Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

S70 25ö< országos fii és JUJIÍHS 8. 188B. ezzel Magyarországgal szemben nem teszünk áldó- [ zutot, ebből Magyarországnak semmi előnye nincs. (Derültség a szélső baloldalon.) Ma előttem fekszik az osztrák vámbizottság jelentése, melynek végpassusát legyen szabad a t. ház előtt felolvasnom. (Halljuk ! Olvassa.) „Es wurde der Regierung nahe gelegt, ihr vorziigliehstes Áugenmerk nieht an eine weitere höhere Ansgestaltung der Zollsätze, als vielmehr auf derén Stabilisirung zu richten; und wenn schon wegen der Zollpolitik der Nachbarstaaten an den nordöstlichen und westlichen Grenzen der Monarchie die Beibebaltung der Schutzpolitik aus Rücksichten der Ab- und Nothwehr vorderhand unahweislich erschien" — és most jön a fontos rész — „so mögé an der stidöstlichen Grenze ein System des mögliehst freien Verkehrs beibehalten und inaugurirt werden, um unserera Export auf das durch die £> eographiseheLage bedingte natür liche Absatzgebiet des Orients stets freie Bahnen oífen zu haltén und neue zu eröffnen". Hát, t. ház, midőn én ezt olvastam, egyszerre megértettem a t. minister urak nyilatkozatait. Én legalább azt hiszem, máskép értelmezni azokat nem lehet, mint ugy, hogy azért nem tekintik a t. minister urak a védvámot a mezőgazdasági vámokkal szemben compensatio tárgyául, mert előre látják, hogy ha esetleg az osztrák kormány nyomása alatt szerződést fognak kötni Romániával, fel fogják áldozni a mezőgazdasági vámokat és akkor arra fognak hivatkozni, hogy ez nem volt compensationalis vámleengedés és ha ebből a vámból leengedünk, azzal nem követünk el semmi ineonsequentiát és nem áldozunk fel semmit. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) De, t. ház, van a tarifajavaslatban egy másik pont is, a mely a gabonavámoknak értékét nagyon erősen leszállítja — én nem mondom, hogy én azt a pontot ellenzem, t. ház, mert én a rnezőgazdaságés az iparnak az érdekeit karöltve óhajtom fejlesztve látni — és ez a kikészítési eljárás, a mely szerint az mondatik, hogy a malmoknak, a liszttermelőknek vámvisszatérítés adatik egy bizonyos megállapított mértékben az ő általuk behozott búza és gabona után. Már most azt nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy Magyarországba butát leginkább és majdnem túlnyomóan a malmok hoznak be; mert Magyarország termelőinek nincsen szükségük búzára, ő nekik van elég, sőt több, mint a mennyire szükségük van. Ha tehát egyfelől roppant büszkék vagyunk arra, hogy a magyar mezőgazdaságnak biztosítottunk mezőgazdasági vámokat, másfelől pedig épen azt a tényezőt, mely leginkább eszközli a behozatalt, oly kivételes helyzetbe hozzuk, hogy ugy, mint azelőtt, ezentúl is azt a behozatalt gyakorolhatja, akkor én azt hiszem, hogy valami nagy szolgálatot a mezőgazdaságnak nem tettünk. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Áttérek, t. ház, az állati vámokra. (Halljuk!) Magyarország mezőgazdaságának az állattenyésztésre való utalása oly mindennapi esemény, az oly gyakran ismételtetik, hogy az már közhelylyé vált. Igaz, elismerem, Magyarország mezőgazdaságának kell az állattenyésztéssel nagyobb mérvben, mint eddig, foglalkozni. Van is egy bizonyos törekvés a kormányban ezen tarifában is, hogy ebben a tekintetben a mezőgazdasági állattenyésztésnek segélyt nyújtson. De vájjon rationalis-e az az eljárás, elégséges-e az az eljárást, ház, a, mi a kormány által javasoltatik, az egészen más kérdés. A vámtarifában javaslatba van hozva, hogy a szarvasmarhának vámja emeltessék fel 10 írtról 15 frtra. Hát, t. há;j, a ki ismeri a viszonyokat, az be fogja látni, hogysem 10 frt, sem 15 frtnyi rám a szarvasmarhánál egyáltalán védelemnek nem tekinthető; mert a romániai szarvasmarha és a magyarországi szarvasmarha közt az értékkülönbség 40 —50 frta rúg; itt tehát 15 frt kiegyenlítő tényezőül el nem fogadható. (Ugy van! baljelöl.) De egyáltalán ezen a téren az én meggyőződésem szerint — és ezen nézetem áll a többi állatokra is, a melyekre később még visszatérek — Magyarországon az állattenyésztést nem lehet vámok által védelmezni; egészen más neme a védelemnek szükséges arra. Megmondom, t. h én nézetemet, hogy mi az. (Halljuk!) Magyarországnak érdekében áll, hogy a keleti kereskedelmet közvetítse a nyugattal; de viszont érdekében áll, hogy mezőgazdasági terményei értékükben ne csökkenjenek, ne szenvedjenek. Erre egy nagyon egyszerű út áll rendelkezésünkre. Nem vámokkal kell az állatbehozatalt sújtani, hanem egy más feltételhez kell kötni, tudniillik ki kell mondani azt, hogy a mikor Magyarország hitelének az út nyugat felé nyitva áll, akkor mi is megnyitjuk a vámsorompóinkat, mikor Magyarország el van zárva, akkor mi is elzárkózunk. Ha t. ház, ezt a politikát fogjuk követni, akkor igazán meg fogjuk védeni az állattenyésztésünket; mert ha kifelé nem lesz piaezunk, akkor abeltermelésre lesz az összes fogyasztás utalva ; ha pedig piaezunk van, akkor nem tesz semmi különbséget ránk nézve, sőt kereskedelmünk szempontjából határozottan előnyös az, ha mi a keleti állatoknak a kereskedelmét közvetítjük a nyugat felé. Én tehát azt hiszem, hogy prineipialiter ez az eljárás volna követendő az állatokra, vámokra nézve általában. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Továbbá, t. ház, a közgazdasági bizottságnak felmerült a juhoknak várna. Tapasztaljuk azt, hogy a juhok forgalma tetemes változáson ment keresztül ; de a kormány erre semmi tekintettel nin-