Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

368 256. országon ülés jnnins 8. 1886. a vámok hatása nem az egyes czikkek árának emelkedésében, hanem abban fog nyilvánulni, hogy ezentúl n külföldi helyett a monarchiában előállított árúk a mostani árakon fognak kelendőségre jutni. Én .azonban ugy találom, hogy ez ugy a tudománynak, mint a tapasztalatnak minden tényével ellenkezik és hogy ez az egyszerű gya korlati ész felfogásával is ellentétben áll. Ha a vámok nincsenek hatással az árra, mire valók azok? kinek kellenek akkor e vámok? Es ha nem szükséges azon vámok mértékében a külföldi czikkeket megdrágítani, hogy ne jöjjenek be és igy alkalmat szolgáltatni a belföldi gyártmánynak, hogy azok versenyének elkerülésével itthon kelendőségre találjon, akkor a védvámokra ninc;; szükség. Az iparezikkeknél tehát, melyeknek előállítása nem korlátlan, hanem korlátolt és a melyeknél nem függ, mint a mezőgazdaságnál termelési véletlenektől hogy nagyobb-e a termés, vagy kisebb, hanem melyek előállításában bizonyos egyformaság van, azt állítani, hogy a védvámok nem emelik az árakat, lehetetlen. Sőt meggyőződésem az, hogy a védvámok megdrádítják a termelést és a teher a fogyasztók vállaira nehezedik. Ha ezt az elvet elfogadjuk, mint a hogy ezt el kell fogadni,kitűnik, hogy midőn, ajmint kimutattam az iparczikkek azon csoportjánál, a melyek után 1372% volt a vám, Magyarországban 400 millió forintot véve alapul, 52 millió forinttal van a fogyasztó közönség megterhelve az osztrák termelés javára. Ez, t. ház, oly colossalis teher, a melyet egyetlen egy nemzet sem képes elviselni, főleg akkor, a mikor ez által nem a saját, hanem más ország iparának emelkedését idézi elő. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Lehet, hogy azt fogják mondani, hogy számításom nem helyes és hogy azt nem lehet niathematikai ténynek venni. (Eattjuk! Halljuk!) Nem is állítom ezt t. ház, hanem, hogy egy hasonlattal éljek, azt mondom, hogy ha egy hőmérőt használok, a mely 36° melegséget mutat, még ha azt mondják is, hogy ez nem helyes, nem lehet kétségbe vonni, hogy nagyon meleg van. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Utaltam, t. ház, az imént arra, hogy ki akarom mutatni, mily viszonyban állanak Magyarország fogyasztói, a termeléssel. Bár a magyar ipar azon védelem nagyon csekély mértékét élvezi, mely az osztrák ipar javára szolgál, de concedálva, hogy a magyar iparosoknak van abban némi érdeke, concedalva — a mi szintén nem egészen megoldott kérdés még előttem — hogy a proponált mezőgazdasági vámokból Magyarország mezőgazdaságának előnye lesz : akkor is azt látjuk, hogy 1.800,000 emberrel szemben, a kik termeléssel foglalkoznak, áll 10 millió fogyasztó, a ki semminemű termeléssel nem foglalkozik és a ki e vámok által meg van terhelve minden compensatiót nyújtó előny nélkül. Meg kell említenem e szám magyarázatára, hogy 3.700,000 lelket, tudniillik a tiz éven alóli gyermekeket, kiket sem fogyasztónak, sem termelőnek nem vettem fel, nem számítottam, nehogy esetleg túlzás vádja alá essem. A védvám mellett fel szoktak hozni még más indokot is, még pedig azt, hogy egy ipart a védvámokkal lehet csak kivitelképessé tenni. Megengedem, hogy a nemzetnek nagy érdeke az, magam is azt tartom, hogy a magyar nemzet jövője attól függ, vájjon képes lesz-e ipart teremteni, megengedem, hogy a nemzet jövője érdekében az ipart támogatni kell; csak az marad még mindig megoldatlan kérdés és jogosan kételkedünk benne, hogy a. belföldi fogyasztás megadóztatása által oly helyzetbe szabad-e juttatni egyelőre az ipart, másfelől a külföldi fogyasztókat, hogy oly gyártmányokat élvezzenek, melyek a mi pénzünkkel vannak olcsóbbá téve s melyeket azért olcsóbban élveznek, mint a hogy előállíthatók, mert mi fogyasztók viseljük a különbözetet azon ipar előnyére, mely azokat előállítja. Kérdés, hogy a védvám politikától a közös vámterületen, a hazai iparra, ' a kereskedelemre mit lehet várni ? Én, a ki oly nagy súlvt fektetek arra, hogy Magyarországon ipar kelétkezzék és fejlődjék, hogy Magyarország- az egyoldalú foglalkozásról áttérjen a complicáltabb, gazdagítóbb foglalkozásmódra, semmi esetre sem vonakodnám attól, hogy a magyar ipar felvirágoztatásának védelmére áldozatokat hozzunk és azok meghozatalátajánljam azoknak, kik szerény szavamra bármily csekély mértékben hallgatnak. De itt, mint már kimutatni szerencsém volt, nem erről van szó. Hogy erről ne csak meggyőződést szerezzek magamnak — mert meggyőződve ugy is voltam — hanem hogy hivatkozhassam más tényekre is : alkalmat vettem magamnak akkor, midőn a közgazdasági bizottságban a szakértők meg voltak híva, ez ügyre nézve néhány kérdést intézni hozzájuk Kérdeztem őket ugy a vas-, mint a fonálés pamut-iparnál, vájjon remélik-e, hogy ezen, a közös vámterületen alkalmazandó védvámok folytán Magyarországon ez iparágak ki fognak fejlődni? S minő válaszokat kaptam? A vasiparnál azt, hogy nemcsak nem remélhető, hogy e védelem Austriával szemben Magyarországot megerősítse: hanem határozott tény, hogy minél nagyobb mérvben lesz az osztrák ipar védve, annál nagyobb lesz versenyképessége és annál kevésbbé leszünk képesek azon iparágat kifejleszteni, melyre első sorban hivatva vagyunk, tudniillik a vasipart. Nagyon örvendek azon, hogy a vasipar az utolsó években bizonyos mérvben nekilendült, daczára annak, bogy nagyon nehéz körülményekkel