Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-257

396 287. országos ülés június ». 1886 nemzetünk szorgalmatos keresztény, becsületes polgárai, mig a nagyiparosban legfeljebb a nagy adófizetőt tisztelhetjük, gyakran még azt sem, mert adókedvezményeket szédeleg ki magánaki Igaz, hogy van itt még egy harmadik osztály, a gépeket kiszolgáló-gyármunkás. Ennek munkaadója, akár védik az ipart, akár nem, azért egy krajczárralse tizet se többet, se kevesebbet, az itt csakis mint fogyasztó jöhet tekintetbe. Ha már vámokkal védjük tehát az ipart, kinek teszünk hasznot, tán a kisiparosoknak? távolról sem, hisz azt láthatjuk, hogy mióta a védvámrendszer fennáll, azóta pusztulnak, mert mennél több tőkéje lesz a nagyiparosnak, annál nagyobb versenyre kel vele és milyen eszközökkel. Vegyünk egy iparágat, például a itt szabóüzlet. Tudjuk mindnyájan, mily olcsó a kész ruha a rendelt ruhához képest és miért, erre egy adomával fogok felelni: Két keztyüs concurrált egymással egy ideig, mig végre az egyik megszóiítá a másikat: Szomszéd, hogy képes ily olcsón adni a keztyűt hisz megvallom, én lopom a bőrt, mégis 10 krral drágábban adhatom csak azt mint ön. Ez természetes, feleié a másik, mert én mindjárt a kész keztyíít lopom. Tehát a munkát, ha ezt nem is teszi a készruha-gyáros, ily könnyű módon szerzi meg azt. A szabó mester legénye élni akar, sőt mindennap jól is lakni, azonkivül gyermekeiről gondoskodni és öreg napjaira néhány garast megtakarítani, erről a ruhagyáros munkásának mindenről le kell mondania, mert ő tán saját vagy családja betegsége, tán egy könnyelmű lépés miatt a ruhagyáros rabszolgájává lett, kamat fejében dolgozik és vérszopója csak annyi élelmet enged neki, hogy új munkás lefoglalására egyhamar szüksége ne legyen. Azok, kik e ruhákat veszik és viselik, nem is tudják mily keservesen készültek azok. Itt csak egy védvám segíthetne és azt hiába keresem az előttünk fekvő tarifában, vagy úgynevezett prohibitiv vám a zsidók behozatalára összeköttetésben egy imperativ kiviteli praemiummal. A mostani iparrendszer oda vezet, hogy az egykor jó keresettel biró, jómódú csizmadia, szabómester stb. gyári és kereskedői munkássá devalválódik és a tőke rabszolgájává lesz, mert ily kamtok fejében dolgozó olcsó munkás tulajdonosával nem versenyezhet a becsületes mesterember. Mindazon erkölcsök, melyeket kis iparosainkban a független jóllét megteremtett, el fognak tűnni és csak egy érzés fog szivében uralkodni, elnyomni, vagy a mi rosszabb, kiket annak tart, azok iránti elolthatlan gyűlölet. A belgiumi, az angol ipart nálunk létesíteni annyit tesz, mint kisebb városaink iparos polgárait anarchista munkásokká változtatni, a zsidót pedig az ország korlátlan urává tenni. A védvám tehát nem a kisiparost védi — ezt egyedül egy helyes, ipari és uzsora-törvény teheti — sőt annak helyzetét a nagy iparossal szemben a védvám csak súlyosbítja — egyedül a nagy gyáros tőketulajdonos húzza annak hasznát; ez pedig többnyire osztrák és zsidó; a védvám tehát egy ép oly nemzetellenes, mint semiticus intézmény. Nézzük most, ki ellen védetik e vám által az ipar. A külföldi iparos fizeti azt? nem; azt a fogyasztó fizeti és ki a fogyasztó? az egész nemzet, első sorban pedig a földmives. Igaz, hogy az országon belől versenyezhetnének egymással a gyárak, de azt csak a kisiparossal szemben teszik, addig mig az teljesen tönkrement, aztán kartellt kötnek egymással és evvel a kereslet és kínálat közti elméletet teszik csúffá, valamint a speculatio és associatio, ha egy garas haszna van belőle, képes halomra dönteni Stuart Mill és egyébb nemzetgazdászat összes okoskodásait. Egy szóval, legalább is annyival rugliatják fel a gyárosok czikkeik árát, a mennyit a védvám tesz és ezt fizeti első sorban a gazdaközönség, hogy például a posztó nem drágább, mint a védvám előtt, természetes, mert a gyapjú két annyi árral sülyedt. Azt mondjak, elébb ipart kell létesítenünk, ez majd emeli földmívelésünket; én megfordítom e thesist és ez a helyesebb: virágzóvá kell tennünk földmívelésünket és akkor megvetettük alapját egy virágzó iparunknak. Egész eddigi gazdasági politikánkat fenekestül fel kell forgatnunk, mert igy iparunk nem létesül, földinívelésünk pedig tönkre megy. Az európai és amerikai vámhálózatot ép ugy, mint az atlanti és indocean hajórajait meg nem semmisíthetjük, de még az sincs hatalmunkban betömni a suesi csatornát vámvé cl vám okkal. Nem sokáig fogunk hadonászhatni, mert a gőzerő elfogja azt gázolni, tehát oda kell iparkodnunk: olcsón termelni és becstelen ellenségei ellen megvédeni földmíves termelőinket. Még önálló vámterület mellett, melynek híve vagyok,sem volnék védvámos,még kevésbbé lehetek egy oly vámközö^ség mellett, mely a szabad kereskedelmi vámpolitika fénykorában köttetett annak föltételeivel. Azt hiszem, hogy a védvámos rendszer mellett az 1867-ikikiegyezé alkotói a vámközösségre reá nem állott volna; mert ily ellentétes érdekek kiegyenlítése, mint az osztrák ipar és a magyar földmíves közt létezők, védvám rendszer mellett lehetetlen. (Ügy van! balfelől.) De tovább megyek és azt állítom, hogy csak