Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-238

238. országos ülés május 10. 1SS6. 51 vényczikk 10. §-aazt mondja, hogy: „a honvédség behívása és mozgósítása is hasonlóan ő Felsége a király parancsára a honvédségi törvény szabályai szerint eszközöltetik." Az 1868: XLI. törvény ­czik % §-a pedig a következőket tartalmazza: „ha a háború veszélye fenyeget, a honvédség össze­hívása és mozgósítása részben vagy egészben csakis ő Felsége a király rendeletére történhetik, a felelős honvédelmi miniszter ellenjegyzése mellett." Már most kérdem a t. házat, foglal-e a szőnyegen lévő törvényjavaslat kérdéses szakasza ezzel ellenkező intézkedést magában ? Azt hiszem, hogy nem. Ha tehát az 1868: XL. és XLI. tör­vényczikk nem ellenkezik eddigi alkotmányunk­kal, ez sem fog azzal ellenkezni. (TJgy van! jdbb­felöl.) Ezért kérem a t. házat, hogy Irányi Dániel képviselő ur módosítványának mellőzésével, Chorin képviselő ur módosítványát méltóztassék elfogadni, mert az helyesebben fejezi ki azt, a mit a 4. §. foglal magában. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek jelen­tem ki. Következik a szavazás. A 4. §-hoz két módosítvány adatott be. Az egyik Chorin Ferencz, a másik pedig Irányi Dániel képviselő uré. Ez utóbbi a szakasz minden egyes bekezdésére külön vonatkozván, a szavazásnak bekezdésenként kell történnie. A szakasz első bekezdésére ugy Chorin, mint Irányi Dániel módosítása vonatkozik, ennél­fogva az első kérdés az lesz: elfogadja-e a t. ház a szakasz első bekezdését a bizottság szövegezése szerint: igen, vagy nem? Ha nem fogadtatik el, következik Chorin képviselő ur módosítványa, a mely közelebb áll az eredeti szöveghez. Ha ez sem fogadtatnék el, következik Irányi képviselő ur módosítványa. Mielőtt azonban a kérdést feltenném, méltóz­tassanak a beadott módosítványokat még egyszer meghallgatni. Ábrányi Kornél jegyző (olvassa Chorin Ferencz módosítványát és Irényi Dániel módosítvá­nyának a 4. §. első bekezdésére vonatkozó részét.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 4. §. 1. bekezdését a bizottság szövegezése szerint változatlanul elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) Azt hiszem, az nem tartatik fenn. Kérdem most, méltóztatnak-e elfogadni a Chorin Ferencz képviselő ur által beadott módo­sítványt? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége elfogadta s e szerint Irányi képviselő urnak az első bekezdésre nézve beadott módosítása nem fogadtatott el. Az Irányi képviselő ur által a második be­kezdésre nézve proponált szöveg teljesen meg­egyezik a bizottsági szövegezéssel. A második be­kezdés tehát nem támadtatván meg, elfogadtatik. (Helyeslés.) Ellenben a harmadik bekezdésre nézve a következő szöveget proponálja: „A népfölkelés feloszlatását a háború, illetőleg annak veszélye megszűntével őFelsége haladéktalanul elrendeli." Kérdem a t. házat, méltóztatik-e ezzel szemben fentartani a bizottság szövegezését, igén vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik fentartják, méltóztassanak felállam. (Meg­történik.) A többség fenntartja az eredeti Szöveget. Azt hiszem t. ház, méltóztatik a részletes tárgyalás folytatását a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére kitűzni és ezzel a mai ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 5 perczkor.) 7*

Next

/
Thumbnails
Contents