Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-238
238. országos ülés május 10. 1886. 3 j sorban a népfölkelésből akarják kiegészíteni a póttartalékban beálló hiányokat. Én tehát ezen módosítványt, mely elsősorban a honvédség javára szolgál, másodszor az állampolgárok terhének könnyítését czélozza; harmadszor semmi pénzügyi megterheltetéssel nem jár, bátor vagyok a t. ház figyelmébe ajánlani. Bátor vagyok azt figyelmébe ajánlani a t. honvédelmi minister urnak is, a ki az általános vita végeztével mondott beszédében egész önérzettel hivatkozott arra, hogy 14 évi államtitkári és ministeri működése alatt mindenkép honvédségünk erősítését czélozta. A t. minister ur elég őszinte volt, hogy minden tartózkodás nélkül kifejezze a maga véleményét; ezzel szemben én is kötelesnek érzem magamat azon őszinte kijelentésre, hogy a közvéleményben el van terjedve az a felfogás, hogy a közös hadügyministeriumnak a honvédség ellen intézett összes maehinatióit bizonyos körülmények közt támogatja a honvédelmi ministeriumban az igen t. minister ur és azonkívül egy másik katonailag magas állásxi férfiú. Nem akarok arra refleetálni, hogy e gyanúsítás min alapul. De nagyon sajátságos, hogy honvédségünk fejlesztésére mindaddig, mig Szende, ezen gyönge erélyű minister állt az ügyek élén, az akkori államtitkárral, egyáltalán semmi intézkedés nem történt, ellenben rögtön történt intézkedés, midőn a honvédség iránt érzékkel biró férfiú gr. Ráday Gedeon vette át a ministeriumot. Azóta ismét megfeneklett a honvédelmi ügy fejlődése, jóllehet a t. honvédelmi minister úrtól, a ki érezni fogja, mily végtelen szükségünk van a honvédségre, várhattuk volna meg jogosan, hogy e nemzeti intézmény fejlesztését azon az alapon, melyen Ráday Gedeon megindította, tovább folytatni fogja. Sajnos azonban, a helyett, hogy a létszám megállapítására, az ujonczozásnál egyáltalában könnyebb eljárásra utasította volna a sorozó bizottságokat, nem csak e körül nem tett semmit, hanem a kiképzés körül sem vindicálhatja magának a dicsőséget, mert tudvalevőleg a praetieüsnak bizonyult tanzászlóaljak felállítása nem a ministerium eszméje volt. Van ugyan egy sajátságos politikája a t. honvédelmi minister urnak. És ez az, hogy évről-évre a honvédséghez közös hadseregbeli tiszteket nevez ki. Ekként olyan avancement állott elő, hogy a honvédtisztek vagy valami polgári állás után törekesznek, vagy csalódott reményeiket ott hagyva, kenyerét keresi mindenik ott, a hol tudja. Mikor erről panaszkodtak, avval állt elő a t. honvédelmi minister ur, hogy a honvédségnél a keretrendszer lévén elfogadva, az előléptetések lassan mennek. Nem látom át, hogy midőn hazafias tisztekre van szükség, miért vesznek át évről-évre kétszer oly számban közöshadseregbeli tiszteket, midőn elég számban vannak hazafias nevelésű honvédtiszteink. Megvaliom, a közvéleményben ez az, a mi a t. honvédelmi minister urat ugy állítja fel, hogy ő az, a ki a honvédségnél a közös hadsereg szellemét kívánja behozni, oly értelemben, hogy a tisztikart átalakítja. Már is elértük, hogy a honvédségi tisztikar 80 százaléka a közös hadsereg tisztikarából kerül ki. Mert egyrészről a derék hazafias elemeket, a kik a szabadságharczban vérükkel szentelték fel a honvédséget, kiűzték; másrészről a honvédségi tisztek nagy része nem jutott reá még, hogy a törzstisztikarba bejuthasson. Mert a Ludovica-académia elvégeztével 24—25 éves korában hadapróddá lett honvédekből három év múlva hadnagy, nyolcz év múlva főhadnagy, nyolcz év múlva másodosztályú százados, négy év múlva elsőosztályu százados és azután tiz év múlva, tehát teljes 20—23 évi tiszti szolgálat után jut el a honvédtiszt oda, hogy törzstiszti képesítést nyerhet. Akkor a törzstiszti vizsgálatot kell letenni, a mely abban a korban sok századost vissza tart. Ez által elérték, hogy a honvédségi tisztikar legnagyobb része a közöshadsereg neveltje, másrészt a rendes tisztikarban a főtisztek között, jobbadán a közöshadsereg nevelési rendszere szerint, nem tudom milyen katonai elvek alapján, de semmi esetre sem a honvédség eszméje alapján nevelt tisztek állanak. Ennélfogva, minthogy a honvédségi tisztikarban mindinkább szaporodnak a közös hadseregből vett tisztek, attól kell tartani, hogy lassankint az egész honvédségi tisztikar a közös hadsereg szelleme által lesz dominálva; másrészről, mert egyáltalában a honvédségnek meghatározott létszáma nem lévén, nemzeti hadseregünk annak a komoly veszélynek van kitéve, hogy, mint Olaszországban és Svájezban a barátklastromok kihaltak, mert nem kaptak ujonczot, akként a honvédséget is éhenhalásra fogják szánni. Ezt megakadályozza a t. ház, ha elfogadja, hogy a tartalékos szolgálatuknak és védkötelezettségüknek eleget tett polgárok még négy évig álljanak a honvédség tartalékában. Ez által, ha 10—15 ezerre számítjuk is évfolyamonként az ezen még négy évre benmaradt honvédeknek eontingensét, négy év alatt 50—60 ezerrel nagyobb létszámot nyerünk minden nagyobb megterhelés nélkül. De ha a közönség lelkesedése megfelelő lesz, évenként 22—24 ezer egyén, ki védkötelezettségét lerótta, csakis a honvédségnél fog jelentkezni. Tehát javaslatom által a honvédség létszámát minden pénzbeli megterhelés nélkül, sőt més: — hogy ugy mondjam — stratégiai hátrány nélkül is százezer emberrel növeljük, a mennyiben a népfölkelésnek teljesen mindegy, ha a 6 millióból 100 ezer a honvédséghez jut, minthogy a honvéd-
