bocsánatot kérek, két évnél a „kürzester Frist" több nem lehet. Én azért vettem át azt a határozati javaslatot szó szerint, mert először annak tartalma az én meggyőződésemnek is megfelel, másodszor pedig, mert azt képzeltem, hogy talán a t. házra némi befolyást fog gyakorolni az, hogy a bécsi Eeichsraíh után mi nem maradhatunk el. Ezen határozati javaslat tisztán csak a bűnvádi eljárásra vonatkozik és nem terjed ki magára az anyagi jognak, a büntető törvénykönyvnek reformjára. Ezt én nem azért tettem, mintha a büntető törvénynek reformját szintén nem látnám szükségesnek, hanem tettem két okból. Először, mert nem akartam a bécsi Reicksrathnak határozati javaslatától eltérni és másodszor, mert a mi viszonyaink közt kevéssel is be kell érnie az embernek, én megelégszem azzal, ha az keresztül megy. De azután, főleg összeköttetésben ezzel a törvényjavaslattal csakugyan az a két kérdés: az eljárásnak reformja és a büntető jognak reformja, nem áll egészen egy vonalon. Mert mig nézetem szerint a büntető eljárásból kiindulva a fölkelő és katona között nem szükséges semmi különbséget statuálni és ennek folytán ezt azonnal kezdeményezni lehet; az anyagi büntető jogot illetőleg, & kettő között bizonyos különbség van. Ha megengedi a t. ház, igen rövid példával fogom ezt illustrálni. {Halljuk! balfelől.) A katonai büntető törvénynél legfontosabb a fegyelem elleni vétség. Hát, t. ház, én tisztában vagyok az iránt, hogy annak a fölkelőnek is fegyelem, szigorú fegyelem alatt kell állania, de mégis van köztük egy kis különbség. Az a katona a szolgálati viszonyban benne van, a fegyelembe beletanul, megszokja a függőséget tisztjével szemben; de a felkelőnél az nincs meg, nem szokik bele a szolgálatba s ebbe a függőségbe. Már most hogy ez is oly kérlelhetetlen szigorral büntettessék, az, nézetem szerint, nem járja. Kell tehát kettejük közt bizonyos különbséget statuálni. Hogy azonban ezt a határvonalat holl kell meghúzni, az, megendem, hogy kényes kérdés, ennek eldöntésére időre van szükség. Nem így áll azonban a dolog a másikat, a büntetőeljárást illetőleg. Itt tisztán csak egy elvi kérdés van, jelesen az, hogy akarják-e a rendes büntetőeljárás szabályait ä katonai büntető eljárásra is alkalmazni. És én azt tartom, hogy 20 év alatt volt idő a dolog felett megállapodni (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) s ha megállapodtak, keresztülvinni annál is inkább, mert épen az én kérdésemre, melyet ez ügyben a delegatióban tettem, Pápay Sándor ezredes, a közös hadügyminister képviselője, azt válaszolta, hogy az új katonai büntető perrendtartás hosszabb idő óta készen van. Ha pedig az eljárásra nézve az elvek analógiája iránt nem tudnak megegyezni, akkor ez az egész eljárás olyan fából csinált vaskarika lesz, nem fogjuk egymást megérteni és nem fogunk, mint a többi kérdésben, egy alapon állani. A minister ur múlt szombaton a katonai büntetőeljárásra vonatkozólag a büntetőtörvényről beszélt és szószerint ezeket mondotta: „A költségvetés tárgyalása alkalmával jeleztem azon nehézségeket, melyek legyőzendők a katonai büntető törvénykönyv újjászerkesztésénél. E kérdés megoldása csak idő kérdése. Ezen ügygyei mi is foglalkozunk, mint Németország 1870 óta, de ott sem jutottak még eredményre." Igenis ott eredményre jutottak : a katonai büntető törvénykönyv „MilitärStrafgesetzbuch" készen van, itt van a kezemben. De tán nem a törvénykönyvet értette a minister ur, hanem a büntetőeljárást és akkor igenis igaza van. Ez nincs készen, de nem azért nincsen készen, mintha más alapon akarnák szervezni, mert egy nagy katonai tekintély, Roon hadügyminister, erre vonatkozólag igy nyilatkozott: „Es könne darüber kein Zweifel bestehen, dass sich die Militär-Strafgesetzgebung der Landes - Gesetzgebung anzuschliessen habé." De ezzel nem eléged-