Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-258

ä június 10. 1886. 420 258. országos ülé mondani, hogy kitűnt ott, hogy Magyarország cultur törekvéseiben mily nagy tevékenységet fejt ki; kitűnt, hogy Magyarország mezőgazdasági téren határozott, intensiv haladást tett; kitűnt, hogy Magyarországa legnagyobb erélylyel fogott hozzá gazdasági helyete javításához De hogy az tűnt volna ki, hogy nekünk iparunk van, erről meggyőződést szerezni nem tudtam. Mert láttam ott oly iparczikkeket, melyek exprés a kiállításra készültek, de olyan iparágakra, melyek tömeges termelésre képesek volnának — eltekintve a mezőgazdasági iparágaktól és még egy-két oly iparágtól, melyek már régebben fennállanak — olyanokra rájönni nem bírtam. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A t. minister ur azt mondotta továbbá — körülbelül hasonló értelemben az előadó úrral — hogy valamely állammal csak kell szerződést kötni, hogy melyikkeh kereskedelmi szempontból közömbös, a mi különben roppant alapos és mély felfogásra vall. (Derültség a szélsőbalon.) De azt mondja, minden szerződésnek kell, hogy kölcsönös méltányosság képezze alapját és mindeddig, mig Magyarország legnagyobb részben nyerstermelő, a közös vámterület fentartandó és hogy ezen esak iparunk fejlesztésével lehet segíteni. Legyen szabad a mondatot kiegészítenem; ennek kellene, hogy folytatása is legyen. A minister ur nem folytatta, én azonban igy képzelem a folytatást: mivel azonban önálló vámterület nélkül ipart nem fejleszthetünk, iparunk sem lesz: tehát örökké fenn keli tartani a közös vámterületet. És azt hiszem, e tan ellen Bécsben sem lesz kifogás. (Élénk derültség a szélsőbalon.) A magyar kormány nagyon sok adósságot szokott csinálni és t, minister ur is a programmhoz híven, legalább egy válaszszal maradt adósom. (Derültség balfelől.) Én magyarázatot kértem arra nézve, miként van az, hogy báró Kalchsberg és az osztrák vámügyi bizottság oly meghatóan, oly elérzékenyítően osszhangzanak a tekintetben, hogy a monarchia két állama közt a mezőgazdaság érdekeit illetőleg ellentétek nem forognak renn és hogy az agrárvámok megadása nem Magyarországnak adott concessio. Meg vagyok győződve arról, hogy ez igy áll; de mégis feltűnő, hogy e vélemények igy összehangzanak. Meg is mondom miért? Nagyon óhajtottam volna a minister úrtól azt a megnyugtató választ kapni, hogy tévedek és ezért vetettem fel a kérdést. Szerettem volna megnyugtatásomra azt hallani, hogy a Romániával és esetleg más keleti államokkal kötendő szerződésekben nem fognak feláldoztatni azon kis előnyökig, melyek ránk nézve a tarifában meg vannak és melyeknek aliminálásával a tarifában nem marad más hátra, mint az osztrák iparnak megadott védvámok. Mert hisz megterhelni a népet az államférfiak mindig szokták, mert az államot máskép fentartartani nem is lehet. De még a felvilágosodott absolutismusnak is van egy igen egészséges elve — ugy látszik, a t. kormány még ez elvet sem tartja szem előtt — hogy: II fant fondre la brébis, mais sans la fairé crier. (Élénk derültség és helyeslés balfelől.) Még csak egy pont van, melyre a t. ház figyelmét fel fogom hivni, hogy aztán beszédemet befejezzem. (Sálijuk!) Ugy a t. előadó ur, valamint a kormány indokolása folytonosan és ismételten arra hivatkozik, hogy mit beszélünk mi arról, hogy a vámok megdrágítják az iparczikkeket. Ezen felemelés azonban nem mondható olyannak, hogy általa a fogyasztás túlságosan terheltetnék. Lejebb meg azt mondja: „A vámok magasságára nézve mindazáltal a határt akkép szabtuk meg, hogy az, a mennyire lehetséges, az illető árú értékével kellő arányban legyen, hogy csak ott, a hol az osztrák ipar érdeke valóban megkívánja, alkalmaztassák emelés és ne legyen új vámtarifánk egyszerű utánzása egy külföldi viszonyokra alapított külföldi tarifának és végül, hogy lehetőleg a vámemelés csak ott alkalmaztassák, a hol az hatásában nem az illető árú megdrágítására fog vezetni, hanem csak arra, hogy külföldi czikk helyett jövőre hasonló árakon vagy esetleg még olcsóbban belföldi áruk álljanak a fogyasztás rendelkezésére." Hát, t. ház, miként fejlődik az ár a nemzetközi versenyben? Nézzük csak. Például Angliában előállítanak egy bizonyos iparczikket, hasonlót előállítanak Austriában is. Anglia igyekszik az osztrák-magyar piaezot saját gyártmányának meghódítani. Fellép a maga gyártmányaival. A kereskedő előtt kétféle gyártmány van, angol és osztrák gyártmány. Mindenekelőtt mit vesz tekintetbe a kereskedő ? Azt nézi, vájjon ugyanazon gyártmány, hozzá vetve a fuvart és a vámot, mennyibe kerül neki ? Ha kevesebbe kerül neki az angol gyártmány, mint a belföldi, behozza, ha többe kerül, nem hozza be. De czikkeknél, melyeknél egyáltalában oly nagy árkülönbség nincs, hogy meghaladja a magában véve ugy is nagy szállítási költségeket és azon különbözetet, mi természetes gátja a behozatali forgalomnak, példánakokáért a külföldi államok távolsága, a kereskedelmi összeköttetés hiánya, a valuta különbség stb. s mikor mindezen tényezőket összevéve azt látja, hiszen az olyan közönséges dolog, hogy mindenki, a ki közgazdaság elemeivel foglalkozott, tudja, akkor választja azt a czikket, a mely olcsóbb, vagyis a mely mellett több haszna van. A t. kormány azonban erről mit sem akar tudni, mert épen az ellenkezőt állítja. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És különösen mondotta ezt a fonalakról. (Halljuk!) Hát én is erről akarok szólani, mert a fonal nemzetközi kereskedelmi czikk. Ennél bizonyos egyenlő szá-